ISIS-esek ejtettek túszokat egy francia templomban, egy 85 éves papot megöltek

map2
2016.07.26. 10:59 Módosítva: 2016.07.26. 16:17

Két férfi túszokat ejtett az észak-franciaországi Rouen egyik elővárosában, Saint-Etienne-du-Rouvray-ban, egy templomban kedden délelőtt. Egy idős papot megöltek, de több másik túsz is súlyosan megsebesült.

A túszejtőket lelőtték a rendőrök. Az Iszlám Állam vállalta magára a támadás elkövetését. A terrorelhárítás ismerte az egyik elkövetőt.  A 19 éves, Adel Kermiche nevű helyi férfi Franciaországban született. Kermiche ellen tavaly vádat emeltek terrorista kapcsolatok miatt, márciusig őrizetben volt, utána pedig elektronikus megfigyelés alatt állt, naponta csak pár órára hagyhatta el az otthonát, és minden nap jelentkeznie kellett a rendőrségen.

Az ügyész elmondta, hogy a nyomkövetőt minden délelőtt öt órára kikapcsolták, és a támadás is ekkor történt.

A mise alatt mentek be

Egy papot, két apácát és két hívőt ejtettek foglyul a késekkel felfegyverzett támadók, akik egy mise alatt a hátsó bejáraton át mentek be a templomba. Az egyik apácának sikerült elmenekülnie, ő riasztotta a hatóságokat. Miután a rendőrség kivonult, több lövést lehetett hallani, a környéket lezárták, és felszólították az embereket, hogy maradjanak otthon.

A negyvenperces akció háromnegyed tizenegykor véget ért. A túszejtőket megölték a rendőrök, jelentette az AP és a Reuters. Az egyik túsz, egy idős pap, Jacques Hamel is meghalt, a Figaro szerint átvágták a torkát. Három másik túsz is megsebesült, méghozzá annyira súlyosan, hogy élet-halál között van - ezt a belügyi szóvivő nyilatkozta. 

A Le Monde szerint a rendőrség speciális egysége azután lőtt a támadókra, hogy azok elvágták a pap torkát. 

Videóztak a támadók

Az apáca, Danielle nővér, aki a templomban volt a támadás idején, és akinek sikerült elmenekülnie, nyilatkozott arról, mi történt az idős pappal. "Térdre kényszerítették. Ő próbált védekezni, ekkor történt a tragédia" - mondta a BFM televíziónak. Danielle nővér szerint a támadók felvették, amit tesznek, és arab nyelven imádkoztak az oltárnál.

Az áldozat, Jacques Hamel atya életkoráról korábban ellentmondásos információk jelentek meg. Az AP hírügynökséggel végül a francia püspöki konferencia azt közölte, hogy az atya 85 éves volt, 1930. november 30-án születettt egy Darnetal nevű faluban, Rouentől keletre. 1958-ban szentelték pappá, és 2005-ben került Saint-Etienne-du-Rouvray egyházközségébe.

A francia belügyminiszter a helyszínre érkezett, később François Hollande köztársasági elnök is. Az elnök megerősítette azt a sajtóértesülést, miszerint az Iszlám Államhoz tartozott a két elkövető. Hollande elítélte „a gyalázatos terrortámadást". Azt is elmondta, hogy minden eszközzel meg kell nyerni az IS elleni háborút. Szerinte a franciák ereje az összetartásukból fakad.

Hollande később felhívta telefonon Ferenc pápát, hogy elmondja, mennyire lesújtották a történtek. "Amikor egy papot bántanak, az egész Franciaországnak fáj" - mondta Hollande a hivatala közleménye szerint. Megígérte a pápának, hogy mindent megtesznek azért, hogy megvédjék a francia templomokat.

Hollande este televíziós beszédet intézett a franciákhoz, fogadkozott, hogy meg fogják nyerni a terrorizmus elleni háborút. Arra kérte a franciákat, hogy tartsanak össze, ne forduljanak egymás ellen, mert éppen ez a terroristák célja. A köztársasági elnök lemondta másnapra tervezett csehországi látogatását.

Az ISIS vállalta

A kvázi hírügynökségén, az Amaqon keresztül az Iszlám Állam magára vállalta a támadás elkövetését, azt írták, két harcosuk ölte meg a papot.

A Vatikán is elítélte, és barbár gyilkosságnak nevezte a támadást.

Ismerte a terrorelhárítás az egyik merénylőt

Az AFP értesülése szerint az egyik támadó ismert volt a francia terrorelhárítás előtt, és börtönben is ült korábban. Amikor óvadékkal szabadult, elektronikus nyomkövetőt tettek rá.

Az illető 2015-ben kétszer is megpróbált Szíriába utazni. Az első alkalommal Németországban tartóztatták fel, akkor még nem volt 18 éves. A második kísérlet idején már betöltötte a 18-at, akkor Svájcon keresztül utazott, és Törökországban fogták el. Visszaküldték előbb Svájcba, aztán Franciaországba, írja az AFP a nyomozáshoz közel álló forrásra hivatkozva. Állítólag korábban fenyegetőzött azzal, hogy támadást intéz egy templom ellen.

Információk szerint a támadó, Adel Kermiche rendőrségi nyomkövető karperecet viselt, amikor megtámadta a papot. A karperec minden reggel deaktiválva volt néhány órára, a támadás is ebben az időszakban történt.

Az AP hírügynökség információi szerint Kermiche szülei voltak azok, akik felhívták a hatóságok figyelmét gyerekük radikalizálódására, mert meg akarták akadályozni, hogy Szíriába menjen. A család egy barátja szerint Kermiche Saint-Etienne-du-Rouvray-ben nőtt fel, van egy nővére, aki orvos Rouenben, és egy bátyja, az édesanyjuk főiskolai tanár.

Rouen 110 ezres nagyváros, népszerű turistacélpont, Párizstól 140 kilométerre északnyugatra fekszik.

A Le Parisien című francia lap két évvel ezelőtt írt olyan francia fiatalokról, akik a régióban éltek, radikalizálódtak, majd Szíriába mentek harcolni. Volt köztük olyan, aki Saint-Etienne-du-Rouvray egyik mecsetében radikalizálódott.

A Figaro pedig azt írja, hogy ismert dzsihadista, Sid Ahmed Ghlam korábban már kinézte magának azt a templomot, ahol most a túszejtés volt, meg is akarta támadni, de terve meghiúsult. Ghlam jelenleg egy francia börtönben ül gyilkossági kísérlet miatt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez

Több százan csatlakoztak a háború kezdete óta legnagyobb Hamász ellenes tüntetéshez

A Hamász nem kommentálta közvetlenül a tiltakozásokat.

tegnap, 21:43

  • Külföld
Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Béke még nincs, Putyin nem siet, a következő lépés mindent megváltoztathat

Orosz célok a háború után: mit akar Moszkva az EU-val és a balti államokkal?

március 20., 13:36

  • Külföld
Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

Orbán Viktor megvétózta az Ukrajnára vonatkozó közös nyilatkozatot

A tagállamok ezért külön dokumentumot adtak ki.

március 20., 15:17

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Külföld
Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Elon Musk kormányhatékonysági embere veszi át a vezetést a megcsonkított USAID-nél

Egy DOGE-tisztviselő került vezető pozícióba.

március 20., 13:34

  • Külföld
Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Akarata ellenére mentheti meg a liberálisokat Donald Trump

Trump kereskedelmi háborúja Kanadában is újraosztotta a politikai kártyalapokat.

március 20., 17:11

  • Külföld
Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Donald Trump hamarosan beverheti az első szöget az oktatási minisztérium koporsójába

Újabb kampányígéretet igyekszik beváltani az elnök.

március 20., 12:41

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Külföld
Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Választási korrupcióval gyanúsított influenszereknél tartottak házkutatást Romániában

Volt köztük olyan kriptovaluta-kereskedő, aki 380 ezer euróval támogatta a kampányt.

március 20., 11:37

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Külföld
A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A Szabad Európa pert indított a Trump-adminisztrációval szemben, törvénytelen lehet a finanszírozásuk leállítása

A médiacsoport bíróságon szerezné vissza a kongresszus által nekik szánt pénzeket.

március 20., 10:13

  • Külföld
Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Ezrek vonultak utcára Törökországban, miután Erdogan elnök legerősebb kihívóját letartóztatták

Az isztambuli polgármester szabadon bocsátásáért tüntető törökök összecsaptak a rendőrökkel is.

március 20., 12:00

  • Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997

A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.

március 20., 08:54

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.

március 20., 08:30

  • Külföld
Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kábítószer-kereskedelem miatt Pekingben kivégeztek négy kanadai–kínai kettős állampolgárt

Kanada magyarázatot követelt a történtek miatt.

március 20., 10:01

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa

Meglepő helyen végzett Izrael.

március 20., 09:05

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Külföld
Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Több gyermek is meghalt a szlovákiai Nagysárosban történt tűzben

Legalább harminc ember maradt fedél nélkül a baleset következtében.

március 20., 15:42

  • Külföld
Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

Kitoloncoltak egy francia tudóst az USA-ból Trump-kritikus megjegyzései miatt

A kutató szerint „láncfűrésszel darabolják a tudományt az Egyesült Államokban”.

március 20., 14:57

  • Külföld
Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Fegyveres csoport támadta meg és rabolta el egy busz utasait Etiópiában

Egyes jelentések szerint az áldozatok száma elérheti az 50 főt.

március 20., 13:20