Obamára is ráéghet Bush dicstelen öröksége

További Külföld cikkek
-
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg
- Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
- Mi lesz India és Dél-Ázsia sikerprojektjeivel a leállított amerikai támogatások után?
- Németország visszahozná az atomenergiát
- Fél évszázada nem látott ciklon érkezik Ausztrália partjaihoz
A múlt héten már jóval 100 alá, 91-re csökkent a guantánamói fogolytáborban őrzött rabok száma. Egy-egy foglyot Bosznia-Hercegovinába és Montenegróba küldtek, míg egy harmadik, korábban a fogva tartása körülményei ellen éhségsztrájkkal tiltakozó férfi azért maradt a táborban, mert nem akart olyan országba menni, ahol nincsenek hozzátartozói. Azt nem nevezték meg, melyik tervezett befogadóországba került volna. Az elmúlt hetekben összesen 16 rabot szállítottak el a táborból a The Hill szerint.
Miközben január 11-én többek között az Amnesty International és más emberi jogi szervezetek aktivistái megint narancssárga kezeslábasba öltözve tiltakoztak a Fehér Ház előtt, Barack Obama amerikai elnök utolsó évértékelőjében is előhozta még hét évvel ezelőtti ígéretét, az Egyesült Államokra az emberijog-tiprás bélyegeként ráégő guantánamói fogolytábor bezárását, aminek beváltására most már tényleg kevesebb mint egy éve maradt.
Obama sokadszorra is megpróbálkozhat majd a republikánus többségű kongresszus nem sok reménnyel kecsegtető meggyőzésével, de a kérdés sokkal inkább az, hogy kész-e akár egyoldalúan is lépni, van ugyanis azért saját mozgástere is.
Sok bírálat érte
Guantanámót azért hozták létre, hogy megsemmisítsék az emberi lényt, hogy mentálisan, fizikailag és spirituálisan is elpusztítsák. Egy olyan program, amit pszichológusok találtak ki
14 éve nyitották meg
Január 11-én volt a 14. évfordulója annak, hogy repülőgépen leszíjazva megérkeztek az Afganisztánban elfogott első rabok a Kubában kialakított létesítménybe. 2002 eleje óta összesen 779 embert tartottak hosszabb-rövidebb ideig fogva Guantánamón, volt köztük 14 éves fiú és 89 éves férfi is. Egy adott időpontban 2003 májusában őrizték egyszerre a legtöbb embert, akkor 680 fogoly volt a táborban.
A táborba nem csak az olyan magas rangú terroristák kerültek, mint a 2001. szeptember 11-i terrortámadások kitervelőjének tartott Hálid Sejk Mohamed. A korábban a Wikileaksen kiszivárgott dokumentumok szerint rendszeresek voltak a téves információkon alapuló őrizetbe vételek, például sokan pusztán azért kötöttek ki legtöbbször teljesen ártatlanul Guantánamón, mert olyan karórákat viseltek, amelyekhez hasonlót az al-Kaida használt pokolgépek időzítőihez.
– mondta a sok vitát kiváltó fogolytáborról a brit Shaker Aamer, aki tavaly október végén szabadult Guantánamóról, ahol 13 éven át tartották fogva. Az állítása szerint Afganisztánban csak tolmácsként dolgozó férfit 2001-ben fogták el, és azzal vádolták, hogy Oszama bin Ladennek toborzott embereket. Nem sokkal később a frissen megnyitott Guantánamóra került, ahol elmondása szerint rendszeresen verték, lábánál fogva felakasztották, és éveken át megalázták újabb és újabb fizikai és pszichikai kínzásokkal.
Sokan vádemelés vagy tárgyalás nélkül raboskodtak – kevesebb mint egy százalékukat ítélte el katonai bíróság –, miközben az azóta szabadultak szerint kínzással felérő vallatásokkal és konkrét kínzásokkal próbáltak információkat kicsikarni a fogvatartottakból. 2004-től kezdve sok veszélytelennek ítélt rabot haza vagy befogadóországba küldtek tovább, de a továbbra is a táborban ragadt foglyok közül sokan többször is éhségsztrájkba kezdtek, hogy így tiltakozzanak fogva tartásuk körülményei ellen.
Az ENSZ Kínzás Elleni Bizottsága is sürgette, hogy hozzanak szigorúbb törvényeket a kínzás meghatározására és kizárására például a fogolytábor esetében, az Amnesty International és más emberi jogi civil szervezetek pedig azzal vádolták az Egyesült Államokat, hogy emberi jogi kettős mércével él, hiszen ha máshol a világban lenne hasonló börtön, azt az elsők között ítélné el hangosan.
A guantánamói fogolytábor így hamar a legfontosabb szimbóluma lett és maradt mindannak, amit emberi jogi csoportok és civil szervezetek elítéltek George W. Bush terror elleni háborújában.
Ment a tologatás
Obama választási ígéretének megfelelően nagy lendülettel kezdett, és 2009 januárjában rögtön elnöksége egyik első intézkedéseként rendelte el a Kuba délkeleti csücskében lévő amerikai támaszpontnál létesített börtöntábor egy éven belüli felszámolását. A gyakorlatban azonban még egy demokrata többségű kongresszus mellett sem lett semmi az egészből, aztán egyre távolabb került a tábor bezárása, ahogy a republikánusok előbb a képviselőházban, majd a szenátusban is többséget szereztek.

2011-ben fordulópontot jelenthetett, amikor Eric Holder akkori igazságügyi miniszter Manhattanben akarta bíróság elé állíttatni a 9/11-i támadások kitervelésével vádolt Halíd Sejk Mohamedet. Azonban Obama is engedett végül a republikánusoknak és helyi politikusoknak, akik azt akarták, hogy a terrorista felett Guantánamón ítélkezzen egy katonai bíróság. 2011 szilveszterén aztán az eredetileg vétóval is fenyegetőző Obama végül néhány változtatás után mégis aláírta azt a törvényt, ami lehetővé tette a terrorizmussal gyanúsított személyek bírósági eljárás nélküli őrizetben tartását, valamint megakadályozta, hogy kormányzati pénzekből szállítsanak át rabokat a tagállamokba.
Viszont Obama alatt kezdetben gyorsan ment a rabok visszaszállítása hazájukba, vagy átszállításuk harmadik országokba, így a tábor létszáma folyamatosan apadt. 2009-ben többek között Magyarország is befogadott egy volt guantánamóit. A jemeni transzferek 2011-es leállítása – felmerült, hogy a visszaérkezők csatlakozhatnak az al-Kaida helyi ágához, valamint a jemeni bizonytalan helyzetben veszélybe is kerülhettek volna – után azonban egy időre ez a folyamat is belassult. A mostani foglyok közül több tízről megállapították, hogy el lehetne őket engedni, de a kongresszus ellenállása és különböző egyezmények hiánya miatt még mindig Guantánamón ragadtak.
A republikánusok közben többször is elvetették, hogy át lehessen szállítani rabokat az Egyesült Államokba, hogy ott aztán polgári bíróságok elé állhassanak, és a költségvetésen keresztül is elutasították a tábor bezárását. Az ellenzők szerint amerikai nemzetbiztonsági érdekek is sérülhetnének a perek során, ráadásul a terroristák népszerűsíthetnék ideológiáikat, teret kapnának.
A helyzetre jellemző, hogy a tábor bezárását sürgető demokraták, és Obama egyik régóta hangoztatott érve viszont pont az, hogy a terrorszervezetek propagandacélokra használhatják Guantánamót. „Azt hiszem, nagyon fontos megértenünk, hogy nincs szükségünk Guantánamóra ahhoz, hogy Amerika biztonságban legyen. Ez a börtön drága, nem hatékony, és rontja a nemzetközi pozíciónkat. Guantánamo miatt nehezebb együttműködni a nemzetközi szövetségeseinkkel a terrorellenes harcban, és egy eszköz a szélsőségesek kezében a toborzáshoz” – fogalmazott korábban Obama.
Egy utolsó nekifutás
Obama éveken át rendszeresen beszélt a tábor bezárásáról, de lényegében egy politikai patthelyzet alakult ki, amiben a retorikán túl nem nagyon lépett senki érdemit. Most azért állt elő mégis új helyzet, mert sokkal tovább már nem lehet tologatni az egészet, hiszen Obama elnöksége a végéhez közeledik.
Kötelességének érzi az utódja felé, hogy bezárja a tábort, ezért fogjuk megcsinálni
– mondta Danis McDonough, a Fehér Ház kabinetfőnöke a Fox Newsnak még vasárnap, Obama utolsó évértékelője előtt. Obama most részben azzal próbálja meggyőzni legalább a fiskális konzervatív republikánusokat, hogy egy emberi jogi szempontból visszás és veszélyes ellen-propagandaeszköz mellett fölöslegesen drága koloncnak próbálja beállítani a fogolytábort.

A veszélytelennek ítélt foglyok elszállításával fokozatosan tovább akarnak menni, amivel a 2014-ben éves szinten 347 millió dollárba (kb. 100 milliárd forintba) kerülő fogolytábor fenntartása rabokra lebontva egyre drágább és drágább lesz. „Eljön majd az a pont, amikor már nem lehet tovább csökkenteni a létszámot" – mondta az International Business Times szerint, hozzátéve, hogy vannak olyan rabok, akik komoly veszélyt jelentenek, de most több okból sem lehetne őket bíróság elé állítani.
Ezen a ponton fogok bemutatni egy tervet a kongresszusnak, hogyan zárhatnánk be Guantánamót.
Nincs mögötte a társadalom
Erről a tervről egyelőre nem sokat tudni, azonban kicsi az esélye, hogy átmenjen a republikánusokon – arról nem is beszélve, hogy a demokraták sem egységesek a kérdésben –, és a közvélemény sem helyez ezzel ellenkező nyomást a kongresszusra. Obama elnökségének kezdete, 2009 januárja óta a fogolytábor bezárását támogatók aránya csökkent, miközben bár közelítette, de még hét éve sem érte el az 50 százalékot.
A HuffPost/YouGov fél évvel ezelőtt készült felmérése szerint az amerikaiak fele azt szeretné, ha Guantánamo továbbra is működne, és csak kevesebb mint harmaduk állt ki a felszámolása mellett, míg 21 százalék bizonytalannak mondta magát. És többségben vannak azok, akik szerint rosszabb lenne, ha szabadon engednének veszélyes terroristákat, mint ha tévesen tartanának fogva ártatlan embereket.
Most pedig még a korábbinál is többen aggódnak a terrorveszély miatt a párizsi merényletek és a San Bernardinó-i lövöldözés után. A Wall Street Journal/NBC News felmérése szerint a többség úgy véli, hogy a nemzetbiztonsági kérdéseknek és a terrorizmusnak a kormány legfontosabb prioritásai közé kell tartoznia. Összességében nagyon kevesen hisznek benne, hogy Obama tényleg be tudja zárni Guantánamót, mielőtt véget érne elnöki ciklusa.
Akár léphet egyedül is
Obama azonban valójában nem szorul rá a kongresszusra, ha tényleg be akarja zárni a fogolytábort, csak éppen a törvényhozás nélkül feltehetően be kell vállalnia egy olyan konfliktust, amit eddig próbált elkerülni. A tábor bezárásával egyébként egyetértő bírálói szerint Obama eltökéltsége egy tényező, hiszen lépett már saját hatáskörben olyan ügyekben, amiket tényleg fontosnak tartott, viszont máskor a törvényhozókra való hivatkozáshoz menekült.

A lehetőség tehát még nyitott, és McDonough kabinetfőnök sem zárta ki teljesen, hogy Obama elnöki jogköreivel élve lépjen. Valójában azonban az elnöki rendelet lehetőségét az elmúlt években többször is be-bedobva tesztelgették már a politikai közvéleményt, és az is biztos, hogy már hosszasan átbeszélték jogászokkal az alkotmányos alapokat.
Ez azonban az elnöki hatáskör újabb tesztje lenne, miközben Obama 2007-ben még illinois-i szenátorként pont azzal vádolta George W. Busht, hogy visszaél hatalmával, amikor figyelmen kívül hagyja a kongresszust, és elnöki rendeletekkel igyekszik kormányozni. Ráadásul politikailag veszélyes is lehet a 2016-os választási kampányba emelni a témát, mert ezen alapvetően csak a republikánusok nyerhetnek. A Politico éppen ezért ironikusan meg is jegyezte, hogy nem lennének meglepve, ha az elnökválasztás másnapján, november 9-én állna elő Obama a megoldással.
Teljesen lezárni már biztos nem tudja
Egyébként még egy ilyen döntés után sem szűnne meg egyik napról a másikra Guantánamo, két névtelenül nyilatkozó tisztviselő is azt mondta a Foreign Policynek, hogy még ha Obama egyoldalúan lép is, akkor is hónapokba telne, hogy a rabokat fizikailag is elvigyék a fogolytáborból. Obama esetleges döntésével a rabokat katonai vagy polgári börtönökbe kellene átszállítani, de a kongresszus ezt már többször is ellehetetlenítette. A bíróságon is megtámadhatnák a döntést, de kérdés, ki nyújthatna be igazából fellebbezést, ugyanis olyannak kell lennie, akinek közvetlenül kárt okozott az elnöki lépés.

A jogi kérdések mellett az is ott van a levegőben, hogy ugyan magát a létesítményt mint szimbólumot lerombolhatják, a terület pedig Raúl Castro kubai elnök kérésének megfelelően visszakerülhet Kubához, de több olyan elem, ami annyira visszás Guantánamóban, ettől még nem szűnne meg automatikusan – a rabokat például továbbra is határozatlan ideig tarthatnák fogva. A Pentagon állítólag Kansasben, Coloradóban és Dél-Karolinában is több katonai létesítményt megvizsgált, hogy felválthatnák-e azokkal a későbbiekben Guantánamót.
Ha a lehetséges utódokat nézzük, akkor a republikánus jelöltek értelemszerűen nem fognak a bezárás mellett kardoskodni, viszont Hillary Clinton akkor is sürgette a fogolytábor felszámolását, amikor három éve éppen leköszönt külügyminiszterként. A tábor körüli vita tehát biztosan folytatódik majd Obama után is. Az igazi kérdés az, hogy a végén bevállalja-e az ezzel járó konfliktusokat elnöksége egyik utolsó intézkedéseként, vagy a bezárásról egyébként szintén beszélő Bush után ő is továbbpasszolja-e az egészet utódának.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Katonai akadémiákat látogatott Kim Dzsongun, további hadseregfejlesztést tervez
Az orosz−ukrán háború jó gyakorlóterep az észak-koreai katonáknak.
február 26., 12:35
- Külföld
Bűnösnek találták Milorad Dodikot, Orbán Viktor szövetségesét
Megszületett az elsőfokú ítélet.
február 26., 14:02
- Külföld
Egy magyar férfi rabolhatott ki decemberben egy ékszerboltot Münchenben
Az alkalmazottak szerint az akcentusa kelet-európainak hangzott.
február 26., 13:49
- Külföld
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
38 perce
- Külföld
Háromszáz TEK-est küldött gyakorlatozni Orbán Viktor a boszniai Szerb Köztársaságba
Milorad Dodik ügyében szerdán hirdetnek ítéletet.
február 26., 13:40
- Külföld
Előállította a rendőrség az érvénytelenített választásokat megnyerő román elnökjelöltet
Többek között fasiszta ideológia terjesztése miatt.
február 26., 15:03
- Külföld
Az AfD visszafogadott két olyan képviselőt, akiket korábban náci kijelentéseik miatt tettek ki a pártból
Maximilian Krah az Európai Parlamentben nem ülhetett be a párt delegációjának tagjai közé.
február 26., 17:12
- Külföld
„Húsz perc után megadná magát” – kíméletlen kritikát kapott a közös európai hadsereg ötlete
február 26., 06:04
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Külföld
Büntetőeljárás indult a kocsiból lövöldöző volt horvát miniszterelnök-helyettes ellen
Illegális fegyver birtoklásával vádolják.
február 26., 11:43
- Külföld
Lövöldözés történt egy német bíróság előtt, több ember megsérült
Az eset összefüggésben állhat egy folyamatban lévő bírósági üggyel.
február 26., 18:05
- Külföld
NAÜ: Irán felgyorsítja a fegyverminőséghez közelítő dúsított urán előállítását
Figyelmeztetett az ENSZ nukleáris felügyelete.
február 26., 17:19
- Külföld
Az Iszlám Állam németországi támadásokra szólította fel a híveit
A támadás helyszínének kiválasztását kérte a terrorszervezet a követőitől.
február 26., 19:13
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
6 órája
- Külföld
Luxus, felhőkarcolók, koktélozgatás Benjamin Netanjahuval – Donald Trump már a Gázai övezet jövőjét vizionálja
A mesterséges intelligencia segítségével elevenedik meg a Közel-Kelet Riviérája.
február 26., 08:56
- Külföld
Ismét keresik a 11 éve eltűnt maláj utasszállító repülőgép roncsait
Az ausztrál hatóságok ebben már nem vesznek részt.
február 26., 11:28
- Külföld
Sötétségbe borult Chile, milliók maradtak áram nélkül
Egy meghibásodott távvezeték okozhatta az áramszünetet.
február 26., 06:34
- Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
5 órája
- Külföld
Putyin és Trump furcsa barátsága csupán egy lépés a sakktáblán, minden borulhat
Az amerikai–orosz nagy egyetértés mögött különböző stratégiák húzódhatnak meg.
február 26., 06:56
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
7 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
8 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
9 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
11 órája
- Külföld
Házkutatást tartottak a szerb civil szervezeteknél a USAID-támogatások miatt
Alekszandar Vucsics hathatós segítségével indult vizsgálat.
február 26., 06:46
- Külföld
Késsel a kezében rohant a rendőrökre egy férfi Franciaországban
Sokkolóval sem tudták megfékezni.
február 26., 13:51
- Külföld
Fülei és szemei nélkül találták meg egy ananászokkal teli zsákban az egy hete eltűnt brit üzletember holttestét
A férfi egy hitelminősítő cégnél dolgozott vezetői beosztásban.
február 26., 12:02
- Külföld
A dzsungelben hajtott végre kényszerleszállást a hondurasi elnököt szállító gép
Az időjárási viszonyok miatt volt szükség erre a lépésre.
február 26., 06:25