Putyin a titkosszolgálattal fenyegeti a Nyugatot

2014.03.28. 19:21 Módosítva: 2014.03.28. 19:26

Oroszország „növekvő fenyegetettségnek” van kitéve az Egyesült Államok és annak szövetségesei részéről, és „offenzív hírszerzési ellenlépéseket” tett a Moszkva befolyását gyengíteni próbáló Nyugat ellen – jelentette ki pénteken az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) helyettes vezetője.

Alekszandr Malevanij szerint:

az USA és szövetségesei Oroszországban a társadalmi-gazdasági helyzet rombolását célzó lépéseket tesznek.

A titkosszolgálati vezető biztosította az orosz államfőt: az FSZB teljesíti feladatát az Oroszországi Föderáció állampolgárainak megbízható védelme érdekében, beleértve az orosz vezetés által nemrég létrehozott Krími Szövetségi Körzetet is, hogy megakadályozzák „a radikális és szélsőséges elemek behatolását”.

Újabb vád Janukovics ellen

Eközben az ukrán főügyészség az alkotmányos rend erőszakos megdöntésére, megváltozatására és az államhatalom megszerzésére irányuló cselekmények vádjával újabb büntetőeljárást indított Viktor Janukovics megbuktatott ukrán államfő ellen legutóbbi, pénteki üzenetének tartalma miatt.

Az Oroszországba menekült Janukovics a főügyészség szerint azzal követte el az említett bűncselekményeket, hogy sürgette: 

Elnökválasztások helyett tartsanak minden ukrajnai régióban népszavazást az adott terület státusáról. A volt elnök emellett törvénytelennek nevezte az ország jelenlegi vezetését.

A volt elnök ellen már bűnvádi eljárást indított a főügyészség hatalommal való visszaélés és tömeggyilkosságban való részvétel vádjával a 2013 novembere és 2014 februárja közötti időszakban, a kijevi hatalomváltást követelő tüntetéseken történtek miatt.

A belügyi erők és a tüntetők között január végére súlyos összecsapásokba torkolló szembenállás következtében több mint százan vesztették életüket.

Az oroszok nem fizetnek Ukrajnának

Az orosz nemzetbiztonsági tanács pénteki ülésén döntött arról, hogy Moszkva felmondja az orosz fekete-tengeri hadiflottával kapcsolatos megállapodásokat, majd Vlagyimir Putyin elnök benyújtotta a törvényhozásnak az egyezmények megszüntetésére vonatkozó javaslatot.

Dmitrij Peszkov, az orosz államfő szóvivője elmondta, hogy egyebek között a Fekete-tengeri Flotta megosztásáról 1997. május 28-án Kijevben aláírt egyezményről és az orosz hadiflotta krími státusáról, valamint a félszigeten való állomásozásának feltételeiről született megállapodásról van szó. Ugyancsak felmondják az orosz flotta állomásozásának 2042-ig történő meghosszabbításról szóló és az ahhoz kapcsolódó, 2010. április 20-án aláírt harkivi szerződéseket is.

Önkéntesen kötelező adakozás

A helyi adminisztráció munkatársai felhívást kaptak arra vonatkozóan, hogy egynapi keresetüket – mintegy háromszáz rubelt (körülbelül 2000 forintot) – fordítsák a Krím fejlesztésére

– részletezte a szentpétervári sajtó.

A polgármesteri hivatal egyik tisztségviselője hozzátette, hogy a hozzájárulás önkéntes. Egy másik hivatalnok ugyanakkor elmondta: bár gondolkodott a kérés elutasításán, végül mégis elfogadta azt, különben rossz szemmel néztek volna rá a kollégák."

Az ilyen típusú, önkéntesnek nevezett, tulajdonképpen kötelező kezdeményezések gyakorlata a szovjet időket idézi" - mondta Alekszandr Kobriszkij, az orosz ellenzéki Jabloko mozgalom szentpétervári képviselője.

"A szovjet vezetés idején kellett például pénzt adományozni a Békéért Alapítványnak" - erősítette meg Borisz Visnyevszkij, szintén a liberális Jabloko politikusa.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Magyarország vetett gátat Ukrajna EU-csatlakozási folyamatának, itt a külügy válasza, hogy miért

Magyarország vetett gátat Ukrajna EU-csatlakozási folyamatának, itt a külügy válasza, hogy miért

Kijev szívesen megmagyarázza a magyar kormánynak, milyen lépéseket tesznek.

tegnap, 21:35

  • Külföld
Ha Grönland ekkora vihart kavart, akkor mi lesz a norvég koronához tartozó Spitzbergák sorsa?

Ha Grönland ekkora vihart kavart, akkor mi lesz a norvég koronához tartozó Spitzbergák sorsa?

A szigetcsoporton sem szülni, sem meghalni nem lehet, míg a jegesmedvék miatt kötelező a puska.

február 10., 20:46

  • Külföld
Sírkő emojikat posztolgat Elon Musk, megkezdődött a nagy darálás

Sírkő emojikat posztolgat Elon Musk, megkezdődött a nagy darálás

Minden olyan köztisztviselőt, akinek a munkaköri címében, vagy a munkaköri leírásában a gender szó szerepelt, igazgatási szabadságra küldtek.

február 10., 19:32

  • Címlapon
Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén

Egy csodás kísérlet hanyatlásának lehetünk tanúi Budapest közepén

Az Iparművészeti Műzeum nyolc éve nem fogad látogatókat, nem jut pénz a felújítására.

tegnap, 19:49

  • Címlapon
„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak

„Ne keress többé!” – Németh Szilárd csalódott, kemény üzenetet küldött Ruszin-Szendi Romulusznak

„Egy nyavalyás hazaáruló mellé álltál, Tábornok úr” – írta.

tegnap, 19:02

  • Külföld
Folytatódik a kormányválság Franciaországban, újabb bizalmatlansági indítványt élt túl az ország vezetése

Folytatódik a kormányválság Franciaországban, újabb bizalmatlansági indítványt élt túl az ország vezetése

A radikális baloldal továbbra is megbuktatná Francois Bayrou kormányát.

február 10., 18:59

  • Külföld
Leláncolva, megégetve, éheztetve: kegyetlenül bánt túszaival a Hamász

Leláncolva, megégetve, éheztetve: kegyetlenül bánt túszaival a Hamász

Hónapokig nem láttak napfényt, és a sebesüléseiket sem látták el.

február 10., 19:44

  • Külföld
Ugrásszerűen megnőtt a szexuális úton terjedő fertőzések száma Európában

Ugrásszerűen megnőtt a szexuális úton terjedő fertőzések száma Európában

Több szifiliszes esetet regisztráltak, a gonorrhoeás megbetegedések aránya pedig rekordot döntött.

február 10., 16:24

  • Külföld
Saját magáról készített deepfake videókat Emmanuel Macron

Saját magáról készített deepfake videókat Emmanuel Macron

A francia köztársasági elnök a Voyage, voyage című dalra táncolt.

február 10., 06:54

  • Külföld
Donald Trump a levegőből sújtott le az Egyesült Államok kereskedelmi partnereire

Donald Trump a levegőből sújtott le az Egyesült Államok kereskedelmi partnereire

Az amerikai elnök még a Super Bowlra menet sem pihent, új acél- és alumíniumvámok jönnek.

február 10., 06:59

  • Külföld
Szijjártó Péter a Ria Novosztyinak: Kijev megígérte, hogy nem támadja meg a Török Áramlatot

Szijjártó Péter a Ria Novosztyinak: Kijev megígérte, hogy nem támadja meg a Török Áramlatot

A külgazdasági és külügyminiszter szerint több kérdésben is megegyeztek Ukrajnával.

február 11., 07:20

  • Külföld
Jöhet a második forduló az ecuadori elnökválasztáson

Jöhet a második forduló az ecuadori elnökválasztáson

Mindkét jelölt a drogkereskedelemmel akar leszámolni.

február 10., 07:30

  • Külföld
Kövér László: Nem nagyon szeretjük, ha bárki kioktat bennünket

Kövér László: Nem nagyon szeretjük, ha bárki kioktat bennünket

Szóba került a Szent Korona, valamint a Szovjetunió 1956-os tankrohama is.

február 10., 13:02

  • Külföld
Lemond Klaus Iohannis román államfő

Lemond Klaus Iohannis román államfő

A parlament jóváhagyta az ellenzék kezdeményezését az elnök felfüggesztéséről.

február 10., 13:31

  • Külföld
Kitálalt egy volt brit diplomata, politikailag manipulálják Nagy-Britannia fegyverexport-ellenőrzési rendszerét

Kitálalt egy volt brit diplomata, politikailag manipulálják Nagy-Britannia fegyverexport-ellenőrzési rendszerét

Elmondása alapján az eladott fegyverekkel több ezer civilt ölhettek meg.

február 10., 15:11

  • Külföld
Kamerák előtt végzett HIV-tesztet az Egyesült Királyság miniszterelnöke

Kamerák előtt végzett HIV-tesztet az Egyesült Királyság miniszterelnöke

Keir Starmer történelmet írt a G7-vezetők között.

február 10., 07:26

  • Címlapon
Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől

Toroczkai László Magyar Péter kinevezettjeiről: A Jóisten óvja meg Magyarországot ezektől a kártevőktől

Kemény kritikát kapott Ruszin-Szendi Romulusz és Bódis Kriszta is.

tegnap, 19:53

  • Címlapon
Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el

Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el

Nagy nehézségeket okozott az amerikai elnök döntése.

tegnap, 17:24

  • Külföld
Történelmi per kezdődik Franciaországban, több száz gyermekáldozatról lehet tudni

Történelmi per kezdődik Franciaországban, több száz gyermekáldozatról lehet tudni

A legtöbben 14 év alattiak voltak, az átlagéletkor 11 év volt.

február 10., 13:22

  • Külföld
Évente 1100 embernél okoz tüdőrákot a légszennyezés az Egyesült Királyságban

Évente 1100 embernél okoz tüdőrákot a légszennyezés az Egyesült Királyságban

A szakértők szerint ezek az adatok „pusztítóak”, és a minisztereknek fel kellene ébredniük.

február 10., 08:45

  • Külföld
A Hamász szerint Izrael megsértette a tűzszünetet, elhalasztják a további foglyok átadását

A Hamász szerint Izrael megsértette a tűzszünetet, elhalasztják a további foglyok átadását

Három hete lépett életbe a megállapodás.

február 10., 18:35

  • Külföld
Megölt két ukrán nőt egy német házaspár, hogy elrabolhassa a fiatalabb áldozat csecsemőjét

Megölt két ukrán nőt egy német házaspár, hogy elrabolhassa a fiatalabb áldozat csecsemőjét

Az elkövetőket életfogytiglani börtönre ítélte a bíróság.

február 10., 19:03

  • Külföld
Egy jóslat után döntött úgy egy magyar pár, hogy kirabol egy trafikot Ausztriában

Egy jóslat után döntött úgy egy magyar pár, hogy kirabol egy trafikot Ausztriában

Három és fél év szabadságvesztésre ítélte őket a bíróság.

február 10., 17:47

  • Külföld
Szakadékba zuhant egy autóbusz Guetamalában, legalább 51-en meghaltak

Szakadékba zuhant egy autóbusz Guetamalában, legalább 51-en meghaltak

Az ország elnöke háromnapos nemzeti gyászt rendelt el.

február 10., 19:52

  • Külföld
Szabadon engedték a közösségi médiás bejegyzései miatt 34 évre ítélt szaúdi nőt

Szabadon engedték a közösségi médiás bejegyzései miatt 34 évre ítélt szaúdi nőt

Jogvédők szerint azért ítélték el, mert a siíta kisebbséghez tartozik.

február 10., 16:16

  • Külföld
Csaknem tíz év börtönre ítéltek egy szír férfit Németországban, aki a tavalyi foci EB-n török szurkolókra támadt

Csaknem tíz év börtönre ítéltek egy szír férfit Németországban, aki a tavalyi foci EB-n török szurkolókra támadt

A férfi késsel támadt a török szurkolókra, akik közül többet megsebesített.

február 10., 16:32