Tombol a kannibalizmus Közép-Afrika utcáin
További Külföld cikkek
-
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
- Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?
- Letartóztatták Erdogan politikai riválisának ügyvédjét is
- Legalább 41 nő megerőszakolása miatt tartóztattak le bármenedzsereket Belgiumban
- Indonéziában megcsinálják a macskaszigetet
Tombol az erőszak, mecseteket támadtak meg és kannibalizmusról is érkeztek jelentések a Közép-afrikai Köztársaságban, miután Michel Djotodia államfő lemondott, írja a Telegraph.

Az elnök távozása után kiéleződtek az országban a keresztények és muzulmánok közötti vallási ellentétek. Keresztény milíciák muszlimok házait és üzleteit támadták meg, és számos kegyetlenséget követtek el. A főváros, Bangui muszlim negyedében a rendet francia csapatok és az Afrikai Unió által verbuvált békefenntartók próbálják meg helyreállítani.
Megsütötték a holttesteket
Szemtanúk arról számoltak be, hogy egy macsetékkel felfegyverkezett banda tagjai a meggyilkolt áldozatok testrészeit ették meg. Egy segélyszervezet munkatársa a Sunday Telegraphnak azt mondta: "macsetékkel öltek meg embereket, a holttesteket megsütötték és ettek belőlük".
A mostani szörnyűségek láttán többen is emlékeztettek Jean-Bedel Bokassára, az országot 1966 és 1979 között uraló diktátorra, aki annak idején maga is gyakorolta a kannibalizmust. Az ezzel kapcsolatos vádak alól később ugyan felmentették, de köztudott volt róla, hogy emberi testrészeket tartott a hűtőjében, sőt előfordult az is, hogy azokat a nála látogatában járó francia elöljárónak is felszolgálta.
Most azok fosztogatnak, akiket a muzulmánok kifosztottak
A fegyveresek feltehetően a Séléka muszlim fegyveresek által tavaly elkövetett kegyetlenkedéseket torolják most meg. Tavaly márciusban ugyanis muzulmán vallású elnök került hatalomra a keresztény többségű országban, miután a keresztény Francois Bozizé államfő hatalmát megdöntötte a Séléka. A Közép-afrikai Köztársaságban a lakosság 35 százaléka törzsi vallású, 25 százaléka római katolikus, 25 százaléka protestáns, 15 százaléka pedig szunnita muszlim.

Péntek éjszaka legalább három ember halt meg, köztük egy keresztény polgárőr, mondta a Telegraphnak egy pap. Az egész városban szórványos lövöldözést hallani, randalírozó csoportok fosztogatják a házakat és az üzleteket a muszlim negyedben.
Akiket tavaly a Séléka kifosztott, most azok fosztogatják a muszlimokat
magyarázta a helyzetet a pap, egy fosztogató pedig ezt mondta a Telegraph riporterének:
A muszlimokkal nem lehet együtt élni, az araboknak semmi keresnivalójuk Közép-Afrikában.
Csődöt mondott a muzulmán elnök
Az egykori francia gyarmaton a helyzet az elmúlt tíz hónapban rendkívül instabillá vált. December 5-én véres összetűzések törtek ki a Séléka fegyveresei és az ellenük fellázadt keresztény harcosok között. A világ hatodik legszegényebb országában, amely egyébként hatalmas ásványkincs-készletekkel rendelkezik, becslések szerint az elmúlt hónapban több mint ezer ember halt meg, egymillió ember vált menekültté, köztük a főváros, Bangui lakosságának fele.

A tavaly márciusban hatalomra került Michel Djotodia az egykori Szovjetúnióban tanult, majd vámtisztként dolgozott. Azt ígérte, rendezi az állapotokat az országban, és véget vet a vallási erőszaknak. Gesztusként a kormányfőt az ellenzék jelölhette. Az államfő azonban csődöt mondott, nem sikerült lefegyverezni a milíciákat, így végül szövetségese, a szomszédos Csád kényszerítette lemondásra.
Senki nem akar egy újabb Ruandát
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) szombaton bejelentette, hogy megkezdi 33 ezer külföldi evakuálását az országból. Az első három légi járatot, 800 csádi menekülővel még szombaton elindítják - közölték. A bangui repülőtér mellett felállított táborban 2500 csádi várakozik, hogy elhagyhassa az országot.

Az elszabaduló erőszak miatt az Európai Unió közös katonai akciót indít a Közép-afrikai Köztársaságban. Az unió 28 tagállamának nagykövetei szombatra virradó éjjel elvi beleegyezésüket adták ahhoz, hogy rövid időn belül több száz katonát vezényeljenek az országba a helyszínen lévő 1600 fős francia és 4000 fős afrikai békefenntartó erők támogatására - közölte Catherine Ashtonnak, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének egy szóvivője. A tervezett beavatkozásról a végső döntés a külügyminiszterek január 20-i brüsszeli tanácskozásán születhet meg. "Az EU tagállamai nem akarják (...) tétlenül szemlélni az eseményeket. Senki sem akar egy újabb Ruandát" - magyarázta egy uniós diplomata az AFP -nek.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Donald Trump számos módon tönkreteheti a NATO-t, ki sem kell lépnie belőle
Mutatunk párat.
március 22., 16:49
- Külföld
Ferenc pápa vasárnap elhagyhatja a kórházat
A szentatya egyúttal először lép majd a nyilvánosság elé.
március 22., 16:46
- Külföld
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Külföld
Fico eredményes hetet zárt: megmentette a kormányát a széteséstől, és jól megmondta Ukrajnának
A szlovák köztársasági elnök támadja Ficót.
március 22., 18:18
- Külföld
Donald Trump bosszút állt, lecsapott egykori ellenfeleire
Sokan vannak a listán, köztük Kamala Harris és Hillary Clinton is.
március 22., 16:17
- Külföld
Minden idők legellenállhatatlanabb légi járművét építi meg a Boeing
Donald Trump amerikai elnök szerint Vlagyimir Putyinnak van oka a félelemre.
március 22., 14:17
- Külföld
Folytatódnak a tüntetések Törökországban, a miniszterelnök figyelmeztetett
A rendőrök ellehetetlenítik a gyülekezést, az ellenzék pedig állítja, hogy államcsíny történt.
március 22., 14:30
- Külföld
A szerbiai tüntetésekről tárgyalt az orosz Biztonsági Tanács titkára és a szerb miniszterelnök-helyettes
A demonstrációk mögött nyugati titkosszolgálatokat sejtenek.
március 22., 17:54
- Külföld
A tűzszüneti megállapodás óta először indított támadást Izrael ellen a Hezbollah
Nem maradt el az izraeli erők válasza.
március 22., 13:35
- Külföld
Megszólalt a Kreml, Donald Trump többször is beszélt telefonon Vlagyimir Putyinnal
március 23., 06:07
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13
- Külföld
Csallóközben három kilométeres körzetben minden haszonállatot leölnek
A ragadós száj- és körömfájás Szlovákiában is megjelent.
március 22., 20:15
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
tegnap, 19:39
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Külföld
Félmillió gázai menekültet helyeznének el Egyiptomban
Az afrikai ország egy külön városba vinné őket.
március 22., 12:19
- Külföld
Átalakítanák az Európai Uniót, milliárdokat bukhatunk
Így Magyarország 110 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapna.
március 22., 10:17
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
tegnap, 14:44
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
tegnap, 06:00
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
tegnap, 13:40
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
tegnap, 12:20
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Külföld
Terrorszervezeteket népszerűsítő hallgatót utasítottak ki Romániából
Az országban tartózkodását nemzetbiztonsági kockázatnak minősítették a román hatóságok.
március 22., 10:04
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Külföld
Politikai meggyőződései miatt nem engedhettek be egy francia kutatót az Egyesült Államokba
A férfi bizalmas információk birtokában volt, amelyeket egy elektronikus készüléken tárolt.
március 22., 10:57
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
tegnap, 20:26
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
tegnap, 20:59
- Külföld
Hárman meghaltak és tizennégyen megsérültek egy lövöldözésben Új-Mexikóban
Az áldozatok között egy 16 és egy 19 éves fiú is van.
március 22., 18:18