Újra bűncselekmény a homoszexualitás Indiában
Az india ilegfelsőbb bíróság megerősítette szerdán azt a brit gyarmati időkből származó törvényt, amely bünteti a homoszexualitást.
A legfelsőbb bíróság szerint az a felsőbírósági döntés, amely 2009-ben eltörölte a törvényt, alkotmányellenes, mert erről csak a törvényhozás dönthet. A jogszabály értelmében akár tíz év börtönbüntetés is kiszabható homoszexualitásért.

Melegjogi aktivisták évek óta küzdöttek jogaikért a mélyen vallásos, konzervatív indiai társadalomban. Most fogadkoztak, hogy tovább küzdenek az 1860-ban született törvény eltörléséért.
Egy muzulmán segélyszervezet ügyvédje azonban újságíróknak nyilatkozva a legfelsőbb bíróság épülete előtt kijelentette, hogy a szerdai ítélet egyáltalán nem haladásellenes. Az ügyvéd érvelése szerint minden vallási közösség, a muzulmánok, a keresztények és a hinduk többsége is megtámadta az újdelhi felsőbíróság négy évvel ezelőtti ítéletét -
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
A szlovák pártok előhúzták az atomfegyvert: katasztrófakormányzás is jöhetett volna az előrehozott választások után
Egymást fenyegetik a kormánypártok.
március 21., 12:06
- Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság
Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.
március 21., 12:58
- Külföld
Mark Zuckerberg kínos pillanatai vezető politikusokkal, amelyek kimaradtak a hivatalos közleményekből
A milliárdos és a nemzetközi diplomácia közötti kapcsolati státusz: bonyolult.
március 21., 12:53
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
1 perce
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
48 perce
- Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben
Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.
március 21., 13:08
- Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke
Több mint harminc év után derült fény az esetre.
március 21., 13:17
- Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!
Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.
március 21., 13:57
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
1 órája
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
3 órája
- Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson
Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.
március 21., 10:58
- Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond
A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.
március 21., 13:45
- Külföld
Meghalt egy 19 éves fiatal, ő az újvidéki tragédia 16. áldozata
November eleje óta ápolták a kórházban.
március 21., 13:39
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
2 órája
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
2 órája
- Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson
Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.
március 21., 10:28
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
5 órája
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
5 órája
- Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.
1 órája
- Külföld
A lengyel belügy arra kéri az embereket, hogy három napra elegendő élelmiszerrel készüljenek fel a válsághelyzetekre
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
március 21., 06:52
- Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról
Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.
március 21., 14:22
- Címlapon
Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?
Peking békefenntartók küldését mérlegeli Ukrajnába.
30 perce
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
6 órája
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
7 órája
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
13 órája
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
10 órája
- Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot
Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.
március 21., 15:41
- Külföld
Tűz ütött ki Európa legnagyobb repülőterénél, egész napra bezártak
Az incidensben több mint ezer járat érintett.
március 21., 06:32
- Külföld
Donald Trump ellenségeskedése miatt felmerült, hogy Kanada az Európai Unióhoz csatlakozna
Egyáltalán lehetséges ez?
március 21., 06:55
- Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök
Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.
március 21., 07:34
- Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt
A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.
március 21., 08:51
- Címlapon
Ajánlásból ukáz: az utolsó pillanatban változtattak a gimnáziumok, kétségbe estek a diákok
Váratlan forgatókönyv.
1 órája
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
11 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
12 órája
- Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel
Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.
március 21., 10:04
- Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről
Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.
március 21., 08:33
- Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen
Több százan voltak jelen az eseményen.
március 21., 09:54