Trócsányi ügyvédi irodája óránként 55 ezer forintot kap a jegybanktól

2016.03.08. 06:51
A Magyar Nemzeti Bank 2014 óta százmillió forintot fizetett ki a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodának. Az igazságügyi miniszter a vagyonnyilatkozatai alapján ebből nem részesedik, mert szünetelteti a praxisát.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) két év alatt 137 millió forint értékben kötött szerződéseket a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodával, értesült az Index.

Az igazságügyi miniszter nevével fémjelzett iroda és a jegybank közötti megállapodásokat Ferjancsics László, a Vácért Lokálpatrióta Egyesület és a váci Együtt önkormányzati képviselője kérte ki közérdekű adatigényléssel. (Ferjancsics 1998-ban a Fidesz–MDF, később az MSZP színeiben is politizált.) 

Ferjancsics a 2011–2015 között megkötött szerződésekre volt kíváncsi. A jegybank tájékoztatása szerint a kérdéses időszak első három évében nem kötöttek szerződést a felek, 2014-től viszont gyümölcsöző megállapodások születtek az ügyvédi iroda számára. 

Az MNB adatai szerint a Nagy és Trócsányi alkalmanként 55 ezer forint + áfa óradíjért dolgozott a jegybanknak. 

Az MNB 2014-ben bruttó 98,5 millió forintot fizetett az iroda szolgálataiért, 2015-ben pedig bruttó 39 millió forintot értékben kötöttek szerződéseket. Utóbbiakat még nem fizették ki teljesen.

A jegybank szerint a 137 millió forint értékben megkötött szerződések tárgyát kilenc darab ingatlan megvásárlásával kapcsolatos műveletek képezték, köztük az V. kerületi Eiffel Palace adásvétele.

Cikkünk megjelenése után azt az információt kaptuk, hogy a 137 millió forint egy része közvetített szolgáltatásokra ment (műszaki szakértő, értékbecslő): 2014-ben 43,2 millió, 2015-ben pedig 36,6 millió forint volt az az összeg, amit az iroda a jegybanktól kapott, majd tovább is utalt a szakértőknek. 

A miniszter nem kap osztalékot 

Trócsányi 2014 júniusa óta tagja a kormánynak, vagyonnyilatkozatai szerint a miniszteri, egyetemi tanári és kutatói tisztségeivel együtt bruttó 2 millió forint körül keres havonta.

A Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodát 1991-ben alapították, Budapest mellett New Yorkban is székelnek. A Mandiner 2015-ös összesítése alapján a negyedik legnagyobbak itthon: 2014-ben nettó 1,7 milliárd forintos árbevételük volt.

A miniszter a 2014-es beiktatása után azt mondta az Indexnek, hogy 2000 óta három év kivételével szünetelteti a praxisát. A vagyonnyilatkozatai szerint Trócsányi kezdetben harmadrészben volt tulajdonosa a társaságnak, manapság már csak 16 százalék a tulajdonosi hányada. 

Az összeférhetetlenségi szabályok betartása számomra erkölcsi kérdés is, a jogszabályok egyértelműek, és ezeket mindig betartottam

– mondta két éve az Indexnek.