Magyarország világháborúba keveredett

Magyarország belekeveredett a 2010-ben kezdődött nagy valuta-világháborúba és ezt nagyon helytelenül tette – állítja az amerikai hadügyminisztérium és a CIA egyik volt stratégája, a ma befektetési guruként is számon tartott James Rickards az Alapblognak adott interjújában. Rickards volt az, aki nemzetközi bestsellernek bizonyult, 2009-ben írt könyvében (Currency Wars –The Next Global Crisis) meglehetősen pontosan prognosztizálta a valósággá lett helyzetet: nagy és kis nemzetgazdaságok között olyan gazdasági-pénzügyi háború tör ki, amelynek fő fegyvere a jegybanki kamatok lenyomása, az agresszív pénznyomtatás, végeredményben a valuták leértékelése.

Rickards szerint a leginkább bevetett harci eszköz, hogy a fő hadviselők, így az Egyesült Államok, Japán és részben Nagy-Britannia jegybankjai nullára csökkentik a kamatokat, és korlátlanul nyomtatják a pénzt.

A valutaháború magja

A mögöttes szándékot azzal szokás magyarázni, hogy ezeknek a vezető gazdasági hatalmaknak fokozniuk kell a versenyképességüket, segíteniük kell az exportjukat. Valójában azonban nem ez az igazi ok, hanem az, hogy inflációt akarnak generálni, mert ezeknek a jegybankoknak és kormányoknak valójában a defláció az ellenségük.

Az infláció „kicsiholásához” a nemzeti valuta leértékelésén keresztül visz az út: ha a dollárt, a jent, a fontot sikerül leértékelni, akkor drágul az import – Amerika ugyebár hatalmas mennyiségben vásárol külföldről ipari terméket és szolgáltatást, Japán pedig energiahordozót, vagyis az áru és szolgáltatás importjával próbálnak inflációt gerjeszteni. Ez a magja az úgynevezett valutaháborúnak, mondja a volt CIA-szakértő.

Európa a jó pályán

Rickards szerint Európa halad a jó úton azzal, hogy nem az inflációban látja a megoldást. Szerinte a trend is kezd kirajzolódni; az Európa déli perifériáján egyre aktívabb kínai tőkével, német technológiával, magasan képzett európai munkaerővel az euróövezet egyre versenyképesebb, és nagyon lassan, de felszívódik a munkanélküliség.

Ez fog történni szerinte Dél-Európában is, mindenekelőtt azon fiatalok körében, akik tisztában vannak vele, hogy nem számíthatnak tizenharmadik, tizennegyedik havi bérre, és alacsony lesz a kezdő fizetésük is. Fájdalmas folyamaton megy most keresztül a spanyol, a görög, a portugál, az olasz emberek többsége, de a mobilitás felfutása, annak kormányzati támogatása, a kínai tőke masszív megjelenése ezekben az országokban, együttesen meg fogja hozni a várt eredményeket.

Magyarország viszont a zsákutcában

Magyarország viszont szerinte szintén a rossz a megoldást választja. Rickards azt jósolja, hogy a nálunk felpörgetni vágyott inflációtól csak szegényebbek leszünk, versenyképesebbek semmiképp.

Pontosabban a belső fogyasztás vészesen visszaesik, az élénkülés sem belülről, sem kívülről nem következik be. Magyarországnak, akárcsak a többi térségbeli országnak, az amúgy jó munkaerő folyamatos képzéséből, a munkaerőpiac rugalmasabbá tételéből, az európai beszállítói láncba való aktívabb bekapcsolódásból és az ellátórendszer reformjából kell tudnia profitálni, ezáltal tud versenyképesebbé válni. Semmiképpen sem abból, hogy belekeveredik a kilátástalan nemzetközi valutaháborúba: kamatokat vág, új pénzeket nyomtat és ezzel leértékel.

Játék a tűzzel

Rickards azt mondja, hogy az infláció játék a tűzzel, hiszen ha elszabadul, nagyon nehéz lesz visszafogni. Úgy nyomtatnak újabb és újabb pénzeket, hogy azok mögött nincs számottevő gazdasági teljesítmény, termelés. Egy ilyen szituáció márpedig a világban létező pénzügyi rendszer összeomlásához tud vezetni, a papírpénzbe vetett bizalom ugyanis totálisan elillanhat.

Ebből kiútként kínálkozhat egy hatékonyabb, háborúskodást megakadályozó új rendszer kialakítása a vezető nemzetgazdaságok és gazdasági térségek kiegyezése révén úgy, hogy új, globális szupervalutát hoznak létre, vagy esetleg visszatér a világ az aranystandardhoz.  Mindenesetre a történelem intő példákkal szolgál arra vonatkozóan, hogy hova vezethet a valuták közti háborúskodás.

A papírpénzbe vetett bizalom totális összeomlását élte meg világunk 1914-ben és 1939-ben. A monetáris rendszer megroggyanása mindkét esetben valóságos, éles világháborúk előjátékának bizonyult, még ha a világháborúk kitörésének megannyi más motívuma is volt. A valutaháborúk előbb-utóbb erősödő protekcionizmushoz és velük párhuzamosan fejlődő nacionalizmushoz vezettek. Ugyanez a történet könnyen megismétlődhet a közeljövőben, véli a volt CIA stratéga.