Johnny Depp és Amber Heard ügyvédei utoljára csaptak össze

kombó
2022.05.28. 12:13
A végéhez érkezett az egykori álompár pereskedése, már az esküdteken van a világ szeme, ám Depp és Heard jogászai még utoljára igyekeztek megvédeni ügyfelük érdekeit. Kemény szavak hangzottak el a tárgyalóteremben.

Ahogy arról a korábbiakban már beszámoltunk, hetekkel ezelőtt kezdődött Johnny Depp és Amber Heard tárgyalássorozata. A színész egy 50 milliós dolláros rágalmazási pert indított egykori neje ellen, mire a színésznő ellentámadásként egy 100 millió dolláros pert akasztott Depp nyakába, mivel állítása szerint az exférje lejáratókampányba kezdett ellene. Az elmúlt hetekben tanúk, szakértők, ügyvédek szólaltak fel a témával kapcsolatban, hogy próbálják meggyőzni a bírónőt, illetve az esküdteket, és pénteken érkezett el az utolsó esély arra, hogy az ügyvédek kiálljanak védencük mellett. Mostantól kezdve pedig az esküdteken a sor, hogy eldöntsék, Depp vagy Heard mondott igazat – írja a DailyMail.

Vasquez keményen nekiment Heardnek

A pénteki záróbeszédeken, ahogy a korábbiakban azt már megszokhattuk, erős kijelentések hangzottak el. Penney Azcarate bíró kijelentette az esküdtszéknek, hogy a per nagy hordereje miatt a nevüket egy évre titkosítják, ez a tárgyalássorozat kezdetén még nem így volt. Depp ügyvédje, a tengermély tiszteletet kiérdemlő Camille Vasquez pedig már a beszéde kezdetén beleszállt Heardbe. 

Van egy bántalmazó ebben a tárgyalóteremben, de az nem Depp úr. Egy bántalmazás áldozata van a bíróságon, de az nem Heard kisasszony. A bántalmazó valójában Heard kisasszony, és Mr. Depp a bántalmazott

– jelentette ki Vasquez, mélyen zaklatott embernek írva le Heardöt, aki vágyik a figyelemre és az elfogadásra.

Hat éve, hogy Amber Heard távoltartási végzést kért Depp ellen, ami Vasquez szerint tönkretette a színész életét, illetve Heard hamisan állította be magát családon belüli erőszak áldozataként. Ahogy az ügyvéd megjegyezte, most arra kérik az esküdteket, hogy döntésükkel erősítsék meg, Depp nem bántalmazta Heardöt, és vonják őt felelősségre a hazugságaiért. 

A tét ennek az embernek a jó híre, az élete, amit akkor vesztett el, amikor szörnyű bűnökkel vádolták meg, és az az élet, amelyet élhetne, ha végre bebizonyul az ártatlansága

– magyarázta Vasquez, majd megjegyezte, hogy Heard hat évvel ezelőtt hamis bejelentést tett családon belüli erőszakról, illetve azt is elintézte, hogy paparazzók várjanak rá, akiknek egyből meg is tudja mutatni az állítólagos sérüléseit. 

A fotókat úgy örökítették meg, ahogy ő akarta, hogy egy bántalmazott nőt mutasson. A sötét folt az arcán hat nappal az után jelent meg, hogy találkozott Depp úrral. Egy hazugság volt, és ezt ő is és Depp úr is tudta, ahogy azon szemtanúk is, akik látták őt azon a héten. A világ pontosan azt látta, amit ő akart, hogy lásson

– jelentette ki az ügyvéd.

Mint kifejtette, Heard két évvel később, a karrierje csúcspontján családon belüli erőszakkal szemben fellépő közéleti személyiségként mutatta be magát, azonban Vasquez szerint a színésznő állításai valószínűtlennek tűnnek, amelyek közül alig lehet eldönteni, melyik igaz vagy hamis. Hozzátette azt is, hogy a bántalmazás túl sok nő esetében valóság, de a bizonyítékok azt mutatják, hogy ez nem Heard története.

Mélységes kegyetlenség volt ez, és nemcsak Depp úrral szemben, hanem a családon belüli erőszak valódi túlélőivel szemben is

– mondta Vasquez, majd aláhúzta, Heard helyrehozhatatlan károkat okozott.

Az ügyvéd említést tett azon hang- és videófelvételekről is, amelyekből kiderült, Heard többször is megütötte Deppet, ám a színészről egy ilyen bizonyíték sincs. Mint megjegyezte, az az igazi Heard, akit ezeken a felvételeken lehet hallani. Vasquez beszámolt arról is, hogy a színésznő akkor lendült igazán támadásba, amikor megtudta, hogy Depp véget akar vetni a kapcsolatuknak. Küldött a színésznek egy listát az anyagi követeléseiről, ám amikor ezek nem teljesültek, bántalmazással vádolta meg őt. 

Nemcsak válni akart, hanem tönkre is akarta tenni

– jegyezte meg az ügyvéd, ahogy szót ejtett Heard hazugságairól is. Például, amikor azt állította, a válást követően Depptől kapott hétmillió dollárt jótékonysági szervezeteknek adta, ám valójában kevesebb mint 1 millió dollárt adott az American Civil Liberties Unionnek és 250 ezret egy gyermekkórháznak. Hozzátette, Heard, ahogy hazugságon kapták, még több kamuval állt elő.

Vasquez azzal kapcsolatban is felszólalt, miszerint Heard mindvégig csak színészkedett. Egyik tanára is megerősítette, hogy a színésznőnek mindig nehezére esett a sírás, amikor alakított. Ezzel kapcsolatban az ügyvéd megjegyezte, ezt bárki láthatta, mivel Heard könnyek nélkül próbált meg zokogni, miközben beszámolt a brutális bántalmazásokról, amelyeket semmilyen bizonyíték nem támaszt alá.

Említést tett azon esetről is, amikor Heard azt állította, Depp úgy ellátta a baját, hogy lila foltok jelentek meg a szeme alatt, kitépte a haját, illetve eltörte az orrát, ám másnap már James Corden műsorában szerepelt, ahol jól láthatóan nem volt semmi baja. Továbbá azt az incidenst is felidézte, amikor Depp állítólag egy vodkásüveggel erőszakolta meg, ám valójában Heard támadt rá.

Minden bizonyíték azt mutatja, hogy Heard kisasszony volt az, aki megtámadta és súlyosan megsebesítette Depp urat, egy palackot vágott hozzá, és elvágta az ujját

– fejtette ki Vasquez, akitől Depp másik ügyvédje, Benjamin Chew vette át a szót, aki kiemelte, hogy Heard a Depp ellen felhozott vádakkal reklámozza magát, illetve az Aquamant.

Ez az ügy soha nem a pénzről szólt, és nem is Heard kisasszony megbüntetéséről, hanem Depp úr jó híréről és abból a börtönből való kiszabadításáról, amelynek falai között az elmúlt hat évben élt

– mondta Chew, majd azzal kapcsolatban fejezte ki aggályát, hogy Heard hamis és aljas állításai örökre bemocskolták Depp nevét, így most arra törekednek, hogy tudja meg mindenki az igazságot. 

Amber Heard előtt egyetlen nő sem állította azt, hogy Depp úr kezet emelt volna rá az eddigi 58 éve alatt, és azóta sem jelentkezett egy nő sem, hogy elmondja, Heard kisasszony ezt a hamis állítást tette. Ez tulajdonképpen egy metoo-eset metoo nélkül

– zárta Chew.

Rottenborn szerint Depp nem vállal felelősséget

Johnny Depp ügyvédei mellett kemény érvekkel állt elő Heard jogi csapata is, amely főleg azt helyezte előtérbe, hogy a színész és jogászai milyen üzenetet küldenek az elhangzottakkal nemcsak Heardnek, hanem úgy önmagában a családon belüli erőszak áldozatainak is. 

Ha nem csináltál képeket, az nem történt meg. Ha mégis, akkor az nem igazi. Ha nem mondtad el a barátaidnak, akkor hazudnak. Ha elmondtad, akkor ők is részesei az átverésnek. Ha nem fordultál orvoshoz, nem is sérültél meg. Ha orvosi kezelést kérsz, akkor őrült vagy, és ha mindent megteszel, hogy segíts a házastársadnak leszokni a kábítószerről és az italról, akkor szörnyű alak vagy. Ha pedig úgy döntesz, hogy ebből elég volt, hátra kell hagynod mindent a saját érdekedben, akkor aranyásó vagy. Ezt az üzenetet szeretné küldeni Depp úr

– mondta Ben Rottenborn, majd arról beszélt, a színész globális lejáratókampányba kezdett, és mindent megtesz annak érdekében, hogy lejárassa Heardöt, és tönkretegye a karrierjét. 

Depp úr nem tud és nem is fog felelősséget vállalni a tetteiért

– jelentette ki a jogász, majd Heard másik ügyvédje, Elaine Bredehoft vette át a szót, aki megjegyezte, nagy hazugság, hogy Depp csak vissza akarta szerezni a jó hírét, mivel egy hasonló ügyet elvesztett már 2020-ban Londonban. 

Bredehoft hozzátette, amit Depp csinál, az lélekölő bántalmazás, mivel azt akarja, hogy Heard újra átélje a bántalmazásokat. Az ügyvéd ezt követően arra kérte az esküdtszéket, hogy végre vonják felelősségre ezt az embert, aki soha életében nem vállalt felelősséget semmiért. Mint mondta, békét szeretnének Heardnek, hogy folytathassa az életét, illetve azt, hogy az elszenvedett bántalmakért kártérítésben részesüljön, a 100 millió dolláron felül további 350 ezer dollárt követelnek. Megjegyezte, a színésznő teljesíteni kívánja korábbi ígéretét, miszerint 3,5 millió dollárt adományozna fejenként két szervezetnek. 

Az ügyvéd kiemelte, Heard elmondása szerint ez az eset tönkretette az életét, ahogy az is megviselte, amikor állítása szerint azzal fenyegették, hogy a lányát beteszik a mikrohullámú sütőbe. Rottenborn szerint az egész ügy arról szól, hogy Amber Heardöt okolják olyan dolgokért, amelyeket nem tett meg. 

Nemcsak fizikai, hanem érzelmi és pszichológiai bántalmazásról, pénzügyi és szexuális visszaélésről is beszélünk. Erről van szó

– mondta Rottenborn, majd az esküdtszék felé fordulva hozzátette, ha úgy gondolják, Depp és Heard egyaránt bántalmazta egymást, akkor is az ő javukra kéne dönteniük.

Rottenborn ezt követően rátért a bizonyítékokra, többek között arra az üzenetre, amit Depp még Paul Bettanynek küldött, és amiben kifejtette, hogy meg kéne fojtani Heardöt, majd felgyújtani, és annak érdekében, hogy megbizonyosodjon róla, valóban meghalt, még közösülne is vele. Továbbá azt az üzenetet is felolvasta, amit a színész még a válókeresetük beadása után írt az egyik barátjának, miszerint látni akarja a színésznő holttestét elrohadni egy Honda Civic csomagtartójában. 

 Ez az igazi Johnny Depp

– jelentette ki az ügyvéd, majd azt a felvételt is levetítették a bíróságon, amelyen Depp italozás közben tör-zúz, és állítólag aljas megjegyzéseket tesz. 

Képzeld el, hogy a férjed, akit szeretsz, úgy viselkedik, mint egy vadállat. Ez visszaélés. Ez családon belüli bántalmazás

– mondta Rottenborn, aki szörnyetegnek írta le Deppet, aki állítólag akkor is begurult, amikor a Bahamákon lévő otthonában voltak, majd leszbikus táboroztatónak nevezte Heardöt, miután az a gyerekével együtt elhagyta a szigetet a férfi viselkedése miatt.

Mint az ügyvéd kifejtette, a színész kontrollmániás, féltékenységi rohamok gyötörték, illetve „gusztustalan, ahogy a nőkről gondolkodik”. Sőt vissza is szólt Depp jogászának, Camille Vasqueznek, aki azt feltételezi, Heard egyrészt megszerkesztette azokat a fotókat, amiken a sérülései láthatóak, másrészt a legtöbb esetben nem is készített bizonyítékot a bántalmazások nyomairól.

Amikor épp megütötték, egyik kezével védekeznie kellett volna, a másikkal meg videókamerát ragadni?

– tette fel a kérdést Rottenborn, majd megjegyezte, itt az idő elmondani Deppnek, hogy ez volt az utolsó esélye, élje tovább az életét, és hagyja, hogy Heard is ezt tegye. 

Ez a per Johnny Deppnél és Amber Heardnél többről szól, a szólásszabadság a tét, álljatok ki érte, és védjétek meg

– zárta az ügyvéd. 

Az esküdteken a világ szeme

A per utolsó tárgyalása a záróbeszédekkel be is fejeződött, és most az esküdtszéken van a sor, hogy eldöntse, melyik félnek ad igazat az ügyben. Ám a helyzet nem ilyen egyszerű, mivel az esküdteknek egy nyolcoldalas dokumentumot kell kitölteniük a döntés meghozásához. Az iratban több olyan állítás is ki lett emelve a korábban Heard által írt, bántalmazásról szóló cikkekből vagy épp egyéb nyilatkozataiból, amelyek Deppre nézve igen kifogásolhatóak. Az esküdtszéknek pedig pontosan az a dolga, hogy eldöntse, jogosan perelte-e be Heardöt a színész rágalmazás miatt, vagy a színésznő igazat mondott a bántalmazásokról. A kérdéseknél, amelyekre igen-nem válasszal kell felelniük, így többek között az szerepel, hogy 

  • Depp minden bizonyítékot bemutatott-e ahhoz, hogy bebizonyosodjon, valóban rágalmazás történt, 
  • Heard írta-e az említett cikket, ami miatt kirobbant a botrány,
  • Deppről szól-e az írás,
  • Heard adta-e az adott nyilatkozatot, vagy ő írta-e az adott sorokat.

 (Borítókép: Amber Heard és Johnny Depp. Fotó: JONATHAN ERNST / Jim LO SCALZO / POOL / AFP)