Deutsch Tamás: A sokszínűség önmagában nem érték, a hányás is sokszínű
További Belföld cikkek
-
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában
- Bizonytalan a Wenckheim-kastély sorsa, felfüggesztheti a tulajdonba adási folyamatot az állam
- Az ukrán zászló színeivel graffitizték össze a Normafán található Tündér-sziklát
- Mától elérhető a nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás
- Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség
„A sokszínűség önmagában nem érték. A hányás is sokszínű. Ennyi” – tette közzé színes háttérrel közösségi oldalán Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője. A képviselő feltehetőleg a Pride-ot betiltó törvény elfogadásával kapcsolatos reakciók reakciójának szánta a bejegyzést. A politikus szinte újraposztolta a 2024. február 21-én közzétett hasonló szövegű bejegyzését, a napszemüveges emoji nélkül.
Néhány héttel ezelőtt a Háttér Társaság nevű LMBTQI szervezet tett közzé egy fényképet, ahol a 2001-es civil sziget melegsátránál áll a politikus. „Amikor a Fidesz még úgy gondolta, hogy az LMBTQI emberek jogait is védeni kell! Ennyi” – írták a bejegyzésben.
Többeket is felháborított a Pride betiltása
A keddi parlamenti ülésen kivételes eljárásban tárgyalt, majd megszavazott, a gyülekezési jogot érintő, a Pride-ot tiltó javaslat hatalmas felháborodást keltett. A Momentum politikusai füstgránáttal próbálták megzavarni a szavazást, az ezt követő demonstráció a Margit híd elfoglalásában végződött.
A közösségi médiában is számos művész tiltakozott a Budapest Pride betiltása ellen. Prieger Zsolt, Tompa Andrea és Cinthya Dictator mellett Galla Miklós is a Pride betiltása ellen érvelt.
Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a világ leggyávább főpolgármesterének nevezte Karácsony Gergelyt, amit azzal indokolt, hogy letiltotta az előterjesztését, miszerint legyen a városháza épületére tűzve a Pride zászlója, amíg a betiltásról szóló törvényt vissza nem vonják. A polgármester javaslata mellett kiállt a DK is, mert szerintük annak betiltása „súlyosan” támadja a demokratikus szabadságjogokat. A főpolgármester elmondta, hogy támogatja az eseményt, azonban – a Pride-szervezők kérésére – nem szeretne olyan, a Pride-dal kapcsolatos előterjesztést tárgyalni, aminek elfogadására „semmi esély”.
Az elmúlt napokban több helyről is kritikát kapott a Tisza Párt, amiért nem reagált a Pride betiltása érdekében módosított, a gyülekezési jogról szóló törvényre, és az ezt övező közéleti eseményekre. Bódis Kriszta egy közleményben fejtette ki, hogy azért nem szólaltak meg eddig, mert úgy vélik, a „zsarnoki hatalom” azt próbálgatja éppen, hogy mivel lehet a legtöbb konfliktust okozni, amivel megosztják a „kormányváltó tömeget”.
A módosítással kapcsolatban a miniszterelnök Brüsszelben elmondta, hogy az alkotmánymódosítás alapján „be lehet tiltani mindent, ami a gyermekek érdekeivel ellentétes”, de hozzátette, hogy a szervezőknek a hatóságokhoz kell fordulniuk engedélyért, és a döntést ők hozzák meg. Hangsúlyozta, hogy a szabálysértőket nem tartóztatnák le, hanem bírságot kellene fizetniük.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megszólalt a füstgyertya miatt rosszul lett fideszes képviselő, aggasztónak nevezte a baloldal akcióját
De azt is elmondta, hogy már jobban van.
március 19., 12:37
- Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon
A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.
március 19., 14:09
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
45 perce
- Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból
Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.
március 19., 13:14
- Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”
A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.
március 19., 13:47
- Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.
március 19., 13:12
- Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke
Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.
március 19., 15:24
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
54 perce
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
5 órája
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
5 órája
- Belföld
Oktatás 2.0 – A mostani rendszer elavult, sürgősen új alapokra kell helyezni
Száraz tények halmaza helyett kreatív ösztönzés.
március 19., 17:20
- Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után
Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.
március 19., 12:12
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
6 órája
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
8 órája
- Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét
A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.
március 19., 17:23
- Belföld
Több mint negyedével csökkent a halálos és a súlyos közlekedési balesetek száma Budapesten
Karácsony Gergely szándéka nullára csökkenteni a közúti balesetek áldozatainak számát.
március 19., 11:55
- Belföld
A Nemzeti Nyomozó Irodához került a Rétvári Bence körüli alapítványhálózat ügye, amiben a Vatikán is nyomozott
Vadai Ágnes Polt Pétert kérdezte az ügyről.
március 19., 16:23
- Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben
A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.
március 19., 15:50
- Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd
A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.
március 19., 07:52
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
10 órája
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
11 órája
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
12 órája
- Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására
Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.
március 19., 06:12
- Belföld
A veszprémi papnak meg kellett innia a szenteltvizet, mert nem engedték át az ellenőrzésen a Ferihegyi repülőtéren
Kulcsár Dávid szerint megsértették a vallásszabadságát.
március 19., 11:19
- Belföld
Nem aratott osztatlan sikert a tiszások körében Magyar Péter barátnős posztja a Pride árnyékában
Kiakadtak a szimpatizánsok.
március 19., 09:06
- Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon
A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.
március 19., 10:40
- Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból
A család eddig ingyen használta az ingatlant.
március 19., 11:46
- Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből
A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.
március 19., 08:51
- Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt
A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.
március 19., 08:36
- Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot
A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.
március 19., 11:37
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
2 órája
- Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára
Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.
március 19., 10:25
- Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után
A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.
március 19., 06:31
- Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta
A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.
március 19., 11:52
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
3 órája
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20