A Medián felmérése szerint a Tisza Párt már 11 százalékkal előzi a Fideszt

2024.11.28. 08:16
A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet legfrissebb felmérése szerint tovább nőtt a Tisza Párt előnye a Fideszhez képest, ugyanis a részvételüket biztosra ígérő pártválasztók között már 11 százalékpontos a különbség a két párt között.

Három hét után újra felmérést végzett a Medián a pártpreferenciákról a 18 évnél idősebb magyar lakosság körében. Friss felmérésüket 2024. november 20. és 26. között készítették 1200 fős országos reprezentatív mintán – derül ki a hvg360 cikkéből.

A három héttel ezelőtti felméréshez képest a legszembetűnőbb változás, hogy a Fidesz 32 százalékos támogatottsága 27 százalékra csökkent. A Tisza Párt támogatottsága nem változott október vége óta, a Medián felmérése szerint a magyarok 34 százaléka szavazna a pártra.

A részvételüket biztosra ígérő pártválasztók között ugyanakkor mások az arányok, a Tisza Párt 1 százalékpontot javítva 47 százalékon áll, a Fidesz pedig három százalékot rontva jelenleg 36-on,

tehát 11 százalékpontos különbséget mért az intézet Magyar Péterék javára.

Az is elmondható, hogy a júniusi európai parlamenti és önkormányzati választások óta tíz százalékkal nőtt a Tisza Pártot támogatók aránya.

A Mi Hazánk támogatottsága a teljes lakosság körében 5 százalék, a biztos szavazók között pedig 6 százalék, tehát ezzel még mindig a parlamenti bejutás küszöbe fölött állnak, ugyanakkor a Demokratikus Koalíció és a Kétfarkú Kutyapárt bár némileg erősödtek, még mindig nem érik el az Országgyűlésbe jutás küszöbét.

A Momentumnak, a Jobbiknak és a Második Reformkornak pedig az 1 százalékot elérve arra lehet esélye, hogy a kampánytámogatását ne kelljen visszafizetniük.

A Magyar Társadalomkutató Kft. néhány napja közölt felmérése gyakorlatilag a Medián kutatásának épp ellenkezőjét állítja, tehát hogy 12 százalékpontos a Fidesz-KDNP előnye a Tisza Párttal szemben. Szerintük a lakosság 38 százaléka adná szavazatát a a kormánypártokra egy esetleges november végi választáson, a Tisza Párt támogatottsága pedig 26 százalék lenne.

Reagált Magyar Péter

A Medián felmérésére a Tisza Párt elnöke is reagált a Facebook-oldalán. „Magyarország felébredt és közösen történelmet írunk” – kezdte posztját Magyar Péter, majd leírta, hogy szerinte miért vezet a Tisza Párt 11 százalékkal a Fidesz előtt.

Mert a magyar emberek az őszinteséget választják a hazugság helyett, a tiszta közéletet a mindent elöntő korrupció helyett, a fejlődést a leszakadás helyett, az összefogást és a szeretetet a gyűlöletkeltés és a megosztás helyett 

– írta, és megjegyezte még, hogy dolgoznak tovább, valamint várnak minden magyar embert a közösségükbe, hogy „együtt építhessünk egy igazságos, békés, őszinte és élhető Magyarországot. Nincs jobb, nincs bal, csak magyar.”

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A körülményekről és a menekülésről mesélt a tiszaeszlári halálos vonatbaleset túlélője

A fiatal férfi látta először, hogy meghalt az autó sofőrje.

március 21., 12:12

  • Belföld
Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

Bagdy Emőke: A Pride félelmet és zavart kelthet a gyerekekben

A szakpszichológus szerint a felvonulás komoly kockázatokat rejt a fiatalok számára.

március 21., 15:11

  • Belföld
DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

DK: Elbukta a pert Áder János húga a bicskei gyermekbántalmazás ügyében

A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletében helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését.

március 21., 15:14

  • Belföld
Renner Erika az igazságügyi miniszterrel tárgyal, szerinte az áldozatvédelmi rendszer súlyos veszélyt jelent

Renner Erika az igazságügyi miniszterrel tárgyal, szerinte az áldozatvédelmi rendszer súlyos veszélyt jelent

A lúgos orvos áldozata teljesen elvesztette a biztonságérzetét.

8 perce

  • Belföld
Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Hivatalos budapesti látogatásra érkezik az Európai Bizottság jogállamisági biztosa

Tuzson Bence igazságügyi és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszterrel is tárgyal majd.

március 21., 15:30

  • Belföld
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

Gulyás Gergely Magyar Péterről: Bolondokkal lehet barátkozni, árulókkal nem szabad

A miniszter egy interjúban beszélt a Tisza Párt elnöke és közötte lévő kapcsolatról.

március 21., 06:05

  • Belföld
Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

Tűz ütött ki az MTVA épületében, megtudtuk, hogy mi gyulladt ki

A munkatársakat kiküldték az épületből, de előtte segítettek az oltásban.

március 21., 11:32

  • Belföld
Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

Nem engedélyezi a rendőrség a Kutyapárt marihuánalegalizációs rendezvényét

A párt szerint Magyarországon olyan a drogpolitika, mintha be lenne szívva.

március 21., 15:43

  • Belföld
Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Karbantartás miatt leáll a vonatforgalom a Déli pályaudvaron

Hétvégén érkezik az éjszakai vonatstop.

március 21., 15:34

  • Belföld
Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

Éjszakai fagyok és szikrázó napsütés, nagy hőingásra számíthatunk

A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 13 és 18 fok között alakul.

március 21., 06:05

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

53 perce

  • Belföld
Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Orbán Viktort ábrázoló pólóban trollkodták szét a közmédia egyik műsorát

Az adást végül megszakították.

március 21., 16:19

  • Belföld
Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

Magyar Nemzet: külföldi támogatásokat kapott a Telex és a 444

A lap szerint bevételeik elenyésző részét biztosították az olvasói adományok.

március 21., 10:42

  • Belföld
A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

A MÁV-csoport drónvideót osztott meg a tiszaeszlári vonatbaleset helyszínéről

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 21., 10:06

  • Belföld
„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

„Az ország »fő ultisa« bemond mindent” – érkeznek a reakciók Orbán Viktor reggeli rádióinterjújára

A Jobbik, a Momentum és Karácsony Gergely is megszólalt.

március 21., 10:14

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

7 órája

  • Belföld
Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

Magyar Péter kárpátaljai látogatást javasolt Orbán Viktornak

A Tisza Párt elnöke több kérdést is feltett a kormányfőnek.

március 21., 10:51

  • Belföld
Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

Több mint 70 millió forintra büntette és kitiltotta a Momentumot Kövér László a Parlamentből

A legsúlyosabb bírságot a párt frakcióvezetője kapta.

március 21., 10:55

  • Belföld
Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

Orbán Viktor: A külföldiek értsék meg, hogy a magyarokat nem lehet kifosztani

A kormányfő ezúttal is Brüsszelből jelentkezett.

március 21., 07:44

  • Belföld
Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

Egy eltűnt nő holttestét találták meg a Kaposban

A helyiek csak találgatják, mi történhetett vele.

március 21., 14:24

  • Belföld
Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

Állon rúgta a beteghordót egy agresszívvá vált férfi

A férfi ittas állapotban került kórházba.

március 21., 12:26

  • Belföld
Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Holttestet találtak egy mezőtúri kigyulladt házban

Egy idős nő az áldozat.

március 21., 13:51

  • Belföld
Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Kínozták és éheztették azt a kétéves kisfiút, akinek a holttestére egy csomagtartóban találtak rá

Féregnek, kutyának nevezte a rábízott gyermeket a nevelőanya.

március 21., 11:19

  • Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

4 órája