Az utórengések miatt a mentőcsapatok is veszélyben vannak

GettyImages-1246844405
2023.02.06. 16:49

Készen áll a törökországi indulásra a Miskolci Speciális Felderítő és Mentőcsoport Közalapítvány. A korábban Mancs kutyával is elhíresült Spider Mentőcsoportként ismert szervezet vezetője, Lehoczki László az Index kérdésére elmondta: keresték őket Törökországból, ahol korábbi katasztrófák esetében már bizonyítottak, és most is készen állnak az indulásra.

A hivatalosan a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának égisze alatt működő HUNOR (Hungarian National Organisation For Rescue Services), vagyis a hivatásos kutató-mentősök segítségét ajánlotta fel az állam. Attól függően, hogy mikor tudják a repülőjáratot megszervezni, a csapat ma vagy legkésőbb holnap indul a katasztrófa sújtotta területre.

Veszélyes küldetés

Miután az állam átvette a kezdeményezést, véleményes, hogy a Lehoczki László által vezetett csapat is utazik-e. Jelenleg nagy a valószínűsége annak, hogy igen, ezért folyamatosan szervezik az utat. A felkérés a török fél részéről már megérkezett, a csapat szívesen segít még akkor is, ha esetleg saját költségükön kell fedezniük az utazást.

Minden perc elvesztegetett idő, ezért fontos lenne, ha minél hamarabb indulhatnánk

– mondta Lehoczki László. A miskolciak korábban már jártak abban az övezetben szintén egy földrengés miatt.

Keresőkutyáik kivételes képességekkel rendelkeznek, mindannyian képesek jelezni a romok alatt élőket és az elhunytakat is. Azt, hogy milyen jelzéssel, attól függ, a vezetőik mire képezték ki őket. A bizonytalansági tényezőt csak az adja, hogy a kutyák a hat órán belül meghaltakat is élőként jelzi.

A legnagyobb veszélyességi faktort az utórengések jelentik. Volt már arra példa, hogy a miskolci csapatnak hazafelé tartva vissza kellett fordulniuk, mert egy másik keresőcsapat éppen a romok között dolgozott, egy utórengés betemette őket, így a mentőket is menteni kellett.

Lehoczki László érdeklődésünkre elmondta: van arra esély, hogy napokkal a katasztrófa után is találnak túlélőket a romok alatt. Igaz, ahogy telik az idő, erre egyre kevesebb az esély. Sok múlik azon, ki mennyire sérült meg, mennyire erős a vérzés, hogy tudja elviselni a stresszt, a szorongást, leküzdeni a félelmet.

Nyáron van esély arra, hogy akár tíz nappal a tragédia után is találjanak túlélőket. Most azonban éjszakánként azon a területen is nulla fok körüli a hőmérséklet, ezért a romok alatt rekedteknek a túlélési esélye minden eltelt nappal négyzetesen csökken

– mondta Lehoczki László az Indexnek.

Hatalmas pusztítás Törökországban

Több erős földrengés is megrázta Törökországot és Szíriát hétfő hajnalban, a legnagyobb rengésnél 7,8-as erősséget mértek, majd nem sokkal fél 12 előtt újabb erős, 7,7-es magnitúdójú földmozgást észleltek Törökországban. A földrengéseknek már több mint háromezer halálos áldozata van, és több mint tizenötezren sérültek meg. A török hatóságok 4-es szintű vészhelyzetet hirdettek, ami azt jelenti, hogy nemzetközi segítséget kérnek a mentéshez. 

A rengések Szíria északi részét is sújtották, a beszámolók szerint Aleppóban is több ház összedőlt. A halálos áldozatok száma már több mint 1300-ra emelkedett Szíriában.

A külügyminisztériumnak egyetlen olyan magyar személyről van tudomása, aki a katasztrófa sújtotta területen tartózkodik, vele folyamatosan tartják a kapcsolatot. Szijjártó Péter délután fél 3-kor közölte: a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata Törökországban van, velük a nagykövetség folyamatos kapcsolatban áll, az esti órákban Isztambulból fognak hazautazni.

Jeleztük a Törökországban tartózkodó magyar állampolgároknak, akik közül 213 jelentkezett konzuli védelemre, hogy az ország mely területeit ne látogassák. Egy olyan magyar személyről van egyelőre tudomásunk, aki a katasztrófa sújtotta területen tartózkodik, vele folyamatos a kapcsolat. Azt kérem, ha van olyan magyar állampolgár, akiről tudomásuk van, hogy katasztrófa által sújtott területen van, jelezzék! A konzuli védelemre jelentkezettek között egyelőre ilyen személy nincs

– mondta a külügyminiszter.

(Borítókép: Mentőcsapat egy összedőlt épületnél Törökországban 2023. február 6-án. Fotó: Eren Bozkurt / Anadolu Agency / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport