Egyelőre nincs nyoma a vörösiszapnak a Sajóban

2022.03.14. 21:10
Az eddigi mérések nem igazolták, hogy a Sajó vize szennyezett lenne, de a vizsgálatok továbbra is tartanak – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az MTI-nek. Korábbi hírek szerint valamilyen szennyezőanyag került a vízbe a folyó szlovákiai szakaszán.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője, Siklós Gabriella elmondta: a szakemberek azonnal megkezdték a méréseket Miskolcnál és Sajópüspökinél, és nem igazoltak szennyeződést a vízben. A folyó vizének Ph- és oldott oxigén vizsgálata szerint mindkét mérés eredménye határértéken belül van. A vizet fémekre is vizsgálják, ezek eredményére még várnak – tette hozzá.

A szóvivő arról is beszélt, hogy a Miskolci Vízügyi Igazgatóság szakemberei a Sajó szlovákiai szakaszán is dolgoznak, és a folyón felfelé haladva is méréseket végeznek. A szlovákiai Rozsnyón semmilyen szennyeződés jelét nem látták, sem szaghatást, sem halpusztulást, sem más, szemmel láthatót nem tapasztaltak, ami szennyezésre utalhatna – emelte ki a szóvivő.

Siklós Gabriella hozzátette: Magyarországra a Sajó vize hét-nyolcszoros hígításban érkezik a feltételezett szennyezett területhez képest, de az jó jel, hogy a víz Ph- és oldott oxigén mérései határértéken belül vannak.

Mint arról korábban az Index is beszámolt, vörösiszappal kevert szennyezett víz folyik Miskolc felé a Sajóban. Orosz Örs Nyitra megyei képviselő vasárnapi bejegyezése szerint már több mint két hete folyik az alsósajói vasércbánya altárójából vörösiszappal kevert szennyezett víz a folyóba.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.