Orbán Viktor: Háborús helyzetben stratégiai nyugalomra van szükség

További Belföld cikkek
- Fegyházbüntetést kapott egy férfi, aki kiskorúakat zaklatott gerincbántalmaik kezelésekor
- Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár–Budapest járatát az Aeroexpress Regional
- Emberölés és öngyilkosság történhetett Battonyán
- Karácsony Gergely Ukrajna budapesti nagykövetével találkozott
- Benyújtották a 30 év alatti anyák szja-mentességéről szóló törvényjavaslatot
Orbán Viktor: Magyarországnak ebből a konfliktusból ki kell maradnia
A kormányfő rövid videóüzenetében elutasította azt az ellenzéki javaslatot, hogy Magyarország katonákkal és fegyverekkel támogassa Ukrajnát.
Orbán Viktor megerősítette: korábban is az volt, most is az az álláspontja Magyarországnak, hogy ebből a konfliktusból ki kell maradnunk. A kérdésre, hogy miként sodródhatnánk bele egy háborús konfliktusba, a kormányfő azt válaszolta, hogy
most stratégiai nyugalomra van szükség.
Mint hangsúlyozta, nem szabad átgondolatlan döntéseket hozni, felvetéseket tenni, mint ahogyan azt a baloldal teszi. Nem kell fegyvert küldeni a szomszédos országba, hiszen ott magyarok élnek, és lehetséges, hogy esetleg velük szemben is használják majd ezeket a fegyvereket – fejtette ki a kormányfő.
Németország és Olaszország is szállít már fegyvereket Ukrajnának, ám mi ennek ellenére sem fogunk fegyvereket szállítani, mert ezekre nekünk is szükségünk van, hiszen a fegyvereket a magyar hadsereg használja – mondta a köztévében.
A miniszterelnök úgy vélte, hogy a menekülteket azért kell befogadni, mert az ukránok a szomszédaink, és nincs hova menniük. „Távoli helyekről, messzi országokból azért nem fogadunk be menekülőket, mert ők a saját szomszédaiknál kereshetnének elsődlegesen menedéket” – így Orbán Viktor.
A szankciókról a kormányfő megjegyezte, nem hisz azok jótékony hatásában. Viszont most, hogy háború van, egy teljesen új helyzet állt elő. Éppen ezért
amilyen szankciókat most az uniós tagállamokat meghoznak, azokat mind elfogadjuk és támogatni fogjuk.
Egyben hazugságnak nevezte, hogy első körben Magyarország vétózta meg a SWIFT pénzügyi rendszerrel kapcsolatos szigorításokat. Elárulta, az energiakitettség miatt nem volt egyetértés a tagállamok között a legutóbbi állam- és kormányfői tanácskozáson, így ezen a téren nem született szankciós megállapodás.
Lehangoló, ami a magyar határon látható
Már több mint 30 millió forint érkezett a kormány által indított segélyprogramba
A felajánlásokat karitatív szervezetekhez juttatják el.
Orbán Viktor szerint minél inkább elhúzódik a háború, úgy nő annak a veszélye, hogy esetleg kárpátaljai célpontokat is támadni fognak. Viszont a határ menti magyar települések vezetői példás módon nyújtanak segítséget a hozzánk érkező menekülteknek.
Családok ezrei szakadtak szét, és keresnek nálunk menedéket.
Elhangzott az is, hogy ebben a helyzetben csakis a NATO-tagságunk jelenthet számunkra védelmet, vegyen bármilyen irányt is az orosz–ukrán konfliktus.
(Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad az M1 aktuális csatornának 2022. február 27-én. Fotó: Benko Vivien Cher / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében
Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.
március 17., 11:24
- Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni
Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.
március 17., 11:33
- Belföld
Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár–Budapest járatát az Aeroexpress Regional
A két település között a következő időszakban nem lesz közvetlen repülőjárat.
31 perce
- Mindeközben
Ilyenre sincs gyakran példa: magyar rapperek dolgozhatták fel A Fehér Lótusz főcímdalát
59 perce
- Címlapon
Lendületből tarolják le a világot Donald Trump haveri techmilliárdosai
Mára zöld utat kapott a kemény kéz politikája.
2 órája
- Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője
A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.
március 17., 11:49
- Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását
Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.
március 17., 12:25
- Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba
Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.
március 17., 10:59
- Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba
Lefotóztuk a járművet.
március 17., 11:21
- Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében
Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.
március 17., 13:18
- Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről
Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.
március 17., 14:21
- Címlapon
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
6 órája
- Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz
Bírság és arcképelemzés.
március 17., 10:08
- Címlapon
Orbán Viktort a vagyonával kapcsolatban támadták a parlamentben, a kormányfő személyesen válaszolt
Feszült pillanatok az ülésteremben.
7 órája
- Belföld
Fába szorult világháborús robbanótest került elő Fejér vármegyében
Több mint 80 éve csapódhatott egy élő, akkor még fiatal fába.
március 17., 07:18
- Mindeközben
Osvárt Andrea először mutatta meg párját, kislányáról is mesélt: „Nagyon örülök, hogy nem húszévesen jött a gyerek”
5 órája
- Címlapon
A finnek titka a Sisu, a nem kidobható a világ, amely javítható, fejleszthető
Itt a megfejtés, miért lettek nyolcszor egymás után a legboldogabb nemzet a világon.
30 perce
- Belföld
Bűzlik a Duna
A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.
március 17., 09:23
- Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én
Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.
március 17., 08:18
- Mindeközben
Nem lehet némán elmenni Gáspár Evelin szettje mellett, érdekes dolog szúr szemet ezeken a fotókon
7 órája
- Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét
Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.
március 17., 06:49
- Belföld
Hatalmas felújítási munkálatok kezdődtek az M3-as autópályán, erre figyeljen, ha autóba ül
A leghosszabb munkálatok május végéig tartanak.
március 17., 07:43
- Belföld
Esküt tesz a Parlamentben a fideszes képviselő, aki Magyar Péterrel is összeszólalkozott
Az ülés 13 órakor kezdődik.
március 17., 08:22
- Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását
Négyen sérültek meg a balesetben.
március 17., 12:36
- Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak
Kettős halálos gázolás történt.
március 17., 11:58
- Belföld
Eldurvult a közös ivászat, saját apját fojtotta meg egy fiatal férfi
Rendszeresen verekedtek egymással már korábban is.
március 17., 11:34
- Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban
Az ügyben büntetőeljárás indult.
március 17., 12:05
- Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya
A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.
március 17., 11:52
- Belföld
Agyhalottá nyilvánították az orvosok a Fonón bántalmazott idős nőt
A bíróság hétfőn dönt a fonói gyilkos letartóztatásáról.
március 17., 05:58