Róna Péter: Orbán teljesen vert helyzetből tudott eredményt kihozni

További Belföld cikkek
-
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában
- Bizonytalan a Wenckheim-kastély sorsa, felfüggesztheti a tulajdonba adási folyamatot az állam
- Az ukrán zászló színeivel graffitizték össze a Normafán található Tündér-sziklát
- Mától elérhető a nyugdíjasok számára a 3 millió forintos otthonfelújítási támogatás
- Általános iskolák környékén ólálkodó idegenekről adott ki közleményt a rendőrség
„Amit most Orbán Viktor Brüsszelben elért, azt talán csak a francia minisztertanács egykori elnökének, Talleyrand-nak sikerült, amikor nem sokkal Napóleon veresége után visszaállította Franciaország helyét az európai politikai rendszerben. Az unió Orbán Viktor tevékenysége nyomán értékközösségből érdekközösséggé vált, tehát Orbánnak sikerült teljesen újradefiniálnia az Európai Unió lényegét” – véli Róna Péter.
A neves közgazdászt Bolgár György kérdezte a Klubrádió műsorában péntek este. Róna Péter úgy fogalmazott:
Orbán Viktor egy teljesen vert helyzetből tudott elképesztő eredményt kihozni.
S bár a közgazdász szerint a létrejött megállapodás 2. cikkelye megerősíti az elkötelezettséget az európai értékek iránt, ezt azonnal megcáfolja azzal, hogy az értékek sérelme csak abban az esetben orvosolható, ha a sérelem az unió pénzügyi érdekeit csorbítja. Dobrev Klára szerint ezt úgy kell értelmezni, hogy az unió pénzügyi érdekei akkor is sérülnek, ha egy országban nincs médiaszabadság, vagy az igazságszolgáltatást a kormány a saját uralma alá hajtja.
Ugyan! Teljesen világosan kiderül a szövegből és abból, ami elhangzott a tárgyalások alatt és után, hogy Dobrev Klára óriási tévedés áldozata. Mert ha igaz lenne, miért kellett volna a szövegbe egyértelműen beírni, hogy csak azokkal a tételekkel fog ez a mechanizmus foglalkozni, amelyek a pénzügyi érdekeket sértik? Az eredeti megállapodásban nem volt benne, amit a mostani megállapodás kimond, vagyis hogy a mechanizmus csak akkor alkalmazható, ha tényleges és közvetlen sérelem keletkezik a kifogásolt cselekedet és az EU pénzügyi érdekei között. Ezért ez a mechanizmus a gyülekezési, a szólás-, a sajtó-, a vallásszabadság stb. védelmére, vagyis politikai kérdésekre nem alkalmazható
– fogalmazott Róna Péter, majd hozzátette:
Róna Péter: A devizahitel meg sem felelt a hitel fogalmának
A közgazdásszal a devizahitelezésről beszélgettünk, de elmondta véleményét a monetáris politikáról, a védekezésről és a közpénzekről is. Interjú.
Itt vannak a részletek a magyar–lengyel vétó feladásáról, EU-s pénzzel nem lehet csalni többé
A jogállamisági mechanizmust nem lehet politikai célokra használni.
amíg a kilátásba helyezett pénzügyi támogatásokat megvonják, annyi lépcsőn kell átmenni, annyi mindennek kell történnie, hogy a gyakorlatban a szankciók érvényesítésére aligha kerül sor. A közgazdász szerint Brüsszelben most nem kevesebb történt, mint hogy az EU vezetői, az unió legbefolyásosabb országai, élükön Németországgal, feladták az értékalapú közösség létrehozásának nagy álmát, tervét , és létrehoztak egy olyan szervezetet, amely a szuverén országoknak nem érték-, hanem érdekközössége.
Ez az érdekközösség kizárólag gazdasági kérdésekre szorítkozik. Orbán Viktornak sikerült megvalósítania azt, amit a britek szerettek volna kilépésük előtt. Nem vitatták, hogy az EU nagyszerű vámunió és gazdasági közösség, de kifogásolták, hogy politikai értékeket akar behozni a tevékenységébe
– magyarázta Róna Péter. A műsorvezető azon kérdésére, hogy mit tehetünk ezután, hagyjunk-e fel minden reménnyel, a közgazdász egyértelműen nyilatkozott: hagyjunk fel minden reménnyel, igen.
Arról van szó, hogy Németországnak egyáltalán nem érdeke, hogy Közép-Európában létrejöjjön egy virágzó, szabad, liberális értékközösség. Inkább az az érdeke, hogy Közép-Európa biztosítsa számára az olcsó munkaerőt, amivel a német nagyipar meg tudja tartani nemzetközi versenyképességét.
Hozzáfűzte: meglátása szerint a magyar baloldal fejében délibáb él, hogy miképp viszonyul Nyugat-Európa Magyarországhoz, Lengyelországhoz és a térség többi országához.
Bennünket 30 éven keresztül átvertek, és nem vettük észre, miről van szó. Orbánnak esze ágában nincs kiléptetni Magyarországot az EU-ból, lemondani a gazdasági előnyökről, a pénzről, de teljesen szabad kezet akart kapni a politikai területen. A brüsszeli megállapodással Orbán újradefiniálta az Európai Unió lényegét: értékközösségből csinált egy érdekközösséget.
(Borítókép: Orbán Viktor Brüsszelben 2020. december 11-én. Fotó: Francisco Seco / Pool / REUTERS)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
tegnap, 09:16
- Címlapon
Nagyszabású hekkertámadás érte az egyik legnagyobb orosz vállalatot, teljes a káosz a cégnél
tegnap, 06:12
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket
Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.
március 20., 14:14
- Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben
Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.
március 20., 09:53
- Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét
Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.
március 20., 13:58
- Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója
Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.
március 20., 06:06