Órákra beállt Budapest Erdogan látogatása miatt, tüntetés, lezárások is voltak

DSC3011
2019.11.07. 14:42 Módosítva: 2019.11.07. 20:10
  • Erdogan török elnök hivatalos látogatása miatt komoly lezárások és tüntetések is voltak Budapesten csütörtökön
  • A tüntetők az Oktogonról indultak, és a Széll Kálmán térre vonultak, ahol már több ezresre duzzadt a létszám
  • Erdogan később a konvojával meglátogatta a Gül Baba türbét, a környéken több utcát is lezártak, és több ezernyi ember torlódott fel, akik a lezárások miatt nem tudtak tovább menni
  • Kora estére gyakorlatilag összeomlott a budai közlekedés a lezárások és az emiatt kialakult dugók miatt
  • Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere szerint a kialakult közlekedési helyzet elfogadhatatlan
  • Este fél 9-re nagyjából helyreállt a rend Budán, a TEK közleményben jelezte, minden korlátozó intézkedést feloldottak
  • Néhány tüntető végül a török nagykövetséghez ment, este 9-kor már csak maroknyian voltak, tudósítónk is elhagyta a helyszínt

Korábban írtuk:

Este Fél 6 után hivatalosan véget ért az Erdogan látogatása elleni tüntetés a Széll Kálmán téren. A szervezők bejelentették, Erdogan miatt van lezárva a Margit híd, ugyanis arra fog menni a konvoj a Gül Baba türbéhez. A tüntetők először tanácstalanul várakoztak, majd egy részük elindult a Margit híd felé. 

Buda elesett, káosz a Margit hídnál

A rendőrök lezárták a forgalmat a budai oldalon, lehetetlen volt autóval, vagy tömegközlekedéssel eljutni bárhova, de gyalogosan sem volt könnyű, mert a rendőrök körbezárták a közlekedőket. Az emberek egy része ugyanakkor letépte a rendőrségi szalagokat, "takarodjon Erdogan" felkiáltással. A villamos csak a Jászai Mari térig járt, de a hídnál lezárták a forgalmat a rendőrök.

Helszínen lévő kollégáink szerint a Margit híd budai hídfőjénél nagyjából 1500 ember esett fogságba, sem haza, sem a tüntetésre nem tudott. A Bem mozi előtt már üvöltözés is kialakult a rendőrök és az emberek között. Legtöbben azon háborogtak, hogy nem tudják elhozni a gyereküket az óvodából, iskolából. Több százan torlódtak fel. A híd két oldalán az emberek tapsolással tüntettek a kialakult helyzet ellen. A környéken hatalmas a kocsisor alakult ki. A közlekedési helyzetről ebben a cikkünkben tájékozódhat.

Tömeg a Margit körúton az Erdogan tüntetésnél

A Moszkva téren legalább két tucat rendőrautó volt, és a Lajos utcai szerkesztőségünk előtt is elhúzott 6 óra előtt legalább egy tucatnyi rendőrautó.

A tüntetés végén több ezren indultak volna el, de nehezen tudtak mozogni. Később a tömeg a "Gül babához" felkiáltással gyülekezni kezdett, egyre többen skandálták, hogy "gyertek velünk a Margit hídhoz". Később a Széll Kálmán téren a síneken elindult a tömeg egy része, aztán befordult egy kisebb utcába, ahol szintén álltak a kocsik.

Eközben a Batthyányi téren teljes a káosz VOLT, MERT a rendőrök nem engedTÉK ki az emberek a metróból, egyetlen kijáraton sem. Az aluljáró megtelt, visszaküldték az embereket a metróalagútba. A BKK szerint a metró már nem is állt meg a Batthyányin.

A Rómer Flóris utcában beszorították a tüntetőket a rendőröket, miután azok letépték a forgalmat akadályozó szalagokat, nagyon sok rendőr állt az utca mindkét oldalán. Janicsárok vagytok! - üvöltötte a tömeg egy saroknyira a Gül Baba türbétől.

Az Oktogonon is leállt a villamosforgalom Buda felé, de a Blahától az Oktogon irányában sem járt. A Blahánál az út is le volt zárva ezen a szakaszon, az Oktogon irányából a Blaha felé viszont jártak a villamosok.

Elvonult Erdogan konvoja

A török elnök este 18 óra után érkezett a türbéhez, de az esemény pontos idejét nem hirdették meg. Ugyanakkor este fél hat óta teljes lezárás volt a Margit híd budai hídfőjénél, senkit nem engednek a Gül baba türbéjéhez, vagy annak közelébe, a Török utca végénél is rendőrségi zárás volt, nehéz volt megmondani, ki lakó, vagy ki a demonstráló, de mindenesetre senkit nem engednek fölfelé.

A török elnök konvoja nagyjából 6 után vonult el a Margit körúton, miközben keresztben parkolt két rendőrfurgon. A tömeg hangos "szép volt fiúk" skandálásban tört ki a keresztbe álló rendőrökre reagálva, majd fújolás és mutogatás következett:

Erdoganék konvoja elhaladt a fújoló tüntetők mellett

A Margit híd környékén rengeteg ember torlódott fel, a korlátozásokat este háromnegyed 7 körül oldották fel, miután a konvoj lejött a Gül Baba türbétől. Ezután gyalogosan lehetett haladni a Széll Kálmán tér és a Margit híd irányába. Hatalmas tömeg akart egyszerre elindulni, és az autósok is beszorultak. A rendőrök a hídon át terelték a tüntetőket, és gyalogosan haladtak az Oktogon felé.

Jön le a Gül baba türbéjétől Erdoganék konvoja

Negyed 8 előtt a BKK azt írta a Facebook-oldalán, hogy a 2-es, és a 4-es és 6-os villamos újra a teljes vonalon közlekedik. Tudósítóink szerint a Szent István körúton haladt a tömeg, a villamossíneken mentek a rendőrök kisbuszai, és csinálták az utat a villamosoknak az Oktogon felé, és mindenkit feltereltek a járdára. Egy külföldi újságírót kiterelték az útról és igazoltatni kezdték.

Feloldották a zárat a Margit körúton, több ezer ember indult el a tömegben

A lezárásokkal kapcsolatban posztolt Karácsony Gergely főpolgármester is: "A rendőrség és a főváros között eddig korrekt volt a szakmai együttműködés a diplomáciai események biztonságának megteremtésében. A ma este történtek azonban elfogadhatatlanok: lehetetlen helyzet, hogy metrók tartósan ne közlekedjenek egy államfői látogatás miatt. Arra kértem fel a BKK és a BKV vezetőit, hogy haladéktalanul tegyék meg a tömegközlekedés helyreállításához szükséges intézkedéseket, és a jövőben csak főpolgármesteri engedéllyel folytassanak egyeztetést a rendőrséggel a hasonló esetekben."

A török nagykövetséghez akartak visszatérni este a tüntetők

Este 6 órára hirdettek egy másik, kurdok melletti tüntetést is. A Not in my name! tüntetést a török nagykövetség elé hirdették meg, az Andrássy útra, ahol gyertyagyújtás lesz a kurdok elleni invázió áldozataira emlékezve. Az eseményre 2,7 ezren jelezték, hogy elmennek. A tüntetésre nem volt könnyű eljutni, tudósítónk szerint teljesen le volt zárva az Andrássy a Munkácsy utcától a Hősök teréig. Az Andrássy úton a szervizúton 6-7 készenlétis állt, mindenkit megállítottak. 

A Rippl-Rónai utcánál nagyjából száz ember állt mécsesekkel, gyertyákkal, a meggyilkolt kurd politikusok képeivel. Egy cigányegyüttes gyászzenét játszott. Egy kerítésre fekete leplet terítettek és letették a mécseseket. Tovább, a követség felé nem tudtak menni, mert kordon és legalább négy rendőrautó állta útjukat.

A Délibáb utca és a Dózsa György út sarkán is ácsorgott vagy száz ember, de ők csak át akartak menni az Andrássy út másik oldalára, de a rendőrök nem engedték.

Este 7 óra után megnyitották a forgalmat az Andrássy úton is. A rendőrök egy része is elindult. Tudósítónk szerint este fél nyolc után tüntetők egy kisebb csoportja az Aradi utcán indult a Városliget felé, a tömegben több momentumos zászló is volt, a tüntetők  a török nagykövetség felé tartottak. A Munkácsy Mihály utca utca sarkára állva rendőrsorfal állta útjukat, ezért a környező utcákban próbáltak a nagykövetség közelébe jutni. Ezután jelentősen megcsappant a létszám. 

Végül a török nagykövetség előtt kötött ki néhány tüntető nagy rendőri készültség mellett, tudósítónk este kilenckor hagyta el a helyszínt.

A tüntetés délután 2-kor, beszédekkel kezdődött

"Azért vagyunk itt, hogy megvédjük a kurdokat" - ezzel a mondattal kezdődött tüntetés fél három körül az Oktogonon. Az eseményt baloldali civilek szervezték, hogy tiltakozzanak Recep Tayyip Erdoğan budapesti látogatása ellen. 

Az esemény kezdetére több száz ember jött össze, jórészt idősek és egyetemista korúak. Az első felszólaló, Kaya Elif a Kurd történelemről tartott összefoglalót. "Törökországban továbbra is elnyomják a kurdokat. A nemzeti függetlenségért harcolókat terroristának bélyegezték"- mondta a mai helyzetről. A demokratikus és emberi jogok, női jogok mellett is kiáll az, aki kifejezi a szolidaritásat Rojova mellett. A színpadról elhangzott, hogy "Harcoljuk Rojováért itt Magyarországon, ahogy Rojova harcol értünk", illetve volt olyan felszólaló, aki nemcsak Erdoğant, de a neoliberális kapitalizmust is elítélte beszédében.

A résztvevők három órakor indultak el a Nyugati irányába, a tüntetéshez folyamatosan csatlakoztak a résztvevők. Tudósítónk szerint tüntetők az Aradi utcától a Nyugati pályaudvarig teljes szélességében elfoglalták a körutat, emiatt nem járt a 4-6 villamos és ideiglenesen az autóforgalom sem.

Fél négykor a Jászai Mari tér környékén volt a tömeg eleje, aminek nem lehetett látni a végét, nagyjából kétezren lehettek. Itt a tömeg bevárta egymást, hogy egy hosszú, sárga-piros-zöld sávos kurd zászlót feszítsenek ki a vonulók feje fölé.

Gyilkosok!, Erdoğan takarodj! - üvölti a tömeg

A tömeg a Margit hídon ismét megállt, hogy bevárják egymást. Néhányan énekeltek és füstpatronokat gyújtottak meg. A demonstrálók 4 órakor értek át a hídon, a Margit körúton sétáltak rendőri biztosítás mellett, a Széll Kálmán térre tartanak.

A rendőrök továbbra is csak egy sávot zárnak le, a tüntetők mellett jár a 4-6-os villamos és a sínekre terelik a hídon közlekedő buszokat is. Ugyanakkor tudósítónk szerint nagyon siettetik a tömeget, pedig csak 5 órára kéne a Széll Kálmán térre érniük, emiatt feszültség is kialakult.

Tudósítónk a tömegben leginkább diktátorozós és népirtásos témájú transzparenseket lát, de feltűntek a szokásos Orbán- és Fidesz-ellenes táblák is. A menetben zúg a már megszokott "Orbán takarodj, vidd az összes haverod", és újdonságként az "Erdoğan takarodj", "Gyilkosok", de néha előkerül a "békét a kurdoknak", "nem kell háború" skandálás is. A tömegben láthatóan nem mindenki ugyanazért van jelen, nem mindenki találja meg a közös hangot.

A Margit körúton autósok és egy villamos is csatlakozott dudálással a tüntetőkhöz, a skandálás ütemében dudáltak. Nagyon gyorsan haladtak, negyed 5-kor már majdnem a Mammutnál volt a tömeg eleje. A tömeghez továbbra is csatlakoztak emberek.

Három nő véres lepedőkön feküdt a Széll Kálmán téren

A Széll Kálmán téren már néhány százan várták a tüntetőket zászlókat, sokan ide jöttek ki eleve a munkából. A tömeg eleje fél 5 körül érte el a teret, a vége beláthatatlan. Kisebb káosz alakult ki, a hazafelé tartó emberek futva szaladtak a tömeg elől. De egy anyuka például megállt a gyerekeivel és elmagyarázta, hogy mi ez a tüntetés, miért nem félelmetes, de végül nem maradtak, hanem elmentek sütizni.

Háromnegyed 5-kor a tömeg vége is beért a térre, amit félig betöltenek. Aztán egy hosszabb technikai szünet volt, mert a színpadot az Oktogonról hozták magukkal a szervezők. A téren addig is három nő lefeküdt egy véres lepedőre a színpad elé, a megölt rojovai nőket szimbolizálandó.

Az első felszólaló Nagy Blanka, az ellenzéki tüntetések diákfelszólalója volt, aki azt mondta, hogy most nem aktivistaként van jelen, hanem emberként, mert azt a fajta embertelenséget, amit Orbán képvisel Erdogan fogadásával, az elfogadhatatlan. Mint mondja, ma rettenetesen undorító dolog folyik Budapest utcáin, mert itt van Erdogan, akinek minden egyes lépéséhez száz meg száz vércsepp tapad. Szerinte Orbán nézetei nem egyenlőek a magyar emberek nézeteivel. "A nemzeti érdek nem azt jelenti, hogy gyerekeket gyilkolunk le!" A fideszesek sem engedhetik meg maguknak, hogy egy népirtáshoz asszisztáljanak, mondta.

A második felszólaló, Marikovszky Andrea, a Nők nemzetközi ligája a békéért és a szabadságért nevű feminista szervezet nevében két kurd nőt köszöntött a színpadon. Rojováról beszélt, arról, hogy ott a nők példát mutattak európaiságból, bátorságból és felelősségből. Az ő emlékükre először egy perc néma csendet, majd egy perc hangos üvöltést kért a résztvevőktől. Utána egy rojovai kurd nő beszélt kurdul. A tömeg azt viszont értette, hogy "Terrorist Erdogan".

Negyed 6 után ismét Kaya Elif beszélt magyarul, aki azt üzente, hogy a népét nem lehet megszüntetni, nem lehet eltüntetni, "ha mi nem leszünk, a gyerekeink fognak emlékeztetni a bűneidre. Nem mi vagyunk a terroristák, ti vagytok a terroristák!". Kaya Elif kritizálta Orbánt is, hogy egy népirtást támogat, szégyenteljes, mondta.

(Borítókép: Németh Sz. Péter / Index)