Már Csongrád megyében jár a medve

2018.06.06. 11:48 Módosítva: 2018.06.06. 14:57

Hétfő hajnalban a Pest megyei Abonyban látták a medvét a helyi lakosok, a Hvg.hu úgy tudja, hogy szerda hajnalban a szintén Pest megyei, alig 25 km-re lévő Kocséron akarták altató lövedékkel meglőni, ám ez nem sikerült.

A lap szerint a medve a Kocsér melletti erdőben éjszakázott, majd a Bács-Kiskun megyei Szentkirály érintésével Lakitelekre, később Tiszaalpárra ment, de sehol sem sikerült elkapni. 

Kocsér polgármestere, Bodnár András azt nyilatkozta, hogy

nem egyszerű utolérni, Kocséron volt sokáig, aztán bement egy tanyára, és egy autóst is megállított.

A tanyán egy kamera rögzítette a medvét, kárt nem tett, csak felborított néhány dolgot.

A polgármester közölte azt is, teljesen biztos, hogy medvéről van szó, a lábnyomok és a medvetrágya is ezt támasztja alá.

Vélhetően egy 1-2 mázsa közötti, 3 éves hímről van szó.

Éjjel nagyon sok természetvédő és polgárőr jelent meg Kocsérnál, de az állat elaltatásával megvárták, hogy megérkezzen a rendőrségi helikopter, a levegőből akarták elaltatni az állatot – ez azonban nem sikerült.

Hajtja a vére

Az Index megkereste a Bács-Kiskun megyei rendőrséget, ahonnan délben azt az információt kaptuk, hogy

a jelek szerint délre már Csongrád megyéig szaladt a medve.

Úgy tudjuk, hogy a területileg illetékes természetvédelmi hatóság emberei, a budapesti állatkert és a szegedi vadaspark munkatársaival együtt követik a medve nyomát.

A Duna–Ipoly Nemzeti Parktól azt az információt kaptuk, hogy valóban Csongrád megyében jár már a medve.

Egy fiatal állatról van szó, hajtja a vére.

Kálmán Gergely szóvivő szerint nagyon ritka, hogy Szlovákiából, a hegyekből a Nógrád megyei településeken át az Alföldre tévedjen le egy medve, nem is tudják egyelőre megmondani, hogy ez miért történt így. Az azonban biztosnak látszik, hogy az elmúlt hetek medveészlelései egyetlen állathoz köthetőek.

Zajlik az üldözése, dél, délkelet irányba tart.

A lakosságot azonnal tájékoztatni fogják, amint eredményes lesz a hajsza.

A Hvg.hu kora délután azt írta, hogy elkapták a medvét, ezt azonban a Duna–Ipoly Nemzeti Park szóvivője kategorikusan cáfolta. Ahogy Veprik Róbert, a Szegedi Vadaspark igazgatója is, aki szintén részt vesz a medve felkutatásában. Veprik a SzegedMa nevű oldalnak azt mondta:

Egészen biztos, hogy még nem kapták el a medvét, ugyanis eddig még csak a nyomait látták, magát az állatot nem.

 Hőkamerás helikopterrel, drónnal is keresik

A délután 3-kor kiadott hivatalos sajtóközlemény szerint is tart még a medve felkutatása. Mint írják, a Duna–Ipoly, a Kiskunsági és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálata, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a térségi polgárőrségek és a helyi vadásztársaságok összefogásával zajlik a medve helyzetének folyamatos nyomon követése.

A Készenléti Rendőrség kollégái hőkamerával felszerelt helikopterrel, a természetvédelmi őrök drónnal is keresik a hazánkban jelenleg hatályos jogszabályok szerint fokozottan védett állatot.

A szakemberek leszögezték, hogy az eddigi megfigyelések alapján a medve jámboran viselkedik, elsősorban gyümölccsel táplálkozik, emberrel szemben nem tanúsított agressziót, ennek ellenére semmilyen körülmények között nem javasolt szándékosan a közelébe menni. Ha mégis gond lenne, akkor a most már területileg illetékes Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai gondoskodnak az esetleges alkalmi útlezárásról „a lakosság és a medve védelmében".

Ha sikerül altatólövedékkel elfogni, akkor jeladóval látják el, majd a számára megfelelő, településektől távoli, nemzeti parki élőhelyen fogják szabadon engedni.

A medvét először a Nógrád megyei Somoskőújfalunál látták május 23-án, egy vasúti sín mellett üldögélt. Hat nappal később a Heves megyei Füzesabony utcáin grasszált hajnalban, egy kapunál két lábra állt, mintha csak a postás csengetne be. De látták már Pétervásárán, Bárnában és Karancsberényben, és a napokban Abonyban, majd Tiszaalpáron is.

Múlt héten mi is a medve nyomába eredtünk, riportunkat itt olvashatják:

Kapcsolódó
Felháborító medveveszély Hevesben

Felháborító medveveszély Hevesben

A vizünk és a javaink kellenek azoknak a barna medvéknek, amelyek Füzesabonyban és Kálon megjelentek az elmúlt napokban. Karomnyomok és tömzsi lábnyomok nyomába eredtünk.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

A polgármester kitiltaná a sztriptízbárokat Erzsébetvárosból

Dönthetnek a tulajok: vagy nincs sztriptíz, vagy nem lesz klub.

március 19., 13:14

  • Belföld
Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Poloskás képpel üzent a Telexnek a köztársasági elnök sajtófőnöke

Szántó Georgina szerint a lap összevissza hazudozott Sulyok Tamásról.

március 19., 15:24

  • Belföld
Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

Lánczi Tamás az újságíróknak: Az Egyesült Államokban önök külföldi ügynökként lennének nyilvántartva

A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökét a legutóbbi jelentésükkel kapcsolatban kérdezték.

március 19., 13:12

  • Belföld
Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

Hadházy Ákos kőkeményen kiosztotta Magyar Pétert, felszólította, hogy ne hazaárulózzon

A független képviselő szerint Magyar Péter receptjét már háromszor kipróbálták.

március 19., 14:09

  • Belföld
Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

Kocsmaprogram: „Ha ez a kocsma nem lenne, akkor nekünk végünk lenne”

A kistelepülés lakói szerint szükség van a támogatásra, mivel egyre több hely zár be.

március 19., 13:47

  • Belföld
Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

Karácsony Gergely kiáll a letartóztatott isztambuli főpolgármester mellett

A budapesti városvezető egy közös képpel fejezte ki támogatását.

március 19., 14:34

  • Belföld
Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

Pert veszített a Momentum, az LMP és a Párbeszéd

A bíróság elutasította a kereseti kérelmeiket.

március 19., 07:52

  • Belföld
Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

Leváltották a Magyar Államkincstár elnökét

A korábbi helyettes veszi át Bugár Csaba helyét.

március 19., 17:23

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Belföld
2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

2008 óta áll a Graphisoft pénze a szennyezett gázgyári területben

A kármentesítésre kötelezett MVM Next állami hátszéllel húzza az időt.

március 19., 15:50

  • Belföld
Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Több magyar kórház is felkészült az északmacedón diszkótragédia sérültjeinek fogadására

Kedd este ismét súlyos sérülteket szállítottak Magyarországra, továbbiak ellátására is van még kapacitás.

március 19., 06:12

  • Belföld
Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Újabb négy sérültet kezelnek Magyarországon az északmacedón diszkótűz után

Több mint 15 embert ápolnak már magyar kórházakban.

március 19., 12:12

  • Belföld
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltásáról szóló törvényt

A kivételes eljárásban tárgyalt törvényjavaslat a gyülekezési jogról szóló törvényt egészíti ki.

március 19., 08:36

  • Belföld
OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

OMSZ-főigazgató: Évi 100 milliárdból nincs pénz székre, asztalra, tányérra, villára

Véleményük szerint a MOMSZ csak provokál.

március 19., 10:25

  • Belföld
Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

Döntött a bíróság, Tarsoly Csaba családjának ki kell költöznie egykori villájukból

A család eddig ingyen használta az ingatlant.

március 19., 11:46

  • Belföld
Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

Vitézy Dávid a Szent Gellért tértől a Kopaszi-gátig hosszabbítaná meg a budai villamoshálózatot

A politikus azt írta, a főváros előfinanszírozza a villamosvonal terveit.

március 19., 11:37

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Belföld
A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A kormányablak tövében 100 kilónyi robbanószert találtak Rétságon

A veszélyes tárgyakat megsemmisítették.

március 19., 10:40

  • Belföld
Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

Az alkotmánybírák antiszociális rendelkezést húztak ki A munka törvénykönyvéből

A munkáltatók következmények nélkül tudták kisemmizni a munkakörük ellátására egészségi okból alkalmatlannak talált dolgozókat.

március 19., 08:51

  • Belföld
Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony

Kimondta a boldogító igent, majd összeesett az oltárnál egy menyasszony

A násznépben több orvos és egy ápolónő is volt, akik a segítségére siettek.

tegnap, 21:31

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy férfi ellen Szegeden

A gyermekekről súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló felvételeket tárolt telefonján.

március 19., 12:48

  • Belföld
Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

Három embert vettek őrizetbe a Pride betiltása elleni tüntetés után

A rendőrség szerint néhányan fizikai erőszakkal léptek fel az egyenruhásokkal szemben.

március 19., 06:31

  • Belföld
Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

Metamfetamint árult egy férfi Szentesen, legalább 300 ezer forintot keresett rajta

A férfi egy vevőjének legalább 60 alkalommal értékesített a szerből.

március 19., 11:52

  • Belföld
Két halálos tűzeset is történt kedd este

Két halálos tűzeset is történt kedd este

Hétfőn pedig egy gyerekek számára fenntartott melléképületben csaptak fel a lángok.

március 19., 09:01

  • Belföld
Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

Halálra gázolt egy biciklist Szigetújfalu polgármestere

A település vezetője elismerte, hogy ő a baleset egyik résztvevője.

március 19., 08:09