Külföldön is megéri közgazdásznak tanulni

2012.03.05. 11:20
Míg Magyarországon szeptembertől már csak 200-350 ezer forintos tandíjért lehet közgazdászképzésre menni, addig a szomszédos Ausztriában most éppen egyik egyetemen sem lehet tandíjat kérni. Németország legjobb gazdasági egyetemén a hallgatóknak szemeszterenként 265 eurót, azaz kb 75 ezer forintot kell fizetniük és van olyan magyar diák, akinek nem kell tandíjat fizetnie az Egyesült Királyságban sem. A megélhetési költségek persze magasabbak, de nem minden esetben igaz a régi szabály, hogy kint minden drágább.

A szeptemberben egyetemet kezdő hallgatóknál az állam a hagyományos közgazdászképzést már nem finanszírozza. Csak 250 hallgató kaphat állami ösztöndíjat, de ők főként elméleti képzéseken, így az alkalmazott közgazdaságtan, a gazdaságelemzés, a közszolgálati és a nemzetközi gazdálkodási szakokon.

A korábbi közgazdászképzés utódjának számító gazdálkodási és menedzsment szakokon (magyar nyelvű képzésben) félévente 200-300 ezer forintos tandíjakkal (eufemisztikus megfogalmazással - önköltséggel) kell számolni. A lista élén a Műegyetem és a Corvinus állnak. Alig marad el mögöttük valamivel a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Heller Farkas Turisztikai és Gazdasági Karának képzése 274 ezer forinttal. Jó választásnak tűnhet a kínálatból a nagy hagyományokkal rendelkező Budapesti Gazdasági Főiskola képzése, ahol csak 216 ezer forintot kell fizetni egy szemeszterért.

A Budapesti Corvinus Egyetem
A Budapesti Corvinus Egyetem
Fotó: Jászai Csaba

A leendő közgazdászoknak egyre inkább érdemes eleve idegen nyelven, főleg angolul elvégezni a szakot. A legdrágább az idegen nyelvű képzés a Nemzetközi Üzleti Főiskolán (IBS) – 730 ezer forint –, de ez egy magánintézmény esetében érthető. 320-350 ezer forintért lehet angol nyelvű gazdálkodási és menedzsment szakot választani a Corvinuson és Pécsen, a Nyugat-Magyarországi Egyetemen pedig németül 216 ezerért. Emellett lehet még nemzetközi gazdálkodást is tanulni angolul a Corvinuson és a Budapesti Gazdasági Főiskolán.

 Gazdasági képzések tandíjai 2012
 Egyetem  Szak  Önköltség/félév
IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola gazdálkodási és menedzsment (angol nyelven) 730000
Budapesti Gazdasági Főiskola nemzetközi gazdálkodás (angol nyelven) 350000
Budapesti Corvinus Egyetem
nemzetközi gazdálkodás (angol nyelven) 350000
Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodási és menedzsment (angol nyelven) 350000
Pécsi Tudományegyetem gazdálkodási és menedzsment (angol nyelven) 320000
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
nemzetközi gazdálkodás 300000
Budapesti Corvinus Egyetem
nemzetközi gazdálkodás
295000
Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodási és menedzsment
295000
Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola nemzetközi gazdálkodás 274000
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem alkalmazott közgazdaságtan 250000
Budapesti Gazdasági Főiskola nemzetközi gazdálkodás
216000
Budapesti Gazdasági Főiskola gazdálkodási és menedzsment 216000
Általános Vállalkozási Főiskola gazdálkodási és menedzsment 200000
Budapesti Gazdasági Főiskola (Zalaegerszeg) gazdálkodási és menedzsment 150000
Debreceni Egyetem gazdálkodási és menedzsment 150000
Nyugat-magyarországi Egyetem gazdálkodási és menedzsment (német nyelven) 150000
(Forrás: Felvételi tájékoztató)

Ettől a ponttól azonban már érdemes elgondolkodni azon, nem éri-e meg jobban külföldre elmenni közgazdaságtant tanulni. Az uniós állampolgárokra az egyetemeken általában ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a helyi diákokra. Végigböngészve a bachelor szakok kínálatát, az látható, hogy a legtöbb helyen az érettségi és a nyelvtudás igazolására van szükség, de az egyéni követelményekről mindenütt érdemes alaposan tájékozódni a jelentkezés előtt.

Az egyik legjobb választásnak most Ausztria tűnik, ahol csak a szemeszterenkénti 17 eurós hallgatói hozzájárulást kell megfizetni, de az egyetemek nem kérhetnek tandíjat sem a hazai, sem az uniós országokból érkezett hallgatóktól. Az osztrák alkotmánybíróság korábban megsemmisítette a tandíjra vonatkozó szabályozást, a kormány azonban a 2012 februári határidőig nem pótolta a hiányosságokat. A tandíj kérdésében most teljesen bizonytalan a jogi helyzet. Ha nem lesz törvény, szeptembertől sincs tandíj. Ugyan néhány intézmény jelezte, hogy saját hatáskörben vezet be valamilyen díjat, de egyelőre az sem biztos, hogy ezt megtehetik.

A magyar diákok így akár próbálkozhatnak a jó nemzetközi referenciákkal rendelkező Bécsi Gazdasági Egyetemen is. Ott közgazdaság- és társadalomtudomány alapszakra lehet jelentkezni, ahol az első év után a hallgatók négy szakirány közül (gazdálkodás, nemzetközi gazdálkodás, népgazdaság és szocioökonómia, gazdasági informatika) választhatnak.

D MTZ20110505030
Fotó: Máthé Zoltán

A Nyugat-Magyarországon élőknek szinte csak egy ugrás az eisenstadti főiskola, ahol 130 hely van nemzetközi gazdálkodás szakon. A hallgatók itt ráadásul Közép-Európára specializált ismereteket szerezhetnek, és választhatnak bormenedzsment és turizmusmenedzsment kurzusokat is. Ide március 31-ig lehet jelentkezni. A felvételizőket személyes beszélgetésre is behívják, hogy teszteljék kommunikációs képességeiket németül és angolul is. A jelentkezőknek 350 eurós kauciót kell fizetniük, amelyet az első elvégzett év végén visszakapnak.

Ha tandíj nincs is, egyéb költségekkel azért számolni kell. A Bécsi Egyetemnek nagyon jó diákszállói vannak, amelyek inkább hotelhez, mint hagyományos kollégiumhoz hasonlítanak. Ezekben egy egy ágyas szoba havi 244-375 euróba, egy két ágyas 205-307 euróba kerül. Ha több ismerős van, megoldás lehet az is, hogy többen bérelnek egy lakást. Ebben az esetben is legalább kb havi 200-300 euróval érdemes számolni személyenként. Az egyetemhez tartozó menzákat ugyan bárki használhatja, de akinek diákigazolvány van, minden menüből 50 cent kedvezményt kap.

A Pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetemen csak kiegészítő képzésként indult német nyelvű oktatás. A halle-wittenbergi Martin Luther Egyetem és a linzi Kepler Egyetemmel közösen indított képzésen azok vehetnek részt, akiknek egyéb szakjuk is van. Mesterképzésként angol nyelven indul nemzetközi menedzsment szak évi 3000 eurós tandíjjal. Összehasonlításképpen: a Corvinuson az angol nyelvű nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mesterszak egy évben 800 ezer forintba kerül, azaz kb. 2770 euróba.

A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karán négy alapképzés (BA) is folyik magyar nyelven: bank és pénzügy, marketing, menedzsment, illetve turizmus, kereskedelem és szolgáltatások gazdaságtana szak. Angol nyelvű alapképzésként business studies-t is lehet választani.

A Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Farkas utcai főépülete Kolozsváron
A Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Farkas utcai főépülete Kolozsváron
Fotó: Bíró István

Két német nyelvű képzés is van: közgazdaságtan, illetve nemzetközi gazdasági kapcsolatok, illetve mesterképzésben nemzetközi menedzsment. Az alapszakon az éves tandíj egységesen 2500 lej. Ez alapján a féléves tandíj forintban kb 82 ezer forint, amit részletekben is meg lehet fizetni. Ha valaki jól tanul, az a második, harmadik év elején átkerülhet tandíjmentes helyre is (tandíjas diák pedig lekerülhet ilyen helyről).

Az Ungvári Nemzeti Egyetemen (UNE) a nemzetközi kapcsolatok szakon a tandíj 12 860 hrivnya (kb 346 ezer forint), a közgazdasági pedig 11 240 (kb 300 ezer forint). A Magyarországon szerzett érettségi bizonyítványt elfogadják, s az átlagát pontokra számítják át. A felvételi vizsgát a külföldről érkező diákoknak a helyi felsőoktatási intézményben kell letenniük.

Németországban a Frankfurti Goethe Egyetem azon kevés európai egyetem között van, amelyik rákerült a sanghaji egyetem közgazdasági képzéseket vizsgáló nemzetközi felsőoktatási rangsorára (ARWU). Aki ide szeretne bekerülni a közgazdaságtudományi szakra (Wirtschaftswissenschaften), nagyon össze kell szednie magát: a 2011-es őszi félévben 7000-en jelentkeztek a 490 helyre, azaz a túljelentkezés több mint 14-szeres volt. Akit fölvettek, annak szemeszterenként 265 eurós (kb 75 ezer forint) hallgatói hozzájárulást kell fizetnie, ami tartalmazza a tömegközlekedési bérletet, a menzákat és kollégiumokat fenntartó egyetemi szövetségi hozzájárulást és diákönkormányzatnak fizetendő díjat. A frankfurti egyetemi szövetség a városban 17 lakóházban 1850 szálláshelyet üzemeltet. Szobákat itt 200-400 euró között lehet bérelni havonta, és a menzán a diákok kedvezményesen ehetnek naponta 2-3,5 euróért. Az egyetem tanácsadó irodája szerint így havonta körülbelül 700-800 eurós (azaz legalább havi 200 ezer forintos) megélhetési költséggel kell számolni.

Több pénzre van szüksége annak, aki az Egyesült Királyságban akar tanulni. Alapképzésekre, BA-szakokra  a brit felvételi irodán, az UCAS-on keresztül lehet jelentkezni. Ide kell benyújtani az érettségit, előképzettséget igazoló dokumentumokat és a nyelvtudásról szóló papírokat. Az ügyintézés folyamatos, és a jelentkezőket a beérkezés sorrendjében veszik fel (vagy utasítják el), érdemes ezért már akár egy évvel a tanulmányok megkezdése előtt elindítani a jelentkezést.

University of Lincoln

A sok college közül találomra választottunk ki egyet. Kifejezetten impozánsan néz ki például a Lincoln Egyetem, amelynek modern campusát nemrég építették. Itt egy hároméves business adminstration képzés az EU-országaiból érkezőknek összesen 9 ezer font, ami félévekre lebontva körülbelül 514 000 forintnak felel meg. A hallgatók az egyetem mellé épített diákfaluban 5-10 fős házakban kapnak szállást. Ennek ára egy évre (40 hétre) 4000-4600 font, amit három részletben lehet megfizetni. Ez tíz hónappal számolva forintban körülbelül havi 135 000-150 000 forintnak felel meg.

Talán nem véletlen, hogy sokan az Egyesült Királyságból is inkább az olcsóbb Írországot választják. A Dublini Egyetem Trinity College-ben a három éves gazdasági, üzleti BA képzésen az első évben lehet németül, lengyelül, spanyolul, franciául is tanulni a tárgyakat. Az éves tandíj 3681 euró, emellett 2000 eurós hallgatói hozzájárulást kell fizetni. valamint 77 eurót a sportcentrum fenntartására, további 8 eurót a diákönkormányzati tagságért. Ez egy félévre 2883 euró, azaz 835 ezer forint. Lehet azonban kérni tandíjmentességet, ebben az esetben az állam fizeti a 3681 eurót a hallgató helyett, így tanulása egy félévben már csak 1042 euró, azaz kb 300 ezer forint mint az itthoni egyetemeken.

A tandíjam nulla, azaz nulla font

"A tandíjam nulla, azaz nulla font. És ehhez semmit nem kellett aláírnom, hogy X évig itt maradok, vagy éppen hogy nem is keresek itt állást, hanem haza megyek szépen. Semmi. Még csak olyan megkötés sincs, hogy el kell végeznem a sulit"  - válaszolta az Index kérdéseire Szabó Virág, aki Magyarországon megszerzett diplomája után mesterképzésen tanul a skóciai Aberdeenben a Robert Gordon Universityn (a szak neve: MSc in Purchasing and Supply Chain Management).

Virágnak szerencséje volt, mert az állam  bizonyos szakokon, egy bizonyos összegig kifizeti a tandíjat. A limit jelenleg 3400 font, neki pedig épp ennyi az éves tandíja. Mivel tanulni ment ki, nem is vállal egyelőre munkát, de megtehetné, mert uniós állampolgárként heti 40 órát dolgozhatna. Több évfolyamtársa viszont a helyi szupermarketben vállalt munkát. "Amúgy az élet a szállást és a közlekedést leszámítva ugyanannyi, vagy még olcsóbb, mint otthon. Megdöbbentő, milyen árak vannak. Az élelmiszer szinte fillérekbe kerül, és azt még nem is figyelembe véve, hogy itt mennyi a minimálbér, meg otthon".

A kollégium más kérdés, mert arra nem kap támogatást. "Én 105 fontot fizetek egy hétre, ami átszámolva nem kevés, viszont minőségében teljesen más, mint otthon. Elég nagy szoba, saját wc és zuhanyzó. A lakótársaim skótok, és írek. Ez nagyon sokat számít az angolom szempontjából. Tehát kell tőke, hogy az ember ebbe belevágjon. De anno, amikor Londonban dolgoztam, tudtam szépen félretenni".

A lány már jelentkezett egy graduate programra is, ahol az utolsó körig eljutott az interjúzásban (Assessment Day). Egyelőre várja a visszajelzést. "Az egészben annyit bánok egyébként, hogy ha tudtam volna korábban, hogy ilyen lehetőségek vannak itt kint, akkor nem is hiszem, hogy otthon végzem el az alapképzést. A hazamenetelt nem tervezem. Szerintem nem kell részletezni, miért."

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

tegnap, 21:16

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Belföld
A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

A Magyar Posta saját halottjának tekinti a Ráckevén elgázolt kézbesítőjét

Az orvosok minden igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni az életét.

március 20., 13:58

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53