A hadsereg körülzárta Pekinget, de kivár

2009.05.22. 17:10

A blogról

Ez a blog egy napi válogatás arról, hogy mi történt 1989-ben. Beszámolunk a legérdekesebb hírekről, interjúkról, bemutatjuk a szereplőket, és megtudhatja azt is, mit hallgattunk, olvastunk, néztünk a moziban húsz éve, és milyen telefonok érkeztek a frissen induló TV2-höz és a Szabad Európa Rádióhoz. Ráadásul elolvashatja azokat a napi információs jelentéseket, amiket az MSZMP korabeli vezetői is megkaptak.

Partnereink

Videók

Harmadik napjába lépett a tömegtüntetések miatt meghirdetett statárium Pekingben. A pártlap nem tudta, hogy mit tegyen, ezért kényesen egyensúlyozott az engedékenyek és a keményvonalasok között. 1989. május 22. Még 13 nap a Tienanmen téri vérengzésig.

A Li Peng miniszterelnök által meghirdetett rendkívüli állapot harmadik napjába lépett az ostromlott erődhöz hasonló Peking. A több mint tíz milliós kínai főváros gyakorlatilag körül van zárva a hadsereg vidéki körzetekből érkezett páncélos és más egységeivel. A katonai egységeket azonban vasárnap éjjel is távol tartotta a lakosság, amely teljes szolidaritást vállalt a Tienanmen téren és a Kínai Kommunista Párt és az államtanács főhadiszállása előtt ülősztrájkot tartó diákok tízezreivel - tudósított az MTI 1989. május 22-én.

A kínai televízió beszámolt arról, hogy diákküldöttség kereste fel Pekingben a kínai Népi Felszabadító Hadsereg két veterán marsallját, Hszu Hsziang-csient és Nie Zsung-csent. A sztrájkoló és tüntető diákok ugyanis úgy értesültek, hogy vasárnap délután Li Peng vezetésével ülésezett egy szűkkörű vezetőcsoport; az ülésen hozott határozat kimondta, hogy felkelésnek minősül a diákmozgalom, az abban résztvevő 200 000 diákot le kell verni és hétfőn reggel öt órakor a köztisztasági vállalat dolgozóinak meg kell kezdeni a takarítást a Tienanmen téren. A börtönökben helyet kell biztosítani a letartóztatandó diákoknak. Mindkét katonai vezető rémhírnek nevezte a felsoroltakat és biztosította a diákok képviselőit: a hadsereg egységei sem az éjszaka folyamán, sem hétfőn kora reggel nem vonulnak a Tienanmen térre, hogy elnyomják a diákokat.

Vasárnap sokszor felolvasták a televízióban és a rádióban a Peking peremén tartózkodó katonai egységek parancsnokságának a főváros lakosságához és diákságához intézett üzenetét, amelyben egyértelműen leszögezték, hogy a hadsereg nem alkalmaz erőszakot a hazafias diákokkal szemben, csupán segítséget kíván nyújtani a helyi rendőrségi és biztonsági erőknek a rend helyreállításához. A nyilatkozat hangsúlyozta, hogy a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg a nép hadserege, szereti a főváros lakosságát és a diákokat.

Mindezek elhangzása után külföldi megfigyelők arra a következtetésre jutottak, hogy a kínai hadsereg egységei erőszakkal nem hatolnak be Peking szívébe és nem törik át azokat a torlaszokat és buszokból, traktorokból, kamionokból emelt barikádokat, amelyek egyik oldalán a katonák, másik oldalán pedig Peking lakosainak és diákjainak százezrei állnak. Hétfőn a kora hajnali órákban a diákok és a hozzájuk csatlakozott lakosok autós és motorkerékpáros tüntetéssel, fülsiketítő dudakoncerttel ünnepelték Pekingben azt a tényt, hogy a kínai hadsereg betartotta a szavát és nem törte át az útjába állított emberbarikádot.

Pekingben hétfőn nyugalmasabban kezdődött a statárium immár harmadik napja. Kevesebb ember van az utcákon és megritkult a diákok száma a Tienanmen téren is. Olyan - egyelőre ellenőrizhetetlen - hírek kaptak lábra a fővárosban, hogy a párt, az állam és a hadsereg vezetése politikai megoldást keres a kialakult patthelyzetre és ennek érdekében kész levonni a szükséges személyi konzekvenciákat is.

Egy diákvezető a Tienanmen téren azt állította a tömeg előtt, hogy már le is váltották Teng Hsziao-pinget és Li Penget. A veterán Teng és a keményvonalas kormányfő kényszerű távozásának hírét azonban egyelőre semmilyen hivatalos forrásból nem erősítették meg. Egyesek viszont még azt is tudni vélik, hogy a politikai megoldásra törekvő, tehát békülékenyebb csoport felülkerekedésének jegyében Teng Hszia-ping és Li Peng menesztése mellett visszahelyezték pozíciójába Csao Ce-jang pártfőtitkárt - azt a Csao Ce-jangot, akit három nappal ezelőtti hírek szerint "minden bizonnyal" megbuktattak, bár hivatalosan ezt sem jelentették be.

Az egyre merészebb találgatások egyébként egyre kevesebb valódi információra támaszkodhatnak. Hiába kerestek fogódzót a Pekingben dolgozó tudósítók a központi pártlap, a Zsenmin Zsipao hétfői számában. A címlap is a keményvonalasok és az engedékenyek közti, gondosan kimért egyensúly jegyében állt össze. A jobb felső sarokban a két veterán marsall cáfolja a küszöbön álló erőszakos katonai fellépés terveit, ez alatt pedig egy képaláírás tudatja, hogy "egy katonatiszt azt mondta a tömegnek: nem fogjuk elnyomni a népet". A címoldal bal alsó sarkában ugyanakkor kemény hangon írt vezércikk foglalkozik az eseményekkel, és felszólítja a hadseregben levő elvtársakat: ismerjék fel a káosz valódi jellegét és lényegét, a harc komolyságát.

Az MTI-archívuma az 1989-es eseményekrő itt olvasható.