LEGO-elemekből terveztek hidat építőmérnök-hallgatók

2021.05.07. 13:50 Módosítva: 2021.05.07. 13:57
Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.
Több doboz LEGO-kockából terveztek hidakat építőmérnök-hallgatók, a győztes alkotás pedig több mint 60 kilogrammot is elbírt. A fiatalok a KÉSZ Csoport szakmai versenyén, a Hexatlon döntőjében tehették próbára a tudásukat.

Az ország legtehetségesebb építőmérnök-hallgatói mérkőztek meg egymással a Hexatlon versenyen, ahol a jelentkezők több fordulóban mérhették össze a tudásukat. A diákoknak szakmai ismereteket igénylő és a kreativitást egyaránt próbára tevő feladatokat kellett megoldaniuk. A versenyt a KÉSZ Csoport, Magyarország egyik legnagyobb építőipari vállalatcsoportja szervezte. Az építőiparban ugyanis nagy szükség van az utánpótlásra: jelentős a munkaerőhiány, ami az építőmérnökök esetében kiemelten igaz.

Hidakat legóztak össze a döntőben

A Hexatlon utolsó fordulójába jutott hat versenyzőnek kétezer darab LEGO Technic-elemből kellett hidat építeniük. A dizájn mellett természetesen az is fontos volt, hogy a híd innovatív megoldással készüljön és a hídszerkezet a lehető legnagyobb teherbírással rendelkezzen. A győztes híd több mint 60 kilogrammos terhelést bírt el.

„A verseny során számos rendkívül izgalmas és érdekes megoldást láttunk a diákoktól. A döntőbe jutott versenyzők mindegyike rendkívül talpraesett és felkészült volt, rendelkeztek a szükséges szakmai tudással. Jól osztották be az idejüket és ügyesen felmérték a megoldandó problémákat, amelyek a hídépítés során vártak rájuk” – mondta Tápai Árpád, a KÉSZ Csoport generálkivitelező tagvállalata, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. vezérigazgató-helyettese és a Hexatlon zsűrijének tagja.

Hexatlon.png

A Hexatlon győztese végül Bányász Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem diákja lett. „Bányász Péter különleges megoldást választott a hídszerkezet elkészítéséhez. A nyerő ötlet mellett a precíz kivitelezésnek és az önmagával szemben is szigorú időbeosztásnak köszönhette a sikert” – tette hozzá Tápai Árpád.

A verseny fődíja 2 millió forint és egy gyakornoki lehetőség a KÉSZ Csoportnál. A második helyezett 500 ezer forinttal, a harmadik helyezett pedig 250 ezer forinttal távozott.

Kellenek a szakemberek

„A Hexatlon célja, hogy egyre többen lássanak perspektívát a magyar építőiparban, a fenntartható növekedéshez ugyanis szüksége van a szektornak a szakemberekre. Szeretnénk megmutatni, hogy például az építőmérnök-szakma rengeteg izgalmas kihívást és jó karrierlehetőséget rejt magában. A KÉSZ Csoportnál mindig nyitottak vagyunk a fiatal tehetségek felé, a vállalatnál korszerű szakmai tudást és akár nemzetközi tapasztalatot is szerezhetnek a fiatalok” - mondta Metykó Tibor, a KÉSZ Csoport marketing- és vállalati kommunikációs igazgatója.

Ezt a cikket nem az Index szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • FOMO
Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

Bényi Ildikó végakaratát teljesítik szülőfalujában

A műsorvezetőt evangélikus szertartás szerint temetik el Hernádvécsén.

március 20., 08:02

  • FOMO
Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban

Tiszta vizet önthet a pohárba Michelle Obama a házasságával kapcsolatban

Több fontos eseményt hagyott ki a volt first lady.

március 20., 07:14

  • Futball
Súlyos betegséget diagnosztizáltak a BL-nyolcaddöntős klubnál, az érintettet elkülönítették

Súlyos betegséget diagnosztizáltak a BL-nyolcaddöntős klubnál, az érintettet elkülönítették

A holland csapatnál megtették a szükséges lépéseket a megelőzés érdekében.

2 perce

  • Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés

A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.

március 20., 07:41

  • Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét

A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.

március 20., 06:52

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Belföld
A Momentum válasza Magyar Péternek: Sajnáljuk, hogy inkább behúzza fülét-farkát

A Momentum válasza Magyar Péternek: Sajnáljuk, hogy inkább behúzza fülét-farkát

Az ellenzéki párt szerint morális kérdésekben nem a politikai hasznot kell nézni, hanem fel kell vállalni a helyes utat.

március 20., 05:37

  • Külföld
Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

Power bank okozott tüzet egy dél-koreai repülőgépen, szigorúbb akkumulátorszabályok léptek érvénybe

176 embert kellett a gép fedélzetéről evakuálni.

március 20., 06:29

  • Vélemény
Latorcai Csaba: Ki és mi lesz a következő a füstgyertya után?

Latorcai Csaba: Ki és mi lesz a következő a füstgyertya után?

Gondolatok a véleménynyilvánításról és az erőszakról.

március 20., 05:39

  • Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter

Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.

március 20., 06:32

  • Kultúr
Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Kisebb lázadás tört ki Takaró Mihályék kitüntetése miatt

Tompa Andrea, Tóth Krisztina és Garaczi László is beállt a Szépírók Társasága mögé.

március 20., 08:27

  • Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg

Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.

március 20., 08:25

  • Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét

Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.

március 20., 05:40

  • Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik

Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.

március 20., 08:06

  • Autó-motor
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.

március 20., 08:15

  • Futball
Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!

Hrutka János: Magyarország jobban teljesít Törökországnál, de hogy előrébb is tartana?!

NL-riválisunk a kétezres évek sikercsapatát építené újra.

március 20., 05:44

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Cellanapló
Máris kihívóra lelt az iPhone 16e

Máris kihívóra lelt az iPhone 16e

Bemutatkozott a Google új pénztárcabarát mobilja, a Pixel 9a.

március 20., 05:49

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.

március 20., 06:26

  • Cinematrix
Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát

Ridley Scott leszállította nekünk az év legkeményebb gengsztersorozatát

Hasonló élményt nyújt, mint anno a Breaking Bad tette.

március 20., 05:45

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában

Az ügynek 122 gyanúsítottja van.

március 20., 06:40

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06



Bezárás