Mi köze Orbán Ráhelnek a turizmus állami pénzeihez?

2018.03.29. 21:03 Módosítva: 2018.03.30. 08:34

Juhász Péter ellenzéki politikus szerint Orbán Ráhel beszélget állami pénzekről a Magyar Turizmus Zrt. vagy a Magyar Turisztikai Ügynökség egyik képviselőjével azon a felvételen, amelyet ő hozott nyilvánosságra. Az Együtt elnöke korábban arról is beszélt – amikor az M1 kénytelen volt öt perceket szánni az ellenzéki pártokra –, hogy Orbán Ráhelhez két szálloda is jutott. Hogy mely szállodák és mi módon köthetők a kormányfő legidősebb lányához, azt nem részletezte. A felvétel hitelességét váratlanul éppen a kormányközeli Origó főszerkesztője erősítette meg, amikor arról írt, hogy Orbán Ráhel csak egyetemi csoporttársaival beszélget a titkokban készült hangfelvételen.

De hogy jön ide Orbán lánya?

Orbán Ráhel 2012-ben végzett a Budapesti Corvinus Egyetem turizmus-vendéglátás alapszakán. A fesztiválokról írt szakdolgozatával pedig megnyerte a Magyar Turizmus Zrt. pályázatát. A beérkezett munkákat a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztálya és a Magyar Turizmus Zrt. tagjaiból álló zsűri bírálta el. Véletlen egybeesés, hogy Orbán Ráhel szakdolgozatának témavezetője ugyanaz a Nemes Andrea volt, aki egyúttal az NGM-ben osztályvezető is. A saját témavezetői közreműködésével született diplomamunkáért járó díjat is ő adta át a kormányfő lányának.

Orbán Ráhel 2012 és 2014 között a Kempinski Hotelen sales menedzserként dolgozott. Az ötcsillagos szálloda akkori vezetője, Somlyai Zoltán később több olyan szállodaérdekeltségben is feltűnt, amely Mészáros Lőrinchez (Hunguest Hotel igazgató tanácsi tag, Pollus Hotel Zrt, ügyvezető igazgató) és Tiborcz Istvánhoz köthető (Pannon Tessera Hospitalis Zrt, ügyvezető és tulajdonostárs).

Orbán Ráhel 2014-ben a svájci École Hoteliere Lausanne turisztikai magánegyetem Executive MBA (EMBA) mesterképzésén kezdte a tanévet. A 12 hónapos programban kifejezetten turisztikai vezetőket képeznek, 60 ezer svájci frankos (több mint 15 millió forintos) tandíjért.

2016-ban már a Corvinuson egyetem Turizmus- és Vendéglátás szakán tartott Food Service Management kurzust. Ekkoriban már rendszeresen megfordul az NGM államtitkárságán is, bár nincs arról szó, hogy hivatalosan is szerepet vállalna a magyar turizmus állami szintű fejlesztésében.

Igaz, 2016 februárjában jelen van azon a zárt körű rendezvényen, ahol Rogán Antal ismertette az állami turizmusszervezés újraszervezésének koncepcióját. Több nagyobb szakmai szervezet hiányzott a találkozóról, mert nem is kaptak rá meghívót, ellentétben a kormányfő lányával vagy Andy Vajnával.

Hivatalos pozícióról azóta sincs szó, ám a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója, Guller Zoltán idén márciusban elismerte, hogy beszélt arról, hogy Orbán Ráhel is részt vesz a magyar turisztika megreformálásában. Guller a kormányfő lányát fiatal segítői, Vági Bence és Berecz István mellett említette, megjegyezve, hogy „az új magyar országmárka” kialakításában kiemelt szerepet visz Csák János egykori londoni nagykövet – a korábban állami tulajdonú Design Terminál egyik tulajdonosa – Zoób Kati divatszakember és Káel Csaba, a kulturális kérdésekért felelő Müpa vezérigazgatója.

Arról nincs hír, hogy Orbán Ráhel nevén volna szállodákat birtokló cég, az viszont közismert, hogy a kormányfő barátja, a felcsúti polgármester Mészáros Lőrinc, valamit Orbán Ráhel férje, Tiborcz István is intenzíven vásárol fel szállodákat.

Tiborcz a BDPST Zrt. révén szerzett tulajdont két keszthelyi szállodában a múlt hónapban. Az ingatlanok felújítását egy Mészáros-cég finanszírozza és a feltételezések szerint majd a felcsúti polgármesterhez köthető szállodalánc részeiként üzemelnek tovább.

Mészáros a Hunguest Hotelsben 2016-ban már egyértelmű befolyást szerzett, a cég igazgatótanácsába hozzá köthető emberek kerültek, míg a korábbi tulajdonos Lisztinger Tamás emberei onnan kivonultak. Idén feburárban pedig – írta a Zoom.hu – a cég 99,99 százalékos tulajdonosává vált Mészáros cége, a Konzum Nyrt.

Egyszer a külgazdaságba is belekeveredett

2016 nyarán Orbán Ráhelnek egy 2015 szeptemberi út miatt kellett magyarázkodnia, miután a Noga, a bahreini nemzeti olaj- és gázügyi hatóság oldalán megjelent egy cikk, ami szerint Magyarország részéről a miniszterelnök felesége (mert eredetileg összekeverték, és feleséget írtak lánya helyett) a két ország reménybeli energiaügyi üzleti lehetőségeiről tárgyalt.

rahel

Orbán lánya egyébként Tiborcz Istvánnal jelent meg, az eseményről porotokollfotó is készült, amelyen a bahreini energetikai miniszter és a tiszteletbeli magyar konzul volt látható. Garamvölgyi Balázs a találkozó előkészületeinek részleteire nem emlékezett.

Orbán Ráhel viszont kijelentette, hazugság, hogy tárgyalt volna, csupán magánúton volt, amit ő és férje fizetett. Igaz, ezzel lényegében a fogadó bahreini felet vádolta meg hazugsággal, bár ez Bahreinben is visszhangtalan maradt.

Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.