Örülhetnek a Magyar Suzuki dolgozói: átlagosan húszszázalékos béremelést kapnak

DSZZS20221020041
2022.12.21. 17:19
Az üzemi tanáccsal folytatott egyeztetést követően a Magyar Suzuki Zrt. 2023-ban átlagosan húsz százalékkal emeli a vállalat munkatársainak bérét. A vállalat két részletben, a teljesítmény függvényében másfél havi bónuszt is előirányzott jövőre – ismertette a Suzuki közleményében.

A Magyar Suzuki nagy figyelmet fordít a versenyképes bérezésre, munkatársai megtartására, figyelembe véve a mindenkori munkaerőpiaci viszonyokat, ez pedig bérpolitikájában is megmutatkozik. A vezetőség az üzemi tanáccsal folytatott egyeztetést követően úgy döntött, hogy 2023-ban teljesítményen alapulóan átlagosan húszszázalékos béremelés lesz a cégnél – közölte az autógyártó közleményében.

Ahogy az elmúlt több mint tíz évben, úgy 2023-ra is tervezett bónuszkifizetést a vállalat a teljes munkaerő-állományra vonatkozóan. Az összesen másfél havi bónusz első, félhavi részét júniusban, a második, teljes havi összeget év végén kaphatják meg teljesítményhez kötötten a kollégák. A vállalat egyúttal bejelentette, hogy az erre az évre előirányzott év végi egyhavi bónuszt már decemberben megkapták a munkatársak.

A közleményből megtudtuk, hogy az esztergomi gyártóvállalat 2023-ban a béren kívüli juttatásokra fordított összeget is tervezi emelni. Extra juttatásként továbbra is biztosított a meleg-, illetve hidegmenüs étkezés, a környező településekről pedig buszjárat szállítja a dolgozókat a gyárhoz. Évente egészségügyi szűrővizsgálat, megemelt összegű házasságkötési, gyermekszületési, illetve temetési támogatás érhető el.

Az esztergomi gyár jelenleg háromezer alkalmazottnak biztosít hosszú távú munkalehetőséget, közülük több mint ezernégyszázan legalább 15 éve erősítik a vállalatot. Országos kiterjedésű beszállítói hálózatával együtt a Magyar Suzuki mintegy tízezer ember és család biztos megélhetéséhez járul hozzá nap mint nap. A gyártóvállalat 2023-ban tovább bővíti dolgozói létszámát, mivel növelni szeretné a termelés mértékét – ismertette az autógyártó.

(Borítókép: Az esztergomi Suzuki-gyár 2022. október 19-én. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)