7 °C Budapest

Ennyit keresnek a magánklinikákon dolgozók: belestünk a hivatalos papírokba

2020. július 7. 05:46

Magyarországon a magánegészségügyi szolgáltatók egyre nagyobb piaci szerepet töltenek be, évről évre egyre több a magánklinika, amelyek mind több szakterületet igyekszenek lefedni. A magánszolgáltatóknál foglalkoztatottak és az ellátott páciensek száma is nő, ahogy a klinikák árbevétele is. A Pénzcentrum megvizsgálta, hány milliárd forintot "kerestek" 2019-ben a hazai kisebb és nagyobb magánklinikák, mennyit fizetnek átlagosan a dolgozóiknak, és érdekességképpen az árlistát is szemügyre vettük. Úgy tűnik, nem törvényszerű, hogy a legtöbb nyereséget elkönyvelő klinika lenne a legdrágább.

Bár a koronavírus járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt meghozott adózást érintő könnyítések értelmében szeptember 30-ig adhatják le a vállalkozások beszámolóikat a 2019-es üzleti évről, sok cég ezt már hamarabb megtette. A kormányzati Elektronikus Beszámoló Portálon elérhető nyilvános adatok alapján eredményes évet zártak a magánklinikák, foglalkoztatottak átlagos létszámában és nettó árbevételt tekintve is növekedés történt. A Pénzcentrum a nyilvános adatok alapján most megvizsgálta, mennyi árbevétel keletkezett az egyes cégeknél, mennyi bért fizettek átlagosan dolgozóiknak, és mekkora tőke növekedést értek el.

Lapunk öt olyan magánegészségügyi szolgáltatónak vizsgálta meg a 2019-es üzleti évét, amely már leadta a beszámolóját: az Affideának, a Duna Medical Centernek (DMC), Rózsakert Medical Centernek (RMC), a Doktor24-nek és az Ezüstfény Klinikának adatait néztük át. Ebből kiderült, hogy a nettó árbevétel tekintetében az Affidea zárta a legjobb évet, viszont az előző évi eredményhez viszonyítva a Doktor24 volt az a szolgáltatók közül, amely a legnagyobb növekedést érte el: másfél szeres volt a 2019-es árbevétel a 2018-hoz képest.

Látható, hogy az Ezüstfény Klinikán kívül minden szolgáltató milliárd feletti bevételt könyvelhetett el, az Affidea a legtöbbet, 11 milliárdot. Ez viszont nem is csoda, hiszen az Affidea a legnagyobb hazai képalkotó diagnosztikai szolgáltató, illetve a magyar magán- és vállalat-egészségügyi piacon is meghatározó a szerepe. A Magyarországról indult, és azóta is magyar központú cég nemcsak itthon, de Európában is piacvezető magánegészségügyi szolgáltatónak számít. A honlap tájékoztatása szerint országszerte 11 központban 1 millió vizsgálatot végeznek el évente, és már mintegy 30 szakorvosi területen biztosítanak járóbeteg-szakellátást mintegy 100 telephelyen.

Ez a különbség nem csak az árbevételben, hanem a foglalkoztatottak átlagos számában is megmutatkozik. Míg a Duna Medical Center Kft. 124, az RMC MEDICAL Egészségügyi és Szolgáltató Zrt. 50, a Doktor24 Medicina Kft. 24,1, az Ezüstfény Klinika Kft. pedig 17 főt foglalkoztat, addig az Affidea Magyarország Egészségügyi Szolgáltató Kft-nél 465,12 volt a foglalkoztatottak átlagos száma 2019-ben.

Nem minden szolgáltató beszámolójában volt feltüntetve az előző évi létszám, de ahol igen, ott látható növekedés volt ebben a tekintetben is. A DMC azt is megjelölte, hogy fizikai és szellemi dolgozókból külön-külön mennyit foglalkoztatott: 2019-ben előbbiből 7 utóbbiból 117 fő dolgozott a vállalatnak. A fenti adatokból látható, hogy az Ezüstfény Klinika a legkisebb a vizsgált szolgáltatók közül, a szolgáltató honlapja szerint családi vállalkozásként indult, és még csak 6 éve vannak a piacon - így nem is csoda az Affidea előnye, amely viszont 28 éve.

Arra is kíváncsiak voltunk, bérezésben akadnak-e különbségek. Egyes szolgáltatók külön bontva közlik a bérköltséget az egyéb személyi jellegű kifizetésektől, mint például a járulékok, cafetéria, vagy a térítés betegség esetén. Mivel azonban az Ezüstfény Klinika nem közli külön csak a bérköltségre vonatkozó adatokat, egyben a személyi költségeket nem tudtuk figyelembe venni, így kimarad az összehasonlításból. Természetesen mivel a kapott eredmény "csak" egy átlag, nagy különbségek lehetnek egyes munkakörök bérezése között, de nem álltak rendelkezésre olyan részletes adatok, hogy külön meg tudjuk vizsgálni például csak a szakorvosi béreket. Így az átlagba más szakdolgozók is belekerülnek, együtt például a recepcióssal, vagy más alkalmazottakkal.

Az adatok alapján a legtöbbet az Affidea alkalmazottai kerestek, átlagosan 6,61 millió forintot fejenként 2019-ben egy év alatt. A DMC alkalmazottai 6,19 millió forintot vittek haza átlagosan, míg a RMC alkalmazottai 4,17 milliót. A DMC 2,5-szer több alkalmazottat foglalkoztat, átlagosan mégis 2 millióval több az éves átlagkereset közöttük, mint a RMC alkalmazottai között. Viszont hiába foglalkoztat az Affidea 3,75-ször több embert, nagyjából csak 420 ezer forint a bérkülönbség fejenként. Az átlagosan tavaly 24,1 főt foglalkoztató Doktor24-nél 3,66 millió forint volt az éves átlagkereset.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Tehát fele annyi dolgozóval mint a RMC-ben, 510 ezer forintos bérkülönbség adódik a két szolgáltató között. Ezek alapján feltételezhető, hogy a szakdolgozók, orvosok, ápolók bérképzése hasonlóan magas, és attól függően, mennyi dolgozót kell további munkakörökben foglalkoztatni, dől el, hogy mennyivel kevesebb az átlagkereset. Viszont ezt pontosabb adatok nélkül nem állíthatjuk.

Mennyit fizetnek a betegek?

Érdekességként azt is megvizsgáltuk, ugyanaz a szolgáltatás melyik magánklinikán mennyibe kerül, hogy lássuk, van-e valamilyen összefüggés a nettó árbevétel és bevételnövekedés rangsora, és a díjszabás között. Vagyis azon a helyen fizet-e legtöbbet a beteg, amelynek a legnagyobb volt az éves bevétele, vagy épp ellenkezőleg.

Fontos megjegyezni: ez nem egy átfogó árképzési elemzés, csak egy szúrópróbaszerűen kiragadott vizsgálat ára, amely minden szolgáltatónál megtalálható. Ezért messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le pusztán egyetlen vizsgálat ára alapján.

Egy általános, alap belgyógyászati vizsgálat, konzultáció díjszabásából viszont az derül ki, hogy nem a "legjobban kereső" szolgáltató kéri el a legtöbbet, a középmezőnyben lévő szolgáltatók dolgoznak a betegek pénztárcájának szempontjából drágábban, és a kisebb szolgáltatók pedig olcsóbban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm