Megszűntek a korlátozások Európában – Itt láthatja, hová hogyan utazhat

GettyImages-1236502010
2022.06.13. 14:14
Horvátországban, Görögországban, Olaszországban és Ausztriában, a magyarok leggyakoribb célországaiban megszűntek a beutazási korlátozások, már oltási igazolványt sem kérnek a turistáktól, maszkot azonban még érdemes csomagolni.

Ha az egész világot tekintjük, akkor nagyon sok helyen vannak még szigorú korlátozások, ha az Európai Unió kedvelt üdülőparadicsomait, akkor is jó pár helyen érvényben vannak még kemény beutazási szabályok és egészségügyi előírások – mondta el Kiss Róbert Richárd turisztikai szakértő az Inforádiónak

Példaként említette, ha valaki Bécsbe megy, akkor legyen nála FFP-2 maszk is, mert bizonyos területeken szigorúbb szabályok érvényesek, így ha tömegközlekedési eszközre szállunk fel vagy kórházba kerülünk, mindenképpen fel kell venni a maszkot.

Franciaországban most is szükséges az Európai Unió által elfogadott oltás vagy a fertőzésen átesés igazolása. A magyar oltásigazolást nem fogadják el, valamint az orosz vakcinát sem.

Horvátországba sem oltási igazolvány, sem előzetesen elkészített teszt nem kell, és már a maszkot sem kell viselni.

Görögországban nem kell igazolni azt, hogy van-e oltásunk, és szeptemberig érvényesek ezek a rendelkezések. A maszkot az egészségügyi intézmények egy részében még kérik.

Olaszországban még kell a maszk, nemrég törölték csak el a regisztrációs kötelezettséget, és egy hónapja még a szabad téren lévő éttermekben is elkérték az oltási igazolást. A tömegközlekedési eszközökön és az egészségügyi létesítményekben még maszkviselési kötelezettség van.

Az Európai Unió repülőterein már nem kötelező a maszkhasználat és a repülőjáratokon sem, de a légitársaságok megállapíthatnak ennél szigorúbb feltételeket.

(Borítókép: Utasok egy olaszországi repülőtéren 2021. november 11-én. Fotó: Baris Seckin/Anadolu Agency via Getty Images)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Külföld
Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Conor McGregor bejelentette, elindul az ír elnökválasztáson

Szerinte ő az egyetlen, aki megállíthatja a bevándorlást.

március 21., 10:58

  • Külföld
Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Lemondott Izland gyermekügyekért felelős minisztere, miután kiderült, egy tinédzsertől született gyereke

Több mint harminc év után derült fény az esetre.

március 21., 13:17

  • Címlapon
Földrengés rázta meg Mianmart, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

Földrengés rázta meg Mianmart, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

3 órája

  • Külföld
Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Orosz újságíró üzent a Szabad Európának: Dögöljetek meg!

Elon Musk szerint a szerkesztőség baloldali aktivistákból áll.

március 21., 13:57

  • Külföld
Mesterséges intelligenciával jelenít meg modelleket egy ruházati cég

Mesterséges intelligenciával jelenít meg modelleket egy ruházati cég

Szakszervezeti vezetők szerint ez jogsértés is lehet.

25 perce

  • Külföld
Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Hiába a titkosszolgálati vezető menesztése, szembement Netanjahu döntésével a Legfelsőbb Bíróság

Ez az első alkalom Izrael történetében, hogy egy kormány menesztené a Shin Bet vezetőjét.

március 21., 12:58

  • Külföld
Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Volodimir Zelenszkij valódi nyomást vár az Egyesült Államoktól Moszkvával szemben

Tovább folytatódik az adok-kapok az ukrajnai fronton.

március 21., 13:08

  • Külföld
Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

Leépítésekbe kezd a Mercedes, akár félmillió eurót is kaphat az, aki önként felmond

A maradók viszont elbúcsúzhatnak a béremeléstől.

március 21., 13:45

  • Külföld
Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Robotelefántok jönnek a hindu templomokba

Biztonságos és kegyetlenségtől mentes módon végzik a szertartásokat.

március 21., 15:03

  • Címlapon
A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A TEK szabadított ki egy fogva tartott 12 éves kislányt, akit osztrák anyja terrorizált

A nő fia korábban már megszökött anyjától, mert nem bírta elviselni a lelki és testi bántalmazást.

2 órája

  • Címlapon
Vitézy Dávid 64 milliós klímakommunikációs szerződést tárt fel Karácsony Gergely aláírásával

Vitézy Dávid 64 milliós klímakommunikációs szerződést tárt fel Karácsony Gergely aláírásával

Fokozódik a Főpolgármesteri Hivatal és a Podmaniczky Mozgalom háborúja.

30 perce

  • Külföld
Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Megjelenteti az emlékiratait Giséle Pelicot

Férjét decemberben ítélték el nemi erőszak vádjával.

március 21., 15:41

  • Külföld
Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Több mint hatezren levélben szavaznak külföldről a román elnökválasztáson

Májusban ismétlik meg az elnökválasztást az országban.

március 21., 10:28

  • Külföld
Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

Miért engedi az Egyesült Államok az oroszok területi terjeszkedését?

A Kreml remek lehetőséget lát, hogy kedvező alkut kössön.

március 21., 06:55

  • Külföld
Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Erős üzenetet küldött Vilmos herceg az orosz határról

Észtországban ellenőrizte a brit dandárt.

március 21., 14:22

  • Külföld
Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Olyan mértékű büntetést szabtak ki a Greenpeace-re, amely csődbe viheti a szervezetet

Zaklatás, rágalmazás és birtokháborítás miatt perelte be őket egy olajcég.

március 21., 09:10

  • Külföld
Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Újabb csúcstalálkozót tart a „tettre készek koalíciója” Párizsban

Emmanuel Macron jelentette be a hírt.

március 21., 09:26

  • Külföld
Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Donald Trump aláírta a rendeletet az oktatási minisztérium megszüntetéséről

Ezzel beváltotta egyik kampányígéretét.

március 21., 08:33

  • Külföld
Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen

Bécsben is tüntettek a magyar Pride betiltása ellen

Több százan voltak jelen az eseményen.

március 21., 09:54

  • Külföld
Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

Csehország határellenőrzést vezet be a Magyarországon is terjedő halálos kór miatt

A cseh rendőrség megelőző intézkedéseket jelentett be.

március 21., 08:51

  • Külföld
A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

A náci propagandaminiszterhez hasonlította a leendő német kancellárt a korábbi orosz elnök

Kemény vádat fogalmazott meg Dmitrij Medvegyev.

március 21., 07:34

  • Külföld
Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel

Kiderült, miről beszélt Vlagyimir Putyin Donald Trump telefonhívása előtt orosz üzletemberekkel

Területi igényeit osztotta meg a hozzá közel álló oligarchákkal.

március 21., 10:04

  • Címlapon
Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van

Észre sem veszik, de a magyarok nagy részének egészsége otthon is veszélyben van

Magyarország első épületbiológusával beszélgettünk, aki elmondta: van megoldás.

42 perce

  • Címlapon
Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

Török Gábor Lázár János szavairól: Nehéz hirtelen eldönteni, hogy ez Robespierre első vagy utolsó nagy beszéde volt

A politológus szerint a „pályatársak” közül túl sokan vehetik magukra a miniszter kijelentéseit.

29 perce