Hiába tagadja Kína, népirtás folyik az országban?

Ha rangsor készülne a Földön élő legbonyolultabb népcsoportokról, az ujgurok biztosan az élmezőnyben találnák magukat. A szunnita iszlám szerint élő türk nép nyelvileg és kulturálisan a közép-ázsiai régióhoz tartozik, legnagyobb számban mégis Kínában élnek a tagjai. Bár a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület a kelet-ázsiai ország legnagyobb tartománya, a hivatalos kínai nyilvántartás szerint mindössze 12 millióan élnek ott. A népcsoport teljes létszámát valójában nehéz pontosan megítélni: az ujgur érdekképviselet gyakran 20-30 millió főt emleget, bár ezt az adatot a legtöbb nyugati kutató is cáfolja. Azt a hivatalos kínai statisztikák is elismerik, hogy ők az egyik legnépesebb muszlim kisebbség az országban, a teljes kínai népességnek azonban így is csak 0,8 százalékát teszik ki. Közben a Hszincsiang-Ujgur Autonóm Terület Kína teljes területének majdnem 20 százaléka. 

Mi okozza a feszültséget?

A deklaráltan ateista Kínai Kommunista Párt és a radikális, de legalábbis mélyen vallásos szunnita ujgurok között borítékolt a konfliktus. Kína teljes lakossága 1,4 milliárd fő, és ha az ország egységéről van szó, a pekingi kormány nem viccel. A párt ideológiájában meghatározott, a többségi társadalomban elfogadott életmódtól, elvektől eltérő csoportokat ha kell, erőből nyomja el a hatalom, hogy aztán a saját elvárásaihoz igazítsa a lázadókat. 

Például az ujgur szokás szerint a nők fejkendőt, azaz hidzsábot vagy csak a szemeket szabadon hagyó nikábot hordanak, ezt az iszlám vallási előírást Peking már 2014-ben betiltotta. Az ujgur család női tagjaival szemben elvárás a mielőbbi házasságkötés, ehhez képest a kínai kormány egy 2007-ben elfogadott törvénnyel a Népi Kongresszusban ülő képviselők 22 százalékos női kvótájáról döntött. 

A sokgyermekes család szintén alapelvárás az iszlámban, ami újabb konfliktushoz vezetett. Az ujgurok születési rátája lényegesen magasabb a kínai átlagnál, ami egyrészt sokáig szembement a kormány egykepolitikájával, melynek értelmében csak egy, bizonyos esetekben kettő gyereket lehet vállalni. Másrészről pedig riasztó lehetett a kormány számára, hogy a legnagyobb tartományban tömörülő, a kínai normáktól szélsőségesen eltérő népcsoportnak ötször magasabb (22 százalék) a születési rátája az országos átlagnál (4 százalék).

Lehetőségek: sterilizáció, átnevelőtábor, kényszermunka

Kínában nagy hagyománya van az átnevelő- és munkatáboroknak, a hszincsiangi létesítményekről kiszivárgott beszámolók rendszerint megalázó és erőszakos módszerekről szólnak. 

Nyilvánosságra került műholdfelvételek bizonyítják, hogy minimum 380 tábort építettek a tartományban. Az ilyen táborokról és az ezekkel összefonódó születésszabályozó kínai állami projektről szóló tanulmányt fél éve kapta fel a nyugati sajtó, a CNN-től kezdve a Washington Postig szinte mindenki. A tanulmányt Adrian Zenz írta egy Kazahsztánban élő ujgur nő beszámolója alapján. Gulzira Auelhan – mint fogalmazott – megjárta az egyik átnevelőtábor poklát. A nő állításait a kényszersterilizációról a kínai állam által nyilvánosságra hozott adatokból támasztja alá Zenz.

amellett, hogy országosan ekkor kezdett el történelmi mélypontra csökkenni.

Adrian Zenz tanulmányában arra is kitér, hogy a sterilizációs eszközök állami beszerzése is jelentősen megugrott az említett években – márpedig 

De ír arról is, hogy sterilizációra még az 1800-as években elterjedt „méhen belüli eszközt” is használják, az injekciók és menstruációt szabályozó, erős gyógyszerek mellett. Aki el akarja távolítani ezt az eszközt a testéből, az pénzbüntetésre és átnevelőtáborra számíthat. 

Egyébként nemcsak büntetéssel próbálják szabályozni az ujgurok születési rátáját, hanem jutalmazással is. 

A hanokkal – akik Kína lakosságának 92 százalékát teszik ki – való házasságkötést is pénzjutalommal ösztönzik több ujgurok lakta területen is, ami újabb módszer az ujgurok integrációjára.

A napokban megjelent a BBC-n egy átnevelőtábort bejárt ujgur nő beszámolója, aki arról beszélt, hogy 

Elmondása szerint az volt a feladata a táborban, hogy más ujgur nőket – akiket a kínai férfiak választottak ki –, egy eldugott szobában lekötözze és levegye róluk a ruhát. Őt magát szintén rendszeresen megkínozták és megerőszakolták.

Engem átvittek egy másik szobába. Egy elektromos sokkolórudat nyomtak a nemi szervembe és elektromos sokkal kínoztak. Nagyon sokan éltek át hasonlót, sokan bele is őrültek. [...] Az a céljuk, hogy elpusztítsanak mindenkit. És ezzel mindenki tisztában van

– emlékezett vissza a táborok egyik túlélője.

Kulturális népirtás, vagy mi?

A Kínában élő kisebbségekkel szembeni kormányzati hozzáállást és bánásmódot gyakran kulturális genocídiumnak minősítik a nyugati sajtóban. A kisebbségeknek nem csupán az a feladatuk a kormány szerint, hogy hűek legyenek az állampárthoz és ne kérdőjelezzék meg annak tekintélyét, a hűség nem elég.

A kisebbségek lakta régiókban (Hszincsiang, Belső-Mongólia vagy Tibet) az emberek bojkottot hirdetnek az iskolák ellen, mivel saját nyelvükön már nem taníthatják gyermekeiket az iskolákban, a tantárgyak mindegyikét szinte csak mandarinul tanítják. Erre válaszul az állam elhatározta, hogy akik nem járatják gyermekeiket iskolába, azok jogosulatlanná válnak banki hitelezésre és állami szolgáltatásokra.

A kulturális genocídiumnál azonban pontosabb kifejezés a kényszerített asszimiláció. A kínai kormány ugyanis közvetlen vagy közvetett eszközökkel igyekszik a kisebbségeket a többségi társadalomba olvasztani, bár ezek között sok a zsaroló- és kényszerítőeszköz, ugyanakkor vannak köztük a jutalmazást előnyben részesítők is. A kulturális genocídium azonban olyan jelenséget jelöl, amely teljes mértékben megtiltja egy csoport saját nyelvének mindennapi használatát, azaz kísérlet az adott kultúra szokásainak teljes eltörlésére. Erre volt példa a Rákosi-korszakban a svábok németnyelv-használatának tilalma, de a fejkendő viseletének megtiltása Hszincsiangban is határeset. A kulturális genocídium bizonyos eszközeit tehát valóban használja a kínai kormány, ugyanakkor a fő cél az asszimiláció, átnevelés, nem pedig a teljes és végletekig menő megtorlása az adott kultúra gyakorlásának.

Miért ne vegyünk Nike cipőt? És kínai parókát?

Egy ausztrál kutatócsoport elemzése szerint mindenkinek több terméke is van otthon, amelynek elkészítéséhez ujgur kényszermunkások járultak hozzá közvetlenül vagy közvetetten.

A kutatók közöltek egy listát ezekről a márkákról. Szerepel rajta a többek között az

• Apple,
• Samsung,
• Sony,
• Xiaomi,
• Nokia,
• Google,
• Nike,
• Adidas,
• Tommy Hilfiger,
• Calvin Klein,
• Microsoft 

is. Tulajdonképpen alig van olyan multicég, amely ne venné hasznát a kényszermunkatáboroknak.

A kényszermunkatáborokról szóló beszámolókban sokan említik a rabok hajának teljes lenyírását. Ezzel kapcsolatban jelent meg a CNN-en egy cikk, mely szerint a Kínából Nyugatra érkező parókák egy része az ujgurok erőszakkal lenyírt hajából készült. 

Az idézett kutatás arra is felhívja a figyelmet, hogy gyapottermesztésre köteleznek több százezer muszlimot Hszincsiangban egy „mélyszegénység felszámolását” célzó program keretében. A kínai kormány gyakran felzárkóztató programként hivatkozik az átnevelő- és munkatáborokra – mivel az ujgurok nagy része nyomorban él –, mondván, „a párt csak munkához és ezáltal előrejutáshoz segítette az ujgurokat”. 

(Borítókép:  Kínai rendőrök ujgur nőket tolnak el maguktól egy tüntetésen Ürümcsi városában, Hszincsiang tartományban 2009. július 7-én. Fotó: Guang Niu / Getty Images Hungary)