Erdélyi gyárban készülnek a Louis Vuitton olasz cipői

Ha valaki meghallja a Louis Vuitton nevet, joggal jut eszébe a luxus legteteje, nem is véletlenül, hiszen a cég velencei műhelye azt állítja, az ősi szakértelmet testesítik meg egy a mesteri cipőkészítéséről híres régióban. Emellett iszonyatosan sok pénzt költenek reklámra is, a Moët Hennessy Louis Vuitton (LVMH) csoport tavaly több mint 1 billió forintnak megfelelő összeget szánt termékei népszerűsítésére.

Ez azonban a teljes képnek csak egy szelete, hiába ugyanis a több százezer forintos árcédula, az ikonikus LV logó és a "Made in Italy" felirat, a cipők és csizmák jelentős része egy erdélyi gyárban készül – derül ki a Guardian cikkéből.

Milyen Louis Vuitton?

A romániai gyárakat nem meglepő módon igyekeznek minél inkább titokban tartani, így többek között

• elintézték, hogy ne jöjjenek fel a Google kereséseknél,
• az épületen semmi nem utal a cégre, maximum a szürkés sakktábla-mintázat,
• sőt még a kaput szemlélve sem egyszerű rájönni, hol is jár az ember, mivel azon a Somarest, az LMVH egyik totál ismeretlen leányvállalatának neve látható.

Persze azért ha eleget kutakodunk, előbb-utóbb meg fogjuk találni a gyárakat. Így volt ez 2014-ben egy francia dokumentumfilmes stáb esetében is, akiket a Somarest feliratú kapu elől fordítottak vissza. Ekkor ott dolgozó munkások névtelenül azt állították, egész cipőket gyártanak le itt, Olaszországban már csak a talp kerül rá a cipőkre.

Bernard Arnault, az LMVH vezérigazgatója természetesen tagadta a vádakat, azt mondta, 

a romániai termelés egyáltalán nem fontos, apró, repetitív feladatokat végez néhány száz ember.

A gyár nem hazudik

Arnault még tudta menteni a cég becsületét, az erdélyi gyár azonban nem hazudott. A Guardian ugyanis elsőként nyert bebocsátást a titokzatos épületbe és megerősítették, hogy heti több ezer cipő hagyja el a gyárat a talpat kivéve lényegében teljesen készen.

Nekik sem volt egyszerű dolguk, ugyanis mikor felkeresték a Somarestet, a kommunikációs igazgató azonnal rájuk tette a telefont mikor megemlítették a Louis Vuittont, onnantól kezdve pedig minden levél a párizsi központi irodában landolt, ahonnan minden esetben kategorikusan azt a választ kapták,

belső irányelveinkre tekintettel sosem nyitjuk meg a gyáraink kapuit.

Itt akár vége is lehetne a történetnek, de arra még az LMVH sem képes, hogy hermetikusan elzárjon valamit az interneten, így hosszas kutakodással ugyan, de mégis sikerült eljutnia az újság munkatársainak a szebeni Nagydisznódon található gyárba.

Költséghatékonyság mindenek felett

Kiderült, hogy a titkolózás csak addig tart, amíg be nem lépsz a kapun, bent ugyanis mindenfelé Louis Vuitton termékek vannak, többek közt az a bőrönd is, amivel Louis Vuitton megcsinálta a szerencséjét a 19. század közepén. Az ehhez hasonló drága és exkluzív, arisztokratáknak szánt termékek azonban önmagukban nem tartották volna a felszínen a céget, ehhez a középosztályra volt szükségük.

A tömeggyártásra való átállással megnőttek a kiadások is, így logikusan ezeket kellett csökkenteni ahhoz, hogy továbbra is magas profitot termeljen a cég. Itt jött be a képbe 2002-ben Nagydisznód, az olcsó román munkaerő ugyanis tökéletes volt erre a célra. Két év múlva már heti ezerötszáz cipőfelsőrészt gyártottak a cég akkori igazgatójának önéletrajza szerint, mostanra pedig évente több mint 100 ezerre nőhetett ez a szám. A dolog olyannyira bejött, hogy 2009-ben a közeli Feleken is felhúztak egy gyárat, ott kézitáskák és a bőröndök részeinek gyártása zajlik.

Mindezek mellett ráadásul szó sincs arról az egyébként ott a ruhaiparban létező problémáról, hogy kizsákmányolnák a munkásokat, hiszen

• jó környezetben, ülve dolgozhatnak,
• nincs hétvégi munka,
• kifizetik a túlórát,
• nem használnak mérgező vegyszereket
• és a ruhaiparhoz mérten átlagos fizetést kapnak.

Ez utóbbi persze csak addig hangzik jól, míg meg nem tudjuk, hogy ez alig több mint 40 ezer forint havonta, de hát végtére is éppen ezért jött ide az LMVH. 

Made in Italy

Joggal merülhet fel ezen a ponton az emberben az, hogy akkor most az egész egy nagy átverés-e, ezt a kérdést azonban érdemes kétfelé osztani.

Az egyik kérdés természetesen az, hogy rosszabb minőségű termékek kerülnek-e ki az itteni gyárból. Ioana Ciolacu, Románia egyik vezető divattervezője szerint erről szó sincs, hiszen minden ami itt készül, ugyanúgy kézzel kerül kialakításra mint a reklámokban, a felső vezetők mind franciák, ahogy az alapanyagok is. A különbség csupán annyi, hogy nem generációról generációra száll a tudás, hanem  a helyszínen képzik a munkásokat.

A másik kérdés, hogy mégis hogy lehet egy termék olasz, ha a munka oroszlánrészét betanított román munkások végzik. Ennek oka az Európai Unió jogában keresendő, azon belül is egy 2014-ben elfogadott szabályozásnál, mely szerint amennyiben egy terméket több országban gyártottak le, annak származási helye az lesz, ahol

az utolsó lényeges, gazdaságilag megalapozott lépést végrehajtották rajta.

Ez az oka annak, hogy a talpakat mindig Olaszországban, vagy Franciaországban teszik rá a cipőkre, így ugyanis azok a fentiek értelmében olasz és francia termékeknek számítanak majd.

Ez utóbbi esetében különösen szórakoztató például az, hogy Bukarestben van egy Louis Vuitton bolt, ahová külföldről, külföldiként exportálják a túlnyomórészt Romániában készült cipőket.

Nyitókép: a romániai gyár épülete (fotó: somarest.ro)