Újabb hal a Wal-Mart hálójában?

2005.07.14. 11:54
Hamarosan tulajdonost vált a 22 áruházból álló hálózatot működtető, Tengelmann-tulajdonban lévő Interfruct. A piaci pletyka szerint egy pénzügyi befektető lehet a befutó, de nem szabad elfelejteni, hogy a magyar piac iránt jelenleg érdeklődik az Aldi és a Wal-Mart Stores is.

Hamarosan tulajdonost vált a 22 áruházból álló cash & carry hálózatot működtető Interfruct Nemzetközi Élelmiszer-kereskedelmi Kft. A cég jelenlegi tulajdonosa a Tengelmann-csoport, amely itthon az Interfructon kívül többek között a Plus diszkonthálózatban és az OBI-ban is érdekelt. Magyar Péter, a Interfruct ügyvezető igazgatója egyelőre nem kívánta megnevezni a cég iránt érdeklődő befektetőt, mint mondta, jelenleg is tartanak a tárgyalások, illetve a vállalat átvilágítása.

Beszélni kell!

A céget korábban a piaci szakemberek a Metro Holdinggal hozták hírbe, amely hasonló profilú, mint az Interfruct. A Metro valóban érdeklődött a társaság iránt, ugyanis csaknem egy évvel ezelőtt a Metro magyarországi leányvállalatának első embere, Jaross Tamás úgy nyilatkozott az egyik áruház megnyitóján, hogy eljött az ideje újra beszélni az Interfruct esetleges megvásárlásáról.

A Mai Piac kereskedelmi szaklap szerint a CBA is a kérők között volt, ám Magyar Péter, ahogyan a Metróval kapcsolatos híreket, úgy a CBA-ról szóló információkat is cáfolta. A piaci pletyka szerint egy pénzügyi befektető lehet a befutó, amely nem változtatná meg az Interfruct jelenlegi profilját.

Potenciális célpontok

Ugyanakkor az elemzők szerint nem szabad elfelejteni, hogy a magyar piac iránt jelenleg két erős kiskereskedelmi hálózat is érdeklődik, az egyik a német Aldi, a másik az amerikai Wal-Mart Stores. S bár tény, hogy egyik kereskedelmi lánc sem foglalkozik cash & carry értékesítéssel, mégis minden országos hálózattal bíró eladó sorba kerülő lánc potenciális célpontja lehet az újonnan érkezőknek.

Az Interfruct volt az első magyarországi cash & carry üzlethálózat. A céget 1989-ban három tulajdonos alapította, köztük a Tengelmann. Az Interfruct 1991-ben nyitotta első boltját és 1992-ben 100 százalékos tulajdont szerzett a vállalatban a Tengelmann. Az Interfruct a Tengelmann-csoporton belül is úttörő volt a cash & carry, vagyis a viszonteladók, kiskereskedők kiszolgálásával.

A cég 2000-re érte el az országos lefedettséget és hálózatát már úgy építette ki, hogy minden egysége logisztikai bázisként működhessen a kiskereskedelmi tevékenység mellett. Erre alapozva nemrég megkezdték kiszállításos szolgáltatásukat, amelytől jelentős sikereket várnak. A tavalyi forgalom meghaladta a 62 milliárd forintot, ami némi visszaesés a 2003-as 64,5 milliárdhoz képest.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.

március 19., 13:04

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.

március 20., 06:26

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.

március 19., 20:31

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

47 perce

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

5 órája

  • Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.

4 órája

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró

Továbbra is 400 forint alatt van az euró

Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.

március 18., 08:07

  • Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz

Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz

Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.

március 18., 10:16

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

6 órája

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt

Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt

Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.

március 18., 12:01

  • Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban

Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.

március 18., 15:26

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

1 órája

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon

Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon

A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.

március 18., 11:32

  • Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk

Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk

Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.

március 18., 17:34

  • Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Igazi hungarikum áll a háttérben.

3 órája

  • Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni

Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni

A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.

március 18., 10:57

  • Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.

március 18., 18:15