További Magyar cikkek
Fél év múlva többet tudhatunk
A konkrét tervektől természetesen még messze vagyunk, fél év múlva talán már körvonalazódik valami. A legfőbb kérdés az, hogyan lép be a piacra a Wal-Mart. Erre két lehetőség van. Felépíthet egy üzletláncot vagy vásárolhat egy meglévő, jelentősebb hálózatot.
A két lehetőségből az akvizíciót tartják valószínűbbnek. Magyarországon önállóan felépíteni egy jelentős piaci részesedéssel rendelkező láncot gyakorlatilag lehetetlen. A piac eléggé telített, ráadásul a hipermarketek világa nagy szereplők által uralt.
A piac korábbi potenciális új szereplője, a Carrefour hosszú évek alatt sem jelent meg Magyarországon (időközben már a szlovákiai kivonulását is bejelentette). Pedig egészen konkrét tervek voltak az organikus fejlődésre, a Duna-Plaza mögött és a Lovi helyén terveztek megaáruházat. Ezek közül eddig egyik sem valósult meg ez idáig. Valószínűleg kizárólag organikus úton a francia óriás sem tud már megjelenni hazánkban.
Terjeszkedni csak vidéken lehet
Az elmúlt években Budapest és a vidéki nagyvárosok lefedése után a nagy megaáruházak terjeszkedése a Tesco kivételével megtorpant. A Tesco felvállalta a növekedésnek azon útját, hogy vidéki közepes városokban építsen ki pozíciókat. A terjeszkedés érdekében a telített pesti és nagyvárosi piac után vidékre kellett nyitni. A Tesco példája bizonyította, hogy terjeszkedni már csak vidéken lehet.
A későn érkező Lidl Budapesten első körben meg sem jelent. A német diszkont lánc részére a vidéki expanzió nem jelentett különösebb specifikus kockázatot, kis alapterületű üzleteinek nem kell nagyváros, mint egy hipermarketnek. A Lidl jól elvan vidéken.
A Wal-Mart valószínűleg több hipermarketet akar birtokolni az országban, amelyeknek nyereségessége a jelentős versenyben igen nehezen biztosítható. Természetesen lehet építeni egy nagyáruházat a Cora és az Auchan közé, de ezzel nem lesz több vásárló. A Wal-Mart csak azt érheti el ezzel, hogy mind a három üzlet gondokkal fog küszködni.
Százmilliárdos éves árbevétel kell
A Wal-Mart belépése saját üzlethálózat nulláról történő kiépítésével azért sem valószínű, mert a világ legnagyobb láncának volumen kell. Pár százalékos piaci részesedéssel az óriás nem elégszik meg. Volumenről 100 milliárd forint éves árbevétel alatt nem is beszélhetünk, az igazi piaci jelenléthez azonban még ennél is jóval több kell. Ekkora méret kiépítése sok évet venne igénybe organikus úton, venni sokkal egyszerűbb.
Mit vehet meg a Wal-Mart?
Bár a számottevő hálózattal rendelkező üzletláncok akadnak bőven, valószínűleg nagyon kevés felel meg a Wal-Mart igényeinek, gyakorlatilag három kiszemelt lehet.
A legjobb vétel a Tesco lehetne, abban azonban szinte biztosak lehetünk, hogy az angol óriás nem válik meg sikeres kelet-európai hálózatától. Marad az Auchan és a Cora (Magyar Hipermarket Kft.), akik jelentős, de nem kritikus méretű hálózatot építettek ki. Az Auchan és a Cora magyarországi hálózata egyrészt szembesült bizonyos növekedési korlátokkal, másrészt küzd az erős piaci versennyel. Ennek ellenére igen értékesnek tekinthető mind a kettő.
A fő kérdés az, hogy ugyanilyen értékesek maradnak-e a Wal-Mart megjelenése után. A nagyobb verseny egyértelműen értékcsökkentő elem. Ebből a szempontból a Cora kritikusabb pozícióban van, a legesélyesebb eladó így ő lehet.
A Wal-Mart valószínűleg ennek a két láncnak a tulajdonosával kíván tárgyalni, s egy sikeres akvizíció után egy jó bázisról már könnyen tud tovább építkezni. A Wal-Mart magyarországi megjelenése valószínűleg erősíti az árversenyt a piacon, ennek hatása kisebb lehet, ha már jelen lévő céget vásárol meg. Ugyanakkor a terjeszkedési szándék még nem jelenti azt, hogy a Wal-Mart meg is érkezik Magyarországra. Ez a Carrefournak sem sikerült még minden igyekezete dacára. Az akvizícióhoz pedig nem csak vételi, hanem a másik fél részéről eladási szándék is kell.
Mit tud a Wal-Mart?
Az 1969-ben alapított Wal Mart Stores Inc. a világ legnagyobb kereskedelemi láncolata, mely a kis és nagykereskedelem különböző válfajaiban képviselteti magát a világ legfontosabb régióiban.
A vállalat 2004 elején mintegy 1500 diszkont áruházzal, ugyanennyi hipermarkettel és megközelítőleg 600 nagykereskedelmi egységgel, úgynevezett "Sam's Club"-bal rendelkezett csak az USA-ban. Nemzetközi szinten csaknem 640 egységet tart kézben Mexikóban, Argentínában és Brazíliában, 235-öt Kanadában, 53-at Puerto Rico-ban és 267-et az Egyesült Királyságban.
A feltörekvő kínai piacon egy vegyesvállalaton keresztül működik, amely 24 egységgel rendelkezik, de részesedése van a Seiyu kiskereskedelmi hálózatban, mely 400 egységgel rendelkezik Japán szigetein. 2004 februárjában a Wal Mart felvásárolta a Brazil Bompreco láncolatot, mely 118 üzlettel rendelkezik Brazíliában.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
1 órája
- Címlapon
Több hidat is lezártak, majd a Körútra vonultak a tüntetők
A helyszínről jelentkezünk.
5 órája
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
1 órája
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
5 órája
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
3 órája
- Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon
Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.
4 órája
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
7 órája
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró
Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.
március 18., 08:07
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
11 órája
- Gazdaság
Bejelentést tett a Mol-csoport, kőolajmezőt találtak Magyarországon
A területen található kút napi 1200 hordó termelésre képes.
március 18., 11:32
- Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni
A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.
március 18., 10:57
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM
Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.
március 18., 18:15
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
2 órája
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
4 órája
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
8 órája
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk
Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.
március 18., 17:34
- Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?
Igazi hungarikum áll a háttérben.
4 órája