Három plusz egy Trabanttal indul a legújabb budapesti autókölcsönző kft., a Rentatrabantbudapest. A cég kifejezetten a turistákat célozza meg, azokat a nyugatiakat, akik még a rendszerváltás után 17 évvel is keresik Magyarországon a csak hírből ismert szocializmus emlékeit, és szívesen kipróbálnák, mit jelentett egykor az autó a keleti blokkban.
Az árak nem a kocsi használati értékéhez, hanem az élményhez igazodnak: a tízezer forintnak megfelelő negyveneurós napi díj bőven fedezetet nyújtana egy kis kategóriás, vagy akár egy alsó középkategóriás autó bérletére is, de ahogy Heisler Ádám, a cég vezetője fogalmazott, a Trabant nem arra szolgál, hogy az országot bebarangolják, vagy pusztán eljussanak egyik pontról a másikra.
Gerillamarketing és szájhagyomány
A kaució 250 euró, azaz mintegy 62 500 ezer forint, ami az autókölcsönzők gyakorlatában átlagos összegnek tekinthető. Az viszont már kevésbé, hogy az autó teljes értékére fedezetet jelent. Az autópark ma négy darabból áll, két kétütemű és két négyütemű, azaz új Trabiból. Utóbbiak közül egyelőre csak az egyiknek vannak meg a papírjai, így a bevetésre kész flotta három autót jelent. A bővítést tervezik, de ez az első szezon sikerén is múlik, mondta Heisler. Számításaik szerint a barátilag összeállt, amatőr vállalkozók harmincszázalékos kihasználtság mellett már nullszaldósra hozhatják a céget, és persze építenek arra is, hogy a nyári turistainváziót követő hónapokban is fennmarad az érdeklődés.
Igazi reklámra nincs pénzók, de azon kívül, hogy oldalukat igyekeznek minél több csatornán keresztül ismertté tenni, gerilla- és szórólapkampányt is terveznek a szórakozóhelyeken. Felvették a kapcsolatot beutaztató irodákkal, akik láttak fantáziát a programlehetőségben.
Konkurencia nincs
Igazi konkurenciáról Magyarországon nem tudnak. Bár volt kísérlet, az alapvetően magyar közönségre, nosztalgiázásra építő egyautós, egyéni próbálkozás mellett tudomásuk szerint üres a piac. Az ötlet kipattanása után végzett röpke felmérés szerint Németországban és Lengyelországban van hasonló vállalkozás.
Továbbra is fenyeget, hogy 2008-tól csak katalizátorral vagy úgy sem működhetnek a Trabantok, a kft. három tulajdonosa reménykedik, hogy alapvetően kétütemű parkot tudnak létrehozni. Lehetőségként felmerült a veteránosítás, de ennek szintén vannak költségei - mondta az ügyvezető. Egyelőre azt látják, az évek óta közelgő, fenyegető tiltás ellenére sem könnyű hozzájutni jó állapotú, kevés ráfordítást igénylő Trabantokhoz.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Gazdaság
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
március 25., 15:44
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
március 25., 10:35
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Gazdaság
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Gazdaság
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az MNB-alapítványok ügyében
Az Állami Számvevőszék feljelentése után ez a legfrissebb fejlemény.
március 25., 13:32
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
tegnap, 19:39
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
tegnap, 06:00
- Gazdaság
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben
A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.
március 25., 12:45
- Gazdaság
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
március 25., 17:36
- Gazdaság
Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén
Tóth Tibor május 1-től tölti be a pozíciót.
március 26., 09:23
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
tegnap, 20:26
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon
Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.
március 25., 18:23
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
tegnap, 20:59
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat
A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell a pedofíliát.
tegnap, 20:52
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
tegnap, 14:44
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
tegnap, 17:50
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Címlapon
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője
Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.
tegnap, 21:01
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
tegnap, 13:40
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
tegnap, 12:20