Az első titkos benzináremelés

2005.07.06. 11:11
Négy forinttal drágult a benzin és a dízel ára - így ez az első be nem jelentett áremelés. A Mol előrejelzései szerint az üzemanyag ára tovább emelkedhet, nyár végére 275 forintot is kérhetnek egy liter benzinért.
Az év eleje óta több mint 13 százalékkal emelkedett a 95-ös benzin, és több mint 10 százalékkal a dízel ára. Január első napjaiban a benzinért 231,50-et, a dízelért előbb 235, majd január 5-től 229 forintot kellett literenként fizetni. A legutolsó Mol által kiadott listaár a 95-ös benzinre 262,5, a dízelre 254 forint volt. Most is drágul a benzin, így a 95-ös literjéért 267 forintot kell fizetni ezentúl, a 98-as keverékért 270 fortintot, a 98-as ólmozatlanért 276 forintot is elkérnek. A dízel 258-260 forintba kerül szerdától.

Mivel a Mol nem határoz meg listaárat a jövőben, ezért a kutak, illetve a kúthálózatok a helyi viszonyokhoz igazítva határozzák meg áraikat. A Mol kommunikációs igazgatójától megtudtuk, hogy felfelé ívelő tendencia figyelhető meg, vagyis ezen a héten több kútnál drágábban adták a benzint, mint a múlt héten. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy vannak kutak, ahol nem változott az ár, de eddig is a kutak döntötték el, hogy mennyiért adják az üzemanyagot.

Nem szólnak

ország benzinár (Ft)
Hollandia 340
Nagy-Britannia 322
Belgium 310
Dánia 306
Olaszország 304
Finnország 297
Svédország 294
Franciaország 289
Portugália 281
Magyarország 258
Ausztria 258
Luxemburg 258
írország 250
Lengyelország 248
Spanyolország 242
Szlovákia 241
Csehország 236
Szlovénia 227
Görögország 225
Málta 219
Ciprus 210
Littvánia 207
Lettország 200
Észtország 199
forrás: Osztrák Gazdasági és Munkaügyi Minisztéium
A Mol előrejelzése szerint júliusban és augusztusban az üzemanyagok kiskereskedelmi ára akár 15 forinttal is nőhet. A következő két hónapban a gázolaj ára elérheti a 270, a 95-ös benziné pedig a 275 forintot. Ennél drágább azonban a Mol előrejelzése szerint nem lesz az üzemanyag. Abban is változás van, hogy ezentúl az uniós versenyjog miatt a Mol és leányvállalati nem jelentik be előre az üzemanyag-áremelést.

Az olajár hetek óta folyamatosan csúcsokat döntöget, június végére 60 dollár közelébe nőtt a kőolaj hordónkénti ára. Elemzők szerint egy éven belül a száz dolláros szintet is elérheti az olaj ára, köszönhetően a kitermelési kapacitások végességének, és az egyre növekvő igényeknek.

Van alternatíva

A magyarországi hipermarketek egy éve árulnak olcsóbb benzint vásárlóiknak egyes áruházaik mellett. A Tesco, az Auchan és a Cora jóval a nagy benzinkutak árai alatt adják az üzemanyagot, ezzel a hipermarketek közelében lévő kutaktól vevőket csábítanak el. A hipermarketek mellett átlagosan tíz forinttal kerül kevesebbe a benzin.

A környező országokban is olcsóbb a benzin, így a határ mellett élők átutazhatnak a határon tankolni. Szlovákiában 240 forintban került a 95-ös benzin literje, Szlovéniában 227, Romániában 230 forintba. Ausztriában majdnem annyit kell fizetni a benzin literjéért, mint Magyarországon.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.

március 19., 20:31

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Kisgergely Kornél veszi át a terheket.

március 19., 12:40

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50