További Magyar cikkek
Szeptember 10-ig a civilek előtt is nyitott a lehetőség, hogy az Unió honlapján véleményükkel vagy javaslatokkal segítsék az új irányelven dolgozók munkáját.
Megvágott átköltözők
Az Európai Bizottság az egyik tagállamból a másikba áttelepülők esetében olyan regisztrációs díj szedését tartja elfogadhatónak, amely nem sokkal haladja meg az autó forgalomba állításával járó valódi adminisztratív ráfordításokat.
Emiatt tavaly formálisan eljárás indult Görögország és Dánia ellen, mivel rendkívüli összegeket követelnek a szabad költözködési jogukat gyakorló polgároktól. Az Európai Bíróság júliusban tiltotta el Finnországot a beköltözők hátrányos megkülönböztetésétől.
Adót vissza nem adunk
Az adóügyi főbiztosság által tervezett átfogó változások indoklása szerint a különböző országokban érvényes regisztrációs adóterhekkel az a legnagyobb probléma, hogy az autó végleges kivitelekor egy fillér sem jár vissza belőle, a célországban pedig lehet újból fizetni. Az egyik javaslat szerint a megszüntetés átmeneti időszakára a regisztrációs adót részben visszatérítő rendszert (Registration Tax Refund System) vezethetnének be.
Az országonként fizetendő adó helyett Frits Bolkestein adójogi főbiztos ésszerűbbnek tartaná az üzemben tartást megadóztatni, és ennek során a jármű meghajtási módja és széndioxidkibocsátása (fogyasztása) alapján kivetni az adót. A javaslat kialakításához viszont szükségük van az EU polgárainak észrevételeire is.
Üzemanyag alapú terhek
Az erre vonatkozó ajánlást eddig egyedül Nagy-Britannia követi. A szigetországban 2001 márciusa óta a széndioxidkibocsátás arányában, sávokat felállítva állapítják meg a gépjárműadó (Vehicle Excise Duty) összegét.
A fentiek alapján talán érthetőbb, hogy minden magyarázat nélkül miért szerepel a magyarországi újautó hirdetések alatt a széndioxidkibocsátás szerinti besorolásra vonatkozó kisbetűs kiegészítés. A tájékoztatást előíró EU irányelv ezen túl megköveteli a mindenki számára elérhető központi adatbázis fenntartását. Ez jelenleg a Közlekedési Felügyeletek honlapján látható, a tájékoztatás valódi célját viszont nem közlik.
Megégették magukat
A régi tagállamok közül tizenegyben kérnek használt autó behozatala esetén fogyasztási vagy regisztrációs adó jellegű illetéket. A tagországok a Dániát, Portugáliát, Finnországot, Ausztriát és Görögországot törvénymódosításra kötelező korábbi ítéletekből tanulva óvakodnak diszkriminálni a külföldről bejövő járműveket. Így általában az érték adott százalékát kell leróni, és garantálják az érdemi fellebbezést a határozat ellen.
Írország és Dánia például fix százalékos mértéket állapított meg (23 illetve 61 százalék), míg Portugáliában, Finnországban és Görögországban az új autó után fizetendő adóból sávosan számolják vissza az adott használt után kérhető legnagyobb ilyen összeget.
A magyar virtus
Értéktől független, semmivel sem csökkenthető összegű adót egyedül Magyarországon követelnek. Nem számít, hogy az "importőr" fokozottan rászoruló mozgássérült, átköltözőként az ingóságai mellett a saját tulajdonát hozza be, kiküldetésből tér haza, esetleg örökölte az autót.
A méltányossági szempontok elmaradása a későbbiekben még kiválthatja az Unió rosszallását. A belső uniós piac működését viszont jobban sérti a piacvédő túladóztatás. Hiszen a magyarországi használt autók árában az értékkel arányosan egyre kevesebb adó hárul a vásárlóra, miközben a pontosan ugyanolyan külföldi szerzemények után mindenképpen annyit kell fizetni, mintha újat venne az ember.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós
Lezárták a szlovák–magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.
2 órája
- Gazdaság
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.
2 órája
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek
OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.
4 órája
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.
7 órája
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
8 órája
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Címlapon
„Nem kell, hogy tetsszen, amit én csinálok” – reagált a tiltakozási hullámra a Munkácsy-díjas festő
Vészabó Noémi szerint ő csak „rossz ember” lehet.
4 órája
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
4 órája
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
9 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
17 órája
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Címlapon
Deniz az Indexnek: Nem olyan sz*r hely Magyarország, ahogy azt sokan állítják
A rapper szerint veszélyes dolgok ömlenek ránk az internetről.
5 órája
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
9 órája
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Címlapon
Újra felbukkant a vírus Magyarországon, korlátozó intézkedéseket vezettek be
Nagy István ismertette a korlátozásokat.
4 órája
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29