Feltámadó textilipar és hidrogénhajtású autó

Tíz év múlva 380 dollár fölé kúszhat az olajár - állítja egy a napokban megjelent, a francia Ixis-CIB befektetési bank elemzői által készített tanulmány. A jóslat a pesszimistábbak közül való, de az olajárak emelkedésének mértékéről és ennek várható hatásairól egyre másra jelennek meg (igaz, sokszor egymásnak jelentősen ellentmondó) borúlátó és az aggodalmakat kevéssé megalapozottnak tartó elemzések. Azt, hogy a jelenlegi (és váratlanul magas) 50 dollár feletti ár után hamarosan a száz dollárt is átlépheti az olaj ára, többen is elképzelhetőnek tarják. A legrosszabb forgatókönyvek szerint a kínálat folyamatos szűkülése és a kereslet emelkedése miatt hamarosan az egekbe kúszhat a fekete arany ára: ez pedig jelentősen átrendezheti a világpiac jelenlegi tendenciáit, megtorpanhat a fejlődő országok növekedése, de eltűnhetnek egyes kereskedelmi útvonalak is a szállítás költségeinek aránytalan növekedése miatt. Ugyanakkor az olaj drágulása hatalmas technológiai fejlődést generálna.

Nem omlana össze a világgazdaság, ha hirtelen száz dollára emelkedne az olajár - mondta az Indexnek Farkas Péter, a Világgazdasági Kutatóintézet munkatársa. A 70-es években, az első olajválság idején, reálértékén tekintve az olaj drágább volt, mintha ma száz dollárba kerülne. A szakértő ugyanakkor ezt a közeljövőben nem tartja reálisnak: szerinte a mostani árszint sem indokoltható sem gazdasági, sem politikai okokkal, így arra számít, hogy az idén még csökkeni fognak az árak.

Mennyi olaj van?

Az árak alakulásának egyik meghatározó szempontja természetesen a készletek nagysága. Míg az biztos, hogy a Föld olajtartalékai végesek, arról azonban komoly geológusok is vitatkoznak, vajon mekkora kitermelhető mennyiséget rejt még a bolygó - mondta az Farkas Péter. Egyelőre azonban a készlet még inkább közgazdasági, mintsem geológiai kérdés - teszi hozzá Surányi Sándor, a Corvinus Egyetem világgazdaság tanszékének tanára, azaz a kérdés egyelőre még az, hogy milyen árszínvonal mellett honnan lehet gazdaságosan termelni. Az árak emelkedésével ugyanis olyan lelőhelyeken is megéri fúrni, ahol a nehezebb körülmények között csak a megszokottnál több pénzért lehet felszínre hozni az ásványi kincset.

Mindehhez hozzátartozik: jelenleg közgazdaságilag sem indokolható a számos más tényező által is erősen befolyásolt olajár. Nem csak szabadpiaci mechanizmusok érvényesülnek az árképzésben, mondja Farkas Péter: a közel-keleti országokban mindössze 2-3 dollár az olaj termelői ára, de az összeg 15-20 dollár között marad a lényegesen költségesebb északi-tengeri termelés során is. A kutató szerint nem is született olyan elemzés az utóbbi időben, mely egyértelműen megmagyarázta volna, minek köszönhető az 50 dollár körüli ár, miközben az év elején még az olaj-multik is 30-40 dolláros árral számoltak az idénre. Ekkora különbséget jelenleg sem az emelkedő kínai kereslet, sem politikai okok nem indokolnak: utóbbiak - elég a tavaly az afrikai illetve dél-amerikai kontinens két legnagyobb kitermelő országában, Nigériában és Venezuelában bekövetkezett válságokra vagy az Öböl-háborúra, a Jukosz körüli botrányra gondolni - rendszeresen nagyon érzékenyen befolyásolják az olaj árát.

Milyen lesz az áremelkedés?

Hirtelen árrobbanásra a mostani szintről egyik kutató, és Varró László, a Mol vezető elemzője sem számít. "Nagyon óvatosan úgy gondolom, most csökkeni fog az ár, véget ért a tél, nincs válsághelyzet a nagy kitermelőknél" - mondja Farkas Péter, hozzátéve, hogy ő maga már tavaly év végén is az árak csökkenésére számított volna. Hosszabb távon azonban más a kép: "ha húsz év múlva visszanézzük a 2005-2025 közötti olajár-görbét, az egyértelmű emelkedést mutat majd" - mondta Varró László. Szerinte hirtelen megugrások addig is folyamatosan elképzelhetőek az árgörbében: ha a kínálati oldalon valamiféle váratlan zavar, politikai vagy háborús válsághelyzet alakul ki, az ár a közeljövőben is tesztelheti a száz dolláros szintet. Farkas Péter ugyanakkor az utóbbi három évtizedhez hasonló hullámzó árakra számít. Surányi Sándorral együtt arra emlékeztetett, 2001-ben tíz dollár is volt a hordónkénti olajár (igaz, a dollár akkor lényegesen erősebb volt, mint ma - a szerk.). Farkas Péter úgy véli, a jelenlegi gyenge dollár mellett 30-40, erősebb amerikai valutával 25-35 dollár lehet az átlagos olajár öt-tíz éves távlatban.

Surányi Sándor is úgy véli, hogy - a kitermelő országokban adódható válságok ellenére is - nehezen képzelhető el drasztikus árrobbanás. Ez nem érdeke a termelő országoknak sem, mert biztosan piacaik egy részének elvesztésével járna, a fejlődő országok például egyszerűen nem tudnák megfizetni az olajat - mondta a kutató, utalva arra, hogy a termelő országokat tömörítő OPEC éppen az árak szinten tartása érdekében emeli rendre a kitermelési kvótákat. Ugyanakkor a beszerzési oldalon a fejlett országok ma már sokkal kevésbé kiszolgáltatottak, mint voltak akár a 70-es években: a közös energiapolitikai lépések, az, hogy a beszerzések nem egyetlen területhez kötődnek, azt eredményezi, hogy a vásárló országok is kevésbé kiszolgáltatottak, így a termelők nem emelhetik az árakat tetszésük szerint.

Jobbegyenes helyett pofon balról

Az olajár emelkedésének számos negatív hatása mellett egyértelmű pozitív következménye egy valószínűsíthetően nagy mértékben felgyorsuló technikai fejlődés lenne - értettek egyet az Index által megkérdezett szakértők. A kutatás-fejlesztésnek óriási lendületet adna az a kényszerűség, hogy az élet minél több területén ki kell váltani, illetve radikálisan csökkenteni kell az olajfogyasztást - mondta Surányi Sándor, aki szerint azonban fontos felhívni a figyelmet arra is: a magas fogyasztói árak már jelentős részben a felhasználó országok kormányai által diktált adóterheknek köszönhetőek. "Mindenki egy jobbegyenest várt, de balról jött a pofon" - tette hozzá a kutató, utalva arra, hogy míg az elmúlt évtizedekben mindenki attól félt, hogy a nyersanyagkészletek apadása vezet a dráguláshoz, valójában egyelőre inkább a részben a környezetszennyezés ellensúlyozására kivetett különböző adóterhek miatt kell többet fizetni.

Ma az autók szinte száz százaléka olajszármazékokkal üzemel, és a helyzet fordítva is hasonló: az olajtermelés döntő része az üzemanyagigény kielégítésére szolgál, kisebb része pedig a műanyagiparban hasznosul. Ebből adódóan meglehetősen rugalmatlan a piac - mondta Varró László, és erre vezethető vissza, hogy egy-egy a kínálati oldalon beálló válságot a kereslet folyamatos magas szintje miatt csak az áremelésekkel lehet kompenzálni.

Szép új világ

Tartósan magas árak esetén más lehet a helyzet: az árak emelkedésével egyfelől egyre lehetetlenebb helyeken is megéri majd olajat a felszínre hozni. Másrészt több lehetőség van arra is, hogy a különböző technológiákkal azonos mennyiségű olajból több üzemanyagot állítsanak elő: ilyen lehet egyszerűen egy korábbinál korszerűbb finomító, de az is, ha kis mennyiségben bioüzemanyagot kevernek a nyersanyaghoz, mely a motorok teljesítményét és élettartalmát sem befolyásolja. Emellett - ahogy a II. világháború alatt Németország is tett például - a szénből is előállítható benzin, egy ilyen, Kínában most épülő üzem költsége azonban 1,5 milliárd dollárra rúg - mondta Varró László.

A Mol vezető elemzője szerint az olaj árának emelkedésével először ezek a technikák fejlődnek illetve terjednek majd, hosszabb távon azonban a hidrogén hajtású kocsiké lehet a jövő: a technika már ma is létezik, és ahogy a 70-es évek válsága után az autóipar néhány év alatt át állt a kisebb fogyasztású motorok gyártására, úgy a benzinár emelkedése hamarosan rákényszeríti a gyártókat, hogy a hidrogénhajtáshoz szükséges tüzelőanyagcellákat köznapi használatra alkalmassá tegyék. Ha ez megtörténik, az energiatermelésből az atom és megújuló források által már amúgy is kiszorított olaj szerepe marginalizálódna a világgazdaságban.

Nehéz átmenet

A köztes évek azonban komoly változásokat hozhatnak: a legnehezebben a fejlődő országok viselnék az áremelkedést, hiszen gazdaságuk nagy mértékben épít az olajra - ért egyet Farkas Péter és Surányi Sándor. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy újra gazdaságossá válna a szénbányászat, és már bezárt bányák nyitnának meg újra, hogy tüzelőanyagot biztosítsanak. Varró László szerint megszűnne bizonyos áruk egyes térségekből érkező dömping jellege is, a szállítási költségek megugrása miatt például valószínűleg nem érné meg Európába hozni az olyan olcsó termékeket, például a kínai ruhákat, melyek esetében a szállítási költség fajlagosan túl nagy lenne. Így alighanem újra erőre kapna a hazai és az európai textilipar, de átrendeződne a mezőgazdasági, élelmiszeripari termékek piaca is.