Kinek védi a kormány a Molt?

2007.09.10. 10:58
Több ponton is az uniós joggal, illetve az eddigi hazai jogalkotási gyakorlattal is ütköznek a lex Mol egyes paragrafusai. A tervezet esszenciája mindössze egyetlen mondat: annak felsorolása, milyen szabályok tűnnek el a gazdasági társaságokról szóló törvényből. Az eredmény: a szakértők szerint leginkább a Molra és az OTP-re szabott javaslat alapján a menedzsmentek bebetonozhatják magukat, még 75 százalékos részesedéssel sem tudja átvenni senki a cég irányítását. Ha egyáltalán eljut odáig, hogy megpróbálja, hiszen eltűnnek az eddigi korlátok a felvásárlás, a nyilvános ajánlat elleni védekezés útjából is.

Az ajánlattevő cég közgyűlése által jóváhagyott terv kellene, hogy a jövőben nyilvános vételi ajánlatot tehessen egy másik társaság valamely hazai, a közellátás biztonsága szempontjából stratégiainak minősülő cégre. Ez konkrét példán azt jelenti: ha az OMV ajánlatot akar tenni a Molra, össze kell hívni az osztrák cég közgyűlését (a fő részvényes az osztrák állam), és el kell fogadni a majd a magyar pénzügyi felügyelethez benyújtandó nyilvános ajánlathoz szükséges tervet.

Ez az a passzusa a teljes címe szerint "a közellátás biztonsága szempontjából kiemelkedő jelentőségű vállalkozásokat érintő egyes törvények módosításáról" szóló javaslatnak, amelyet talán a legtöbbször idéztek mint védelmet biztosító új intézményt. A törvényjavaslatot pénteken nyújtotta be a kormány, de az kétséges, hogy a parlament a házszabálytól eltéréssel még hétfőn, azonnal dönt-e a javaslatról.

Tíz százalék feletti mértékben

Az indoklással együtt 12 oldalas tervezetben nem a már idézett passzus a legfontosabb. Hanem a gazdasági társaságokról szóló törvény hat paragrafusából több bekezdést eltűntető, így valamennyi céget - az érintett paragrafusok jellegénél fogva inkább minden nyilvános részvénytársaságot - érintő sor. A nyolcadik paragrafusa szerint "e törvény hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 223. §-ának (2) bekezdése, 295. §-ának (2) bekezdése, 299. §-ának (2) bekezdése, 302. §-ának a) és b) pontja, 305. §-ának (1) bekezdése, valamint 335. §-ának (2) bekezdése".

A tervezett új szabályok alapján egy tőzsdei cég saját részvényeiből tíz százalék feletti mértékben is vásárolhat, a közgyűlés pedig arról is dönthet, hogy a vezetőség leváltásához 50 százalék plusz egy szavazatot meghaladó erejű döntés szükséges. Emlékezetes: a Mol, miután megkezdte saját részvényeinek vásárlását, a nyáron több ízben a megszerzett részvénypakkok kölcsönadására szorult. Ma piaci elemzők negyven százalék felettinek mondják a papíron ugyan nem vállalatnál levő, ám a menedzsment kontrollja alatt álló részvénytömeget.

A legtipikusabb példa

Szakértők az Indexnek kiemelték: alapvetően az említettnél is szűkebb kört, azokat a tőzsdei vállalatokat, illetve azok menedzsmentjét érintik kedvezően a változások, amelyeknek nincs egy meghatározó tulajdonosuk, részvényeik jelentős része közkézen forog. A legtipikusabb példa a Mol és az OTP.

A 223. paragrafus (2) bekezdése tiltja a részvénytársaságoknak, hogy saját részvényeikből tíz százalék feletti mértékben vásároljanak. A 295. paragrafus részleges törlésével egy már szintén említett korlát omlik le. Ennek értelmében a közgyűlés dönthet arról, hogy az igazgatóság leváltásához milyen szavazati arány kell. A zártkörűen működő részvénytársaság vonatkozásában ilyen korlátozás eddig sem állt fenn, az alig egy éve hatályba lépett Gt. indoklásában azonban az állt: mivel nyilvánosan működő részvénytársaság esetén a részvényeseknek jellemzően kisebb befolyásuk van a társaság irányítására, mint az erősebb személyegyesítő jegyekkel rendelkező formáknál, a törvény kizárja, hogy az alapszabály a törvény által főszabályként előírt egyszerű szótöbbségnél nagyobb arányú szavazatot kívánjon meg az igazgatósági tagok közgyűlés általi visszahívásához. Azaz a kisebbségvédelmi elv érvényesült.

Ha jelentősen megnő

A fentiek jelentősége abban az esetben nyilvánul meg, ha valamely részvényes befolyása jelentősen megnő. Erre a gyakorlati lehetőség megszűnik: ráadásul nemcsak azért, mert a stratégiai cégek esetében amúgy is nehezített nyilvános ajánlattételre a céltársaság már akár úgy is reagálhat, hogy az ajánlattevő helyzetét direkt rontó lépéseket (például tőkeleszállítás vagy tőkeemelés) hoz, és még csak nem is azért, mert - erről szól a Gt. 302-es 305. paragrafusainak részleges likvidálása - ezentúl a közgyűlés helyett a menedzsment gyakorolhatja ezeket a jogokat.

A nyilvános ajánlattevőnek számolnia kell azzal is: ha mindennek ellenére sikerülne is többséget, akár 75 százalék feletti részesedést szereznie, a cég irányítását nem tudná átvenni. Az új javaslat ugyanis kivenné a Gt-ből a szavazatkorlátozásra vonatkozó tilalmakat. A szavazatkorlátozás lényege: a közgyűlés dönthet arról, hogy a ténylegesen birtokolt részvénytömegtől függetlenül egy tulajdonos maximum hány százalékos arányban szavazhat. A Molban például ma tízszázalékos a korlát, amely vonatkozik a cégben valójában már 18,6 százalékot birtokló OMV-re is.

A tőke szabad mozgása

A szavazatkorlátozás a hatályos Gt. szerint érvényét veszíti, ha valaki 75 százalékos tulajdonrészt szerez a társaságban. A Molra (nem mellesleg az OTP-re is) csak 2010 január elsejével élt volna ez az előírás, de a lex Mol ezt is eltörölné. Emellett miközben a hatályos törvény tiltja, hogy a szavazatkorlátozás alkalmazásakor a részvényesek között bármilyen különbségtétel legyen, a tervezet ezt a tiltást megszünteti, sőt direkt lehetőséget ad arra, hogy a cég közgyűlése szelektáljon az egyes részvényeseket megillető jogok gyakorlása kérdésében. Az új elv: "A társaság alapszabálya az alapszabályban meghatározott részvényesi csoport szavazati joggyakorlását maximáló szabályt is előírhat."

Ha a cégek élnek a felkínált lehetőségekkel, az eredmény nem pusztán az, hogy aligha szerezhet bárki többséget a tőzsdei cégekben azok menedzsmentjének ellenében. Voltaképpen már a 25, illetve a 33 százalékos részesedés megszerzése is aggályos. A jogszabályok - attól függően, van-e a cégben legalább egy másik, tízszázalékos tulajdonos - ezekhez a szintekhez kötik a kötelező nyilvános vételi ajánlat benyújtását. Megint konkrét példával élve: ha az OMV tovább vásárolna a Molban, és eljutna a kötelező ajánlat benyújtását magával vonó szintig, olyan céget kellene előre nem látható mértékben átvennie, amelyben szavazati joga akár kifejezetten rá szabottan korlátozva van, és amelynek irányítására esélye sincs. Ez viszont már uniós előírásokat is sérthet, így a jogszabály, ha ilyen formában hatályba lép, aligha kerüli el Brüsszel figyelmét. Már csak azért is, mert ilyen formában az egyik uniós alapelv, a tőke szabad mozgását korlátozhatja.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.

február 27., 14:35

  • Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.

február 27., 19:02

  • Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.

1 órája

  • Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.

február 28., 11:06

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.

február 28., 10:05

  • Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Mélyül a bérválság Ferihegyen.

február 27., 15:05

  • Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.

3 órája

  • Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.

február 27., 13:32

  • Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.

február 26., 09:15

  • Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.

február 28., 12:24

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

50 perce

  • Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.

6 órája

  • Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.

3 órája

  • Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Adósságuk emiatt tovább emelkedik.

február 26., 07:28

  • Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.

február 27., 11:11

  • Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.

február 27., 12:12

  • Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.

február 27., 12:43

  • Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.

február 26., 18:46

  • Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait

Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?

február 26., 15:52

  • Gazdaság
Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak

Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak

Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.

február 26., 15:03

  • Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben

Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.

február 26., 10:41

  • Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.

február 26., 10:54

  • Mindeközben
MC Hawer nagyapa lesz

MC Hawer nagyapa lesz

tegnap, 17:22

  • Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.

február 26., 15:47

  • Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel

Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.

február 27., 09:54

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.

február 26., 10:33