További Magyar cikkek
Nézzük a nettót!
![]() |
|
Az említett keresetek adózás előttiek, ha nettósítunk a német keresetből havi 1775 euró, vagyis 440 ezer forint, a magyar fizetésből pedig havi 92 ezer forint marad, ez már szabadon elverhető. A költségeknél, így a bevételeknél is két embert vettünk alapul.
Összeállítottunk egy vásárlói kosarat, ami két ember átlagos havi igényeit tartalmazza, a keretes részben fent megtalálhatók az összetevők. Persze a fogyasztás egyénenként változik, mégis, próbáltunk egy egészséges határon belül maradni.
Alig drágább
Első látásra érdekes volt, hogy kiadások tekintetében nincsen lényeges különbség a két ország között. Az élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodó szereket tartalmazó lista végösszege Magyarországon 78 ezer forintot ért el. Ugyanez a bevásárlás az online bevásárlóközpontok szerint alig tizenöt százalékkal drágábban, 91 ezer forintért oldható meg Németországban.
Lényegesen, közel kétszer drágább a kenyér, a paradicsom, a krumpli és a tojás a régi EU-tag boltjaiban, mint nálunk. Valamivel olcsóbb a sonka, a csemegeuborka a kávé és a napraforgóolaj, ugyanakkor nincs lényeges különbség a tej, a karaj, a filézett csirkemell, az ásványvíz, a tisztítószerek valamint a gyümölcsök árában.
Nagyobb az eltérés a rezsi tekintetében: németországi informátorunk szerint két személynek nagyjából kétszáz euróból, azaz ötvenezer forintból jön ki egy hónap egy közepes méretű lakásban, Magyarországon ugyanez körülbelül harmincezer forint, persze az összeg egyéni perverziók függvényében változhat.
Spóroljunk!
Mindent összevetve kiszámíthatjuk, hogy havi megélhetésre Magyarországon nagyjából száztízezer forint megy el két embernek, átlagfizetésükből marad hetvenezer. Németországban száznegyvenezret költenek megélhetésre, marad közel hétszázötvenezer forint. Ezek után elkezdhetünk gyűjtögetni. Egy fiatal párnak ugye legelőször is lakásra van szüksége.
Egy Köln belvárosához közel eső, pár éves, jó minőségű, ötven négyzetméteres lakás ára nagyjából harminchárommillió forint, ugyanez Budapesten, egy nyolcadik kerületi, új építésű lakóparkban tizenhatmillióból hozható össze. Ha a megtakarításokat vesszük figyelembe, és feltételezzük, hogy a párocska az első időkben csak a lakásra tesz félre, akkor a német párocska három és fél év múlva lesz lakástulajdonos, a magyar fiataloknak ugyanez húsz évnyi munkájába fog kerülni.
Ha megvan a lakás, jöhet az autó. Megnéztük a gépkocsi árakat, lényeges eltéréseket nem tapasztaltunk, ha mégis, általában nálunk voltak drágábbak az autók. Egy közepesen felszerelt Skoda Fabia 2,6 millióba kerül Németországban, nálunk 2,8-ba. Mindez azt jelenti, hogy tőlünk nyugatabbra méltán nevezhetik használati eszköznek a gépkocsit, nálunk pedig féltve őrzött kincsként vigyáznak rá. Amíg ugyanis a német párnak három és fél hónapig tart összespórolni az autóra valót, az átlagos magyar párocskának ugyanerre negyven hónapig, azaz majdnem három és fél évig kell gyűjtenie.
Utánaszámolunk
Még szomorúbb a kép, ha a középosztályhoz passzoló középkategóriás autó árát vesszük alapul: míg nálunk egy Opel Vectra 5,8 millió forintba kerül, ugyanez a modell, hasonló felszereltséggel Németországban 5,2 millióból jön ki. Ha kicsit osztunk-szorzunk, kiderül, hogy a német férjnek csak hét hónapon kell spórolásra buzdítania párját, míg magyar társának hét évig kell ismételgetnie: "kitartás".
Megnéztük a berendezési tárgyak árát is egy bútorokat áruló svéd óriásvállalatnál (Ikea). Azt a konyhabútort, ami itthon 290 ezer forintba, azaz négy havi munkába kerül, Németországban 330 ezer forintért árulja a cég, erre az ottani fizetéseket figyelembe véve kevesebb, mint két hétig gyűjteni. A bőrkanapé itt is, ott is kétszázezerbe van, nálunk közel három havi munka, ott alig több, mint egy heti.
Ha kicsit utánaszámolunk, kiderül hogy manapság egy ötven négyzetméteres lakást berendezni Magyarországon konyha-, nappali-, fürdőszoba-, hálószoba és étkezőbútorral, felszerelni tévével, rádióval, videóval vagy DVD-vel, mikróval, hűtővel, miegymással körülbelül egymillió forintból hozható ki.
Nyaralás
Figyelembe véve, hogy az elektronikai termékek árában nincs jelentős eltérés, a bútorok pedig alig valamivel drágábbak Németországban, mint nálunk, egy ilyen összeállítás legfeljebb 1,2 millió forintból összehozható. Munkaidőre leosztva nálunk több, mint egy évig kell minden egyes szabad fillért félretennie az átlagpárocskának, míg Németországban másfél hónapig kell összébb húzni a nadrágszíjat.
Ha a lakást berendeztük, autónk is van, ideje elmennünk nyaralni. Megnéztük egy olyan utazási iroda kínálatát, mely mindkét országban képviselteti magát, majd kikerestük ugyanazt a kínálatot, ugyanazzal az indulási időponttal. Egy hét Tunézia repülővel két főre, félpanziós ellátással kétszáznegyvenezer forintba kerül Németországban, amiért ott hét napig kell dolgozni. Nálunk ugyanez az út 225 ezer forintba kerül, ami több, mint három havi spórolással hozható össze.
Ha feltételezzük, hogy mindkét páros egymás után és nem egyszerre gyűjt a dolgokra, ráadásul nem is költenek semmi másra, csak a megélhetésre, lakásra, középkategóriás autóra és lakberendezésre, magyarjaink 28 év alatt érik el azt, amire a német párnak alig több, mint négy év is elég.
Vannak szegények is
Hogy mégse legyen olyan szomorú a kép, figyelembe kell venni, hogy bár a napi fogyasztási cikkek nem lényegesen drágábbak Németországban, mint nálunk, a szolgáltatásokért sok esetben jóval többet kell fizetnünk. Itthon egy átlagos étteremben négyezer forintból megvan két főnek a vacsora, Németországban ugyanez legalább tízezer forintba kerül. Itthon egy elegáns kávézóban is lehet kapucsínót háromszáz forintért kapni, Németországban ugyanez legalább hatszáz forintba kerül.
Ráadásul a közel negyvenezer eurós átlagbér állítólag jó fizetésnek számít Németországban, az átlagot a vékony, de jól kereső felsőosztály dobja meg. Például az áruházi eladók alig keresik meg a havi 230 ezer forintot. Nettó.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon
Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.
tegnap, 18:23
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály
Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.
március 20., 12:20
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek
Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.
március 19., 14:47
- Gazdaság
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százalékos az árcsökkenés
Mutatjuk a listát.
március 19., 10:33
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44