Mi lapul a hamburgergyár mélyén?

2007.06.06. 23:21
Nyílt hétvégét tartanak június 9-én és 10-én a McDonaldsnál: ezen a két napon a gyorsétteremlánc mind a 92 hazai éttermében bárki megnézheti, milyen a Meki a pult túloldalán. Mi a szocialista gyárlátogatók jelmezében megnéztük: a húspogácsák sütés előtt nagyot koppannak, a zsemlekészítésnek hatlépéses útmutatója van, a diákoknak hét végén is illik dolgozniuk, és ha valaki ötszáz hónapban lesz a hónap dolgozója, annak lehet egy házimozija.

A lábunkra helyre kis fóliát tesznek, védőköpenyt húzunk magunkra, majd kezdődik a bemosakodás. A kezekről le kell venni az ékszereket, órákat, a fertőtlenítős kézmosás után a karos csaphoz már nem nyúlunk, csak alkarunkkal zárjuk el. Végignézek magunkon, olyanok vagyunk, mint a barcsi párt- és tanácsi vezetés valamikor a nyolcvanas években, amikor Losonczi elvtárs, az Elnöki Tanács elnöke megérkezik szülővárosába, hogy megtekintse a felszabadulás évfordulóján a helyi Kemikál festékgyár működését (tudják, a háztájiban tartott disznóknak való moslék kikeverésére és a horgászcsali tárolására tökéletesen alkalmas, elipszis alakú festéskesvödrök szülőhelyét). Épp csak a védősisak hiányzik a fejünkről.

Tisztaság fél egészség

De persze nem a nyolcvanas években vagyunk, és nem is a barcsi Kemikálban. Hanem az új évezredben, és az új évezred hájtek vegyi laboratóriumába, egy gyorséttermi konyhába készülünk bejutni. Ehhez kell átesnünk azon a higiéniai procedúrán, amely feltehetően komolyabb, mint amit a fejlődő világ országaiban egy-egy rutinműtét előtt alkalmaznak.

A bemosakodást a konyha megtekintése követi. Ha Losonczi Pál itt lenne, biztos kapna egy, a szeme láttára elkészült repi sajtburgert – már persze, ha a barcsi Kemikálban készültek volna sajtburgerek –, de mi csak megnézhetjük, hogyan lesz 35 másodperc alatt a zsemléből pirított zsemle, meghallgathatjuk, hogyan koppan a grillsütő vasán a kőkeményre fagyott húspogácsa, ami patikamérlegen kiadagolt zöldségekkel néhány percen belül szendvicset képez.

Két emberre egy főnök

Kicsivel odébb a csirkés szendvicsek készülnek, hasonló intenzitással és szervezettséggel. Az utóbbira látványosan odafigyelnek: a zsemlés-zöldséges és a húsos dolgozóra egy termelésirányító figyel a marhahúsos oldalon, egy másik a csirkehúsoson. Négy embernek van tehát két kisfőnöke, akinek van egy nagyobb, de még az sem étteremvezető, akinek egyébként van második és első helyettese is. Olyan az egész, mintha újra a Kinizsi Pál őrsben lennénk, ahol a nótafától az örsinapló-felelősig mindenkinek volt valami titulusa.

Annyi különbséggel, hogy ez a rendszer működik: annyi idő alatt, míg ezeket a sorokat leírom, elkészült négy sajtburger, és már félkész négy Big Mac. Csak ott, ahol mi ácsorgunk, ám a túloldalon feltehetően ugyanennyi idő alatt szintén összeállt négy valamilyen csirkés szendvics, ami már kerül is az ételcsúszdába – a fantáziadús név onnan származik, hogy ez egy csúszda, amibe ételeket tesznek –, majd onnan a hamburgergyár vásárlóihoz.

Tízperces szendvics

Méghozzá tíz percen belül. Ennyi ideig szendvics a szendvics a Mekiben. Ha ez alatt nem veszik meg, megy a szemétbe. A tizenegy perces hamburger, sajtburger, Big Mac, satöbbi minősége már nem felel meg a Meki üzletpolitikájának. Így a dolgozók sem ehetik meg, a hajléktalanoknak sem adják oda.

Az ember hajlamos lenne azt gondolni, hogy ez pazarlás, de a McDonalds szerint nem az. És ha ők azt mondják, az ember hisz nekik, a pénzre ugyanis nagyon odafigyelnek. Aki ide beáll dolgozni, az kezdő fizetésként átlagosan havi bruttó 91 ezer forintot kereshet, ha két hónappal később kitréningelt dolgozó lesz, ez 100 ezer forintra emelkedhet, újabb három hónap alatt oktatói szintre juthat, és 113 ezer forintra emelkedhet a keresete, ami swing menedzserként 131 ezer, étteremvezető-helyettesként 182 ezer, míg étteremvezetőként 281 ezer lehet. A cég hr-vezetője úgy érzi, ezek a számok igazolják, hogy csak komoly előítélettel lehet a fizetéseiket kritizálni, de minket nagyon nem győz meg.

Már megint Losonczi Pál

Mi csak kábé félórát töltünk a konyhában, majd a raktárban és a hűtőben – abból is csak a kevésbé hideg, 2-4 fokosban, a mélyhűtőbe nem vittek be minket, mire végigjártuk volna, valószínűleg megromlik a sok kopogós húspogácsa –, de ennyi elég ahhoz, hogy ne irigyeljük a havi 174 órás sütő-kiszolgáló-takarító-szervező-raktározó-előkészítő munkáért járó bruttó százezret. Arra gondolunk, ha Losonczi Pál itt lenne, biztos felszólalna a munkásosztály kizsákmányolása témájában, de ő a rendszerváltáskor visszaköltözött Barcsra, és valószínűleg ritkán járt gyorséttermekben.

A képet egyébként is árnyalja, hogy van jutalom: havi bruttó 15 ezret kaphat a hónap dolgozója, míg az év dolgozója plusz egyhavi fizetésére jogosult. A diákok közül éttermenként egy ösztöndíjat kaphat, és lesz egy szerencsés, aki kijut a pekingi olimpiára. Azt hallottuk egyébként, hogy a Mekinél elégedett dolgozók kellenek ahhoz, hogy elégedettek legyenek a vevők. Hogy a dolgozók mennyire elégedettek, nem tudtuk meg, de az elgondolkodtatott minket, hogy a most 92 éttermében 7000 embert foglalkoztató cégnél összesen 67 ezren fordultak meg, és csak mintegy százan vannak, akik több mint tíz éve dolgoznak itt.

A Nagybetűs Élet

Akik maradnak, azokat általában a komoly előmeneteli lehetőségek vonzzák (bár az egyik éttermi vezető szerint erre csak a vállalati helyeken van igazán lehetőség, a "lájszenszeknél" nincs, gondolom, a franchise-ban működő licencekre gondolt, de ez mégis csak szebb). A magyarországi McDonalds-főnökök 85 százaléka éttermi dolgozóként kezdett, és a többségtől eltérően megragadt a cégnél. Volt, aki érettségi után azért jött ide, mert érezte, ez nem egy iroda, hanem maga a Nagybetűs Élet, ahol a befektetett energiával magasabb szintre lehet jutni.

Másoknak az volt vonzó a helyben, hogy a friss diplomásoktól nem vártak el szakmai tapasztalatot, vagy éppen az, hogy a szakközépiskola mellett rugalmas munkaidőben tudott dolgozni (bár a Meki dolgozói folyosóján egy, a diákmunkásoknak szóló dörgedelem szerint ezt a rugalmasságot sokan túl rugalmasan kezelik, aminek a cégvezetés a levél tanulsága szerint nem örül, és ez alkalmanként 4000 forintjába kerülhet a derék munkavállalónak).

Akik viszont jól dolgoznak és kitartóak, még házimozit is szerezhetnek, derül ki ugyanezen a folyosón, a pihenőhelység előtt elhelyezett tábláról. Működik ugyanis egy McMoney rendszer, a beosztottak 1-5 McMoneyt kaphatnak havonta – a hónap dolgozójának automatikusan jár 1 egységnyi mekipénz –, a főnökök akár hetet is. A játékpénzt ajándéktárgyakra lehet beváltani, akinek 500 összegyűlik, az házimozihoz juthat, de 200-ért mp3-lejátszót adnak, és néhány tízzel már széldzsekit, pulóvert, discmant is kaphatnak a szorgos dolgozók.

Vigyázz az ajtóval!

Ez a folyosó – amely a Moszkva téri Mekiben van, és amelyet elvileg szintén meg lehet majd nézni a hét végén – tele van tacepaózva mindenféle felhívásokkal és figyelmeztetéssel. A figyelmeztető kis cetliket egyébként is szeretik a cégnél. Mindenhol felhívják a figyelmet arra, hogy tartsunk rendet magunk után, külön kis A/4-es kartonokon ismertetik a zsemle, a húspogácsa és a többi összetevő előkészítésének fortélyait. Annyit sikerült megjegyeznem, hogy a jó szendvicshez a "nyers zsömlétől" hat lépés vezet, gondolom, a kóla csapolását nem magyarázzák ilyen hosszasan.

A kedvencünk azonban a kifelé nyíló ajtók belső oldalán lévő felirat volt, ahol rájöttünk, miért az a cég szlogenje, hogy The place to shine – a ragyogás helye. Arra figyelmeztettek ugyanis, hogy vigyázzunk, ha ajtót nyitunk, mert megüthetjük azt, aki a túloldalon áll. A figyelmeztetést azzal nyomatékosították, hogy hozzátették: azért is érdemes vigyázni, mert mi is állhatunk az ajtó túloldalán. És csak utólag, a nevetgélés után jutott esznünkbe, hogy kit tudja, azon a helyen, ahol a befektetett energiával magasabb szintre lehet jutni, talán nem is megy csodaszámba, hogy ezen az oldalon is az ajtó túloldalán legyünk.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.

március 19., 14:47

  • Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Kisgergely Kornél veszi át a terheket.

március 19., 12:40

  • Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.

3 órája

  • Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.

március 19., 13:04

  • Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.

március 19., 20:31

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.

március 20., 06:26

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

4 órája

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének a kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének a kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

32 perce

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

6 órája

  • Gazdaság
Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása

Ezért lett Orbán Viktor rémálma Ukrajna uniós csatlakozása

Drámai következményei lehetnek a keleti szomszédunk belépésének.

március 18., 06:53

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz

Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz

Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.

március 18., 10:16

  • Gazdaság
Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk

Nagy Márton helyesnek véli az Index számítását, erre készülhetünk

Egyévnyi számlaköltséget spórolna az Index javaslata a bankolóknak.

március 18., 17:34

  • Gazdaság
Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Bevezeti a részletfizetési lehetőséget az MVM

Automatikus fizetési haladékot is bejelentettek.

március 18., 18:15

  • Gazdaság
Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek

Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek

Nagy Márton is megfogalmazta az elvárásait vele szemben.

március 18., 10:43

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

1 órája

  • Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni

Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni

A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.

március 18., 10:57

  • Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt

Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt

Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.

március 18., 12:01

  • Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük

Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.

március 19., 06:10