Ez azonban a lap információi szerint a végső eredményt nem befolyásolja, mivel egyedül a korábban nyertesnek javasolt ajánlattevő, az osztrák-magyar Porr-Viadom-Terrag-Asdag konzorcium maradt állva.

Épül az ország lenagyobb völgyhídja, az M7-es autópálya Zamárdi és Balatonszárszó közötti szakaszán
A Világgazdaság úgy tudja, a 36,5 kilométeres szakaszt 43,7 milliárd forintért építi meg a győztes - ez kilométerenként 1,2 milliárd forintot jelent. Emlékeztetőül: a beruházás irányárának számító úgynevezett mérnökár 70 milliárd forint volt. Ennek leszorítása a tiszta versenynek köszönhető - vélik szakmai körökben -, és ez a bírálóbizottság körültekintő munkájának az eredménye. Ennek is tudják be a kizárásokat, mondván: a bírálóbizottság ezúttal mindent komolyan vett. A jelentős megtakarítást eredményező éles verseny miatt természetesnek nevezik, hogy az eljárás bonyolultabb a megelőzőeknél, ugyanakkor hatékonyságát az elért igen kedvező árak igazolják.
Az eredményhirdetés várhatóan szeptember 7-én lesz. A szerződéskötést - a közbeszerzési törvénynek megfelelően - nyolc nappal későbbre tervezik. Az M7-es új szakaszát a tervek szerint 2008 májusában adják át.
A Nemzeti Autópálya (NA) Zrt.-nek Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter augusztus elején küldte vissza az M7-es újabb szakaszára indított közbeszerzési eljárás nyertesére tett javaslatát. Felkérte a cég vezetését, hogy független közbeszerzési jogi és műszaki szakértő bevonásával vizsgálja meg újra a beadott pályázatokat, és ennek megfelelően hozza meg felelős, végleges döntését. Ezt azzal indokolta, hogy a pályázók több mint felét kizárták a versenyből, és felmerült, hogy bizonyos jelentkezők pótmunkák utólagos megrendelésének a reményében kínáltak kedvező árat. Az NA Zrt. bírálóbizottsága ajánlatuk érvénytelensége miatt a hatból négy pályázó kizárását javasolta a versenyből. A társaság igazgatósága ennek alapján a versenyben maradt két aspiráns közül az olcsóbb ajánlatot tevő győzelmének a kihirdetését javasolta a GKM-nek.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
33 perce
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
1 órája
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
2 órája
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
március 24., 15:35
- Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára
A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.
5 órája
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
4 órája
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
2 órája
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
1 órája
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
5 órája
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
7 órája
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
5 órája
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
10 órája
- Címlapon
Hihetetlen súlyos betegség jelent meg, ami elképesztő fájdalmakat okoz az állatoknak
Rendkívüli sajtótájékoztatót tartottak a ragadós száj- és körömfájásról.
50 perce
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
11 órája
- Címlapon
Küldhetne Kína békefenntartókat Ukrajnába?
Peking békefenntartók küldését mérlegeli Ukrajnába.
15 perce
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Gazdaság
Rossz hír az autósoknak, ismét 600 forint fölé emelkedhet a benzin literenkénti átlagára
A gázolaj is drágul.
március 21., 11:18
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
március 25., 10:35
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
12 órája
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
13 órája
- Címlapon
Ajánlásból ukáz: az utolsó pillanatban változtattak a gimnáziumok, kétségbe estek a diákok
Váratlan forgatókönyv.
47 perce
- Címlapon
„Díler az összes barátom, nem lehet nekik tiltani”
Nézze meg ön is, milyen könnyen juthatna kábítószerhez Budapesten, ha akarna!
5 órája
- Címlapon
Závecz Research: A Tisza Párt stabilizálta előnyét a Fidesszel szemben
Mindkét párt szavazótábora bővült a teljes választókorú lakosság körében.
48 perce
- Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
11 órája