2008-ra ígéri a lassúvasutat Kóka Ferihegyre

2005.12.15. 14:58
A sínlobbinak a mostani sztrádapénzekhez hasonló forrásokat, a légiutasoknak gyorsan, akár két év alatt megépülő, de nem feltétlenül "gyors" ferihegyi vonatot, az adófizetőknek az ideiénél nem nagyobb 2006-os MÁV-veszteséget, a kétkezi baktereknek a MÁV-os vízfej 30 százalékos lecsapolását, az ingatlanfejlesztőknek a Délit és a Keletit, és egyáltalán, az utasoknak versenyző cégekből álló, versenyképes vasutat, ehhez új Vasúti Hivatalt és új törvényt ígért Kóka miniszter.

A vasút elindult, mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter a Magyarországon turnézó svájci Delfin motorvonat fedélzetén, amelynek kisöccsei feltehetően 2007 elejétől érkeznek majd a főváros három dunántúli elővárosi vonalára. És tényleg, mintha elindult volna előre a Flirt-szerelvény, egyenesen előre, le a Keleti aluljárójába, ahol karcsú gépek építik a kijáratot a kettes, és nem a négyes metróhoz, ahogy ezt az óriásplakáton hazudja a csinos szőke.

De nem, csak az osztrák államvasút, az ÖBB 1116 012-4-es Taurusa indult el mellettünk, a 8-as vágányon hátra. A labanc teknő most még alighanem barátságból, azaz a MÁV-val kötött megállapodás alapján hozta Szombathelyről a Claudius IC-t, de egyszer majd verseny lesz az EU-ban a személyszállításban is (az áruszállításban már most is az van bizonyos mértékig), azaz Pestről akár az osztrákok is vihetik majd a magyar utast Szombathelyre.

Ilyen a MÁV most, nézze meg!

A piac liberalizációjához persze új törvény kell (a Parlament előtt, tett pipát Kóka), szabályozóhatóság (januártól működik, még egy pipa). De hogy a MÁV, amelynek évtizedes megoldatlan problémái vannak, hogyan lesz versenyképes? Az ésközlekedési miniszter szerint fejlesztéssel: 2007-ig ripsz-ropsz befejezzük a sztrádaépítési program legjavát, utána öt évig már inkább felújított vasútvonalak előtt vagdossák a trikolórt a politikusok, nem autópálya-szakaszok végén. És 2007-től az Unió már nemcsak a pályákra ad pénzt, hanem mozdonyokra, kocsikra és olyan motorvonatokra is, mint a Delfin.

Kóka persze nem ért jobban a vasúthoz, mint az Index szerkesztői (ő is arról beszélt, mint egyszer mi, hogy zsúfoltak az IC-k, pedig az intercityre elvileg csak annyi utas szállhat fel, ahány ülőhely van, szóval az elégtelen kapacitás nem azt jelenti, hogy zsúfolt, hanem, hogy lemaradnak az utasok, de a lényeg, hogy több IC-kocsi kellene), de jól kommunikálja, hogy tényleg akar valamit csinálni. És már ez is valami.

Kóka azzal bízta meg az államvasút vezetését, hogy a 2006-os üzleti tervben ne legyen nagyobb a hiány, mint az idei. Mivel fejlesztésre a miniszter szerint közben többet kell költeni, sok megtakarítás tartalékot kell keresni, de ott, ahol ez az utasok számára nem ront a szolgáltatáson. Sőt, az EU-s pénzekre pályázó részlegnél vagy az informatikában a miniszter szerint fejlesztésre van szükség. A vízfejet 30 százalékkal csökkentik, vagyis a központból küldik el a főnököket, nem az "utasokkal ténylegesen foglalkozó, egyszerű vasutasok" létszámát építik le.


Ált. vezigh., miniszter, elnök-vezig. a Delfin gyomrában sajttájt tart

Kóka János azért arra is célzott, hogy van mit alakítani a vasutasok szemléletén is: "nyitott, a minőségért tenni akaró szakembereket kell képezni" - mondta.

A vasút egyik speciális feladata Ferihegy összekötése lehet a belvárossal. Ehhez a miniszter nem költene el "feltétlenül tímilliárdokat", a jelenlegi pályákat minél jobban fölhasználó megoldás lényegesen olcsóbb lenne, és akár már két év alatt megcsinálható, legfeljebb "három perccel később érnek ki a vonatok". A minisztérium tárgyalni is kezd a napokban a reptér üzemeltetésére kiírt tenderen győzelemre álló, BAA vezette konzorciummal.

Ahova lehet, oda magánpénzeket kell bevonni a minisztérium szerint. Már jövőre kiírják a fővárosi Déli pályaudvar kereskedelmi célú fejlesztésére a pályázatot, a következő pedig a Keleti lesz, ahol magántőkével végzik el a rekonstrukciót. "És innen Szolnokra voooóónnnaaattttaalllll fogok utazni" - mondta Kóka János közlekedési miniszter gyermeki büszkeséggel.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.

8 órája

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

23 perce

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Meg is lett a jutalma.

március 25., 06:20

  • Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Nagy Márton üzent a döntés után.

március 25., 07:21

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

2 órája

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42