Az MNB készen áll a kamatemelésre, ha ez szükségessé válik. Az inflációs kockázatok az elmúlt hónapokban növekedtek – ezt Karvalits Ferenc, az MNB alelnöke mondta a Thomson Financial-nak.
A jegybankár jelezte: míg novemberben azt mondták, a 3 százalékos inflációs cél 2009-ben elérhetõ, ha látnak is inflációs kockázatokat, azóta mind a pénzromlási ütemet, mind a gazdasági növekedést illetõen kedvezõtlen fejlemények történtek. A fogyasztói árindex és a maginfláció is magasabb volt már az elmúlt hónapokban is, mint azt várták, eközben pedig a jegybank aggódva figyeli hatósági árak alakulását és az energiapiaci liberalizáció áremelõ hatását.
Karvalits Ferenc azt mondta, õ eleve nem tartotta valószínûnek, hogy az amerikai kamatvágás támaszt nyújtana (az így még vonzóbb, Európában az egyik legmagasabb szintû kamatot biztosító) forintnak, de hangsúlyozta, hogy a hosszú távú árfolyamkilátásokra, és nem rövid távú piaci mozgásokra koncentrálnak.
A monetáris tanács legközelebb február 25-én dönt a kamatról, ugyanekkor publikálják a friss inflációs jelentést is, melybõl kiderülhet: a jegybank fentartja-e, hogy 2009 végére elérhetjük a 3 százalékos inflációs célt. (Ha a jelentés jelentõs eltérést mutat a korábban rajzolt inflációs pályához képest, a jegybank aligha kerülheti meg a kamatemelést.) Miközben néhány hónapja még teljes volt a konszenzus a piacon azt illetõen, hogy a várakozásokhoz képest a 2007-ben is lassabb kamatcsökkentés folytatódik, csak annak idõpontja lehet kérdéses, mára egyre többen kamatemelést várnak a jegybanktól. A monetáris tanács legutóbbi ülésén már – hosszú idõ után elõször – már volt is erre irányuló javaslat.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói
Mélyül a bérválság Ferihegyen.
február 27., 15:05
- Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed
Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.
február 27., 19:46
- Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele
Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.
február 27., 14:35
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
2 órája
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
2 órája
- Címlapon
Egy nő kivéreztetésének története: élet egy személyiségzavaros férj árnyékában
Boldogságból a nincstelenségbe.
6 órája
- Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti
A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.
5 órája
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár
Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.
február 27., 13:32
- Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen
A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.
február 28., 13:09
- Gazdaság
Manipulálták Orbán Viktor bejelentését, ráhúzták a vizes lepedőt Schmidt Máriára
Politikailag motivált valótlanságok az szja-mentességről.
február 28., 12:26
- Címlapon
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel
A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.
1 órája
- Címlapon
Erdő Péter bíboros nagyböjti üzenete: A böjt nem mutatvány, hanem diszkrét önfegyelem
A bíboros az esztergomi bazilikában tartott szentbeszédet.
1 órája
- Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon
Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.
február 28., 12:24
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram
Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.
február 26., 09:15
- Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött
A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.
február 27., 11:11
- Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának
Fordulat történt az elektromosautó-piacon.
február 26., 06:24
- Gazdaság
Rég nem volt ilyen erős a forint, hármassal kezdődik a jegyzés az euróval szemben
Háromhavi csúcson a hazai fizetőeszköz.
február 26., 10:41
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok
A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.
február 26., 10:33
- Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat
2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.
február 26., 10:54
- Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain
Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.
február 26., 15:47
- Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon
A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.
február 26., 16:42
- Gazdaság
Az elszabadult ingatlanárak keresztülhúzhatják a kormány számításait
Háromszázmilliárdból törnék le a másfél milliós négyzetméterárakat, de vajon sikerülhet?
február 26., 15:52
- Gazdaság
Pozitív meglepetést okozott a magyar munkaerőpiac, ám a bizalom hiánya aggasztó jel
Rekordmagas a foglalkoztatottság, feszes a munkaerőpiac.
február 27., 09:54
- Gazdaság
Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat
A kormány még pörgetőt is ad a szektornak.
február 27., 09:52
- Címlapon
Az igazságügyi miniszter találkozóra hívta a lúgos orvos áldozatát, Renner Erikát
A nő továbbra is küzd egy törvény módosításáért.
2 órája
- Gazdaság
Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak
Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.
február 26., 15:03