További Magyar cikkek
"Amikor itt, az Andrássy úti hedkóterben érdeklődtem, azt mondták, hogy most nem lehet vonattal kimenni Ferihegyre, de aztán fölhívtam néhány öreg vasutast" - anekdotázott Heinczinger István, a MÁV általános vezérigazgató-helyettese egy úgynevezett sajtó-háttérbeszélgetésen. Merthogy a repülőtérre most is vezet iparvágány. "A nyugatitól húsz perc alatt az egyes terminálnál voltunk. Utána persze le kellett állítani a Ferihegyi repülőtérre vezető út forgalmát, oda kellett ballagni a reptér kerítéséhez, leszedni a lakatot, kinyitni a kaput, és már végig is lehetett araszolni az iparvágány végéig, amely valahol az egyes és a kettes terminál között van" - folytatódott a kaland leírása, merthogy a legújabb fővasutasok nem voltak restek, és ki is próbálták a nagy kalandot.
Persze ahhoz, hogy utasokat lehessen vinni, a lakatos megoldásnál valami korszerűbb kell, az út keresztezéséhez sorompó (Heinczinger szerint a az autókat alig kell hosszabb ideig leállítani, mint most, a gyalogoslámpa miatt), az iparvágány rendberakása, hogy normális sebességgel lehessen használni, egy peron a végére, fogadóépület, buszforduló, hiszen a vonatról leszálló utasokat autóbusszal vinnék a két terminál felé. Mivel az iparvágány most vámszabad területen halad, némi jogi papírmunkára is szükség van.
Az ált. vez. ig. hangsúlyozottan előzetes és durva becslése szerint mindez kijöhetne legfeljebb pár százmillió forintból, ezt akár a MÁV is állná, de szeretnék, ha a reptér üzemeltetési jogát megszerző, BAA vezette konzorcium, illetve más érdekelt befektetők is beszállnának. Ferihegyre emelt díjszabással mennének a vonatok, így az üzemeltetés, de akár a beruházás is megtérülhetne. Az iparvágány fölött nincs drót, így dízeljárművekkel oldanák meg a forgalmat. Mégpedig az esztergomi vonalról ismert Siemens Desirókkal. A Dezső becenevű motorvonatokból összesen 23-at vásárol a MÁV (az utolsó példányok mostanában érkeznek), Az esztergomi forgalomhoz ennél valamivel kevesebb is elég, így néhány szerelvény átcsoportosítható.
A háttérbeszélgetésen Heinczinger István, a MÁV általános vezérigazgató-helyettese beszámolt arról is, a vasút milyen EU-s pénzeket kíván fölhasználni fejlesztéseihez. A kohéziós alapból 2007 és 2013 között 7-800 millió euróra számítanak. Ebből elsősorban az EU-s közlekedési folyosókat képező vonalak felújítására költenek. A strukturális alapokból ugyanakkor 250 millió euró jöhet. További, a MÁV figyelmét eddig elkerülő 10-11 forrásból 300-500 millió euró szerezhető meg.
A MÁV nemrég öt projekt EU-s támogatásáról írt alá szerződést. Részben a kohéziós alapból építik át a ceglédi és a győri állomás vágányait, folytatják a Békéscsabai vonal kétvágányúsítását és korszerűsítését, villamosítják illetve átépítik a szlovén határtól Zalaegerszegen át Bobáig tartó szakaszt. A beruházásokból az Unió 50-54 százalékot finanszíroz.Az iparvágányos, olcsó megoldást Heinczinger csak ideiglenesnek szánja. Január végén kiírják ugyanis azt a pályázatot, amely a csillogó-villogó, végleges megoldást jelentené. Ebben a vonatok már közvetlenül a terminálokhoz mennének, az utasoknak nem kellene buszokra szállniuk. Az előzetes elképzelések szerint az ország (de legalább a Dunától keletre fekvő rész) nagyvárosaiból jövő InterCityk megállnának Ferihegyen (pontosabban alatta), mielőtt a Keleti pályaudvarra mennének. A milliárdokba kerülő megoldás leghamarabb két-három év alatt készülhetne el a magántőke (a BAA) és az állam együttműködésében, azaz PPP-konstrukcióban.
A fapados megoldás ezzel szemben akár már áprilisra, vagy a nyár elejére működhetne, állítja Heinczinger. Az Index által megkérdezett szakértők azonban nem osztják a vezérigazgató-helyettes optimizmusát, még akkor sem, ha egyébként támogatják, és megvalósíthatónak tartják (de kissé lassabban) az ötletet.
Az egyik eddig számba nem vett probléma, hogy a reptér mellett elhaladó ceglédi vonalnak csak az egyik, északi vágánya van kapcsolatban a szóban forgó iparvágánnyal. Vagyis a városból jövő Desiróknak az utolsó állomástól (Pestszentlőrinctől) már ugyan azon a vágányon (vasutasul: helytelen vágányon) kellene haladniuk, mint a pest felé tartó vonatoknak. Magyarán arra az időre szabaddá kellene tenni ezt a vágányt, teljesen át kellene szervezni a forgalmas ceglédi vonalat. Ez feltehetően nem sikerülne anélkül, hogy túl sokat rontsanak a Cegléd, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Szeged felé haladó vonatok menetrendjén. Ha pedig új váltókkal kialakítják a hiányzó vágánykapcsolatot, a biztosítóberendezéshez (ez akadályozza meg, hogy összeütközzenek a vonatokat) is hozzá kell nyúlni. Mindez költséges és lassú, aligha oldható meg tavaszig vagy akár nyárig.
Az se triviális, hogy ideiglenes megoldásként érdemes-e ennyi nehézséget vállalni. Alaposan meg kell vizsgálni, hogy érdemes-e ideiglenesen bevinni a vonatokat a repülőtér területére, ha a végállomásról úgyis busszal visszük őket a terminálokhoz - véli Szigeti Dániel közlekedésmérnök, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanársegédje. Ha ugyanis a jelenlegi pályára építünk egy színvonalas megállóhelyet Ferihegy-I. mellé, gyakorlatilag ugyanott tartunk. A kettes terminálra pár perccel tovább tartana a buszút, de ennek aligha van jelentősége.
Így viszont az említett városok felől jövő valamennyi vonatot meg lehetne állítani az új megállóban, sőt annak se lenne akadálya, hogy Győrbe, Pécsre vagy Szombathelyre menjenek vonatok, hiszen Ferihegy nem a főváros, hanem az ország reptere - folytatta Szigeti. Ez az ideiglenes megoldás (amely egyébként lényegében azonos a Főmterv nevű tervezőcég korábbi tanulmányában első ütemként szereplő verzióval) kisebb zavart okozna a ceglédi vonal menetrendjében. Ráadásul előnyei ellenére valószínűleg kevesebből kijönne, mint a Heinczinger-féle javaslat.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
13 perce
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
1 órája
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
2 órája
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
3 órája
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
4 órája
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
5 órája
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Gazdaság
Húsz milliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
11 perce
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
március 24., 15:35
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
38 perce
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
4 órája
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
2 órája
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
7 órája
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
2 órája
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
16 órája
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
8 órája
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
1 órája
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
37 perce
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
9 órája
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05