Nem meglepetés a vártnál valamivel gyengébb GDP

2005.06.01. 07:51
A várakozásoknak megfelelő ütemben nőtt az első negyedévben a GDP, a KSH 2,9 százalékos bővülésről számolt be, az elemzők előzetes konszenzusa 2,98 százalék volt. A beruházások 6,8 százalékkal növekedtek.

Nem okozott meglepetést a GDP idei első negyedéves bővülésének üteme, a 2,98 százalékos elemzői konszenzust követően a KSH 2,9 százalékos növekedést jelentett - a Reuters konszenzusa 3,04 százalékos volt. A most első ízben publikált, naptári hatások kiszűrésével számolt adat alapján viszont 3,5 százalékkal bővült a GDP, ami az elemzők szerint egyáltalán nem rossz, főleg annak fényében, hogy ez az időszak hagyományosan nem szokott nagy növekedést hozni.

Nincs ok a pánikra, különösen a most először publikált, munkanaphatástól megtisztított adat alapján - mondta Barcza György, az ING elemzője. A 3,5 százalékos korrigált mutatóra, illetve a tavalyi növekedés (4,0 százalékról) 4,2 százalékra emelésére tekintettel úgy tűnik, nem lassul vészesen a gazdaság bővülése. A szakértők az egész évre vonatkozó prognózisaikon egyelőre nem változtattak.

Jobb mint tavaly ilyenkor

Az előző negyedévhez mérten az előzetes számítások 0,7 százalékos növekedést mutattak, ez a megelőző negyedévben 1,0 százalék volt. A nemzetgazdasági beruházások volumene - az előzetes számítások alapján - 6,8 százalékkal nőtt 2004 azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan kiigazított index szerint - a nemzetgazdasági beruházások volumene 2,8 százalékkal bővült.

A növekedés szerkezete a vártnak megfelelően alakult - mondta Kovács György, a Budapest Economics elemzője. A beruházások és a nettó export húzta a növekedést, ezen belül azonban a gépberuházások alig nőttek, szemben az állami beruházásokkal - elsősorban az autópálya-építések és az oktatásba irányuló invesztíciók nőttek látványosan -, azaz beindult a PPP-költés. Bejöttek azok az elemzői várakozások, amelyek az ipari termelést inkább a növekedést fékező tényezőnek várták.

A bruttó hozzáadott érték volumene az árutermelő ágazatokban 1,5, a szolgáltató ágazatok hozzáadott értéke 3,6 százalékkal volt több, mint 2004 első negyedévében. Az első negyedévben az éves beruházási tevékenységnek rendszerint csak egynyolcadát valósítják meg. A kamatdöntéseket a monetáris tanács korábbi ügymenete alapján nem befolyásolnák a növekedési adatok, ez csak egy érv lehet a sok közül a vágás mellett, amelyre elsősorban a piaci folyamatok hatnak.

További kamatcsökkentés?

Ugyanakkor szakértők szerint a GDP-adat további kamatcsökkentésre késztetheti az MNB-t, s az, hogy a kamatszint támogassa a növekedést, új elemként a jegybank kommunikációjában is felbukkant. A forint jegyzésére gyengítően hatott a GDP-adat közzététele, de a tegnapi gyengülés hátterében elsősorban a dollár euróhoz viszonyított erősödése húzódik meg.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.

tegnap, 18:23

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Igazi hungarikum áll a háttérben.

tegnap, 19:02

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Címlapon
Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Besokalltak a svédek az áremelkedés miatt, bojkottálják a szupermarketeket

Kiverte a biztosítékot az élelmiszerek ára.

tegnap, 16:43

  • Címlapon
„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”

„Papám többször betörte mamám orrát, én inkább a megcsalást választom”

Még a szakemberek szerint sem akkora bűn a hűtlenség, akár új esélyt is jelenthet.

tegnap, 20:31

  • Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak

Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.

március 19., 11:48

  • Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.

március 20., 06:26

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Kisgergely Kornél veszi át a terheket.

március 19., 12:40