A piacokat hidegen hagyta a minisztercsere

2005.04.18. 16:28
Lényegében nem reagáltak a hazai piacok a pénzügyminiszter-csere bejelentésére: a forint és a BUX-index is kis mértékben gyengült ugyan, de az elemzők szerint ebben minimális szerepet játszhatott a váratlan kormányátalakítás. Az új miniszterrel szemben vegyesek a várakozások: egyértelműen szorosabb politikai beágyazódása a vezető kormánypártba egyaránt segítheti a költségvetés felpuhítását de a választások előtti féken tartását is.
A forint már csütörtök óta kis mértékben gyengült, a tőzsdeindex pedig ma reggel is eséssel nyitott, így nehéz megállapítani, hogy a minisztercsere bejelentése után folytatódó kis enyhe gyengülés mennyiben a már megindult folyamatoknak, és mennyiben a váratlan döntésnek köszönhető - mondták az Index által megkérdezett elemzők.

A forint már esésben volt

A forint várhatóan tartósan megmarad a 250 forint/euró árfolyam alatt, közép vagy hosszú távú hatásokat a pénzügyminiszter-váltástól nem várunk - mondta Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője. A forinttal ma mintegy 50 fillérrel alacsonyabb, 248,50 ft/euró körüli árfolyamon kereskedtek, ám a gyengülés - mely alapvetően a dollár erősödése kiváltotta piaci folyamatokkal függ össze - már csütörtök-pénteken elkezdődött. Március közepe óta ugyanakkor kicsi, de összevissza mozgások jellemzik a forint árfolyamát, nincs egyértelmű trend - tette hozzá a szakértő. A bejelentés hírére az állampapírpiacon is emelkedtek a hozamok, de a változás kis mértékű volt.

Annak ellenére, hogy a váltás bejelentésekor megfogalmazott miniszterelnöki üzenet - miszerint mielőbb, a választásoktól függetlenül el kell indítani a reformokat - pozitív, a piacok és a külföldi elemzők inkább negatívan fogadták a váltást - összegezte tapasztalatait Nyeste Orsolya. A váltás a piacokon úgy csapódott le, hogy egy szorosabb politikai kapcsolatokkal bíró, Gyurcsány Ferenchez is közelebb álló személy került a pénzügyminiszteri székbe, ami nagyobb esélyt biztosít a választások előtt a lazább költségvetésre.

A politikai kapcsolat előny is lehet

Az, hogy Veres János politikai értelemben lényegesen jobban be van ágyazva MSZP-be, egyértelmű, de hogy ez mit jelenthet a későbbiekben, még kérdéses - véli ugyanakkor Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezériazga-helyettese. Mint mondta, az egyik lehetőség az, hogy az új miniszter valóban fogékonyabb lesz a felé megfogalmazott politikai kívánságokra, pártja óhajaira. Elképzelhető azonban az is, hogy éppen szoros kapcsolatai segíthetnek abban, hogy az MSZP könnyebben elfogadja, nincs lehetőség választási költségvetés összeállítására.

A szakértő szerint az új miniszter mozgástere rendkívül behatárolt, és az aligha valószínű, hogy a következő egy évben még érdemi reformfolyamatok indulhatnának el. Fontos lenne azonban az, hogy elinduljon mind a politikai, mind a szakmai közéletben egy valódi, ilyen irányú gondolkodás, hogy - bárki kerüljön is kormányra 2006-ban - egy új kormánynak már ne a populista választási ígéretekkel, azok teljesítésével kelljen foglalkoznia.

Tőzsde: az egész régióban esett

A tőzsdére a minisztercsere akkor hatott volna érdemben, ha egy, a pénzpiacokon kitörő pánik hatásai átértek volna, de erről szó sem volt. Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank elemzője azt emelte ki, hogy az egész régióban, sőt Európa-szerte is esés volt megfigyelhető a tőzsdéken: ennek - az ugyancsak már a múlt héten megfigyelhető folyamatnak - a hátterében az áll, hogy a csalódást keltő amerikai vállalati beszámolók, illetve az USA gazdasági növekedésének korábban várt mértékével kapcsolatos erősödő pesszimizmus a kötvénypiacokra hajtja a nagybefektetőket. Kora délutánig a 2,6 százalékot esett BUX-index mellett a varsói tőzsde 2, a prágai 1,7, a frankfurti 2,2 százalék mínuszban volt. Az elemző szerint az amerikai vállalati jelentések publikálásának jövő heti lecsengése után várható, hogy ismét nagyobb figyelem övezi majd a régiós piacokat.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

Túl nagy előnyben részesülne a kormány intézkedésével – célkereszt került a Revolut homlokára

A bankok ezért a neobankot is táncba hívnák, ahogy arról az Index elsőként beszámolt.

4 órája

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.

március 25., 10:35

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél

Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.

16 perce

  • Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze

Szakértő magyarázza el a földrengés okát.

4 órája

  • Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Meg is lett a jutalma.

március 25., 06:20

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget

A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.

10 órája

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42