További Magyar cikkek
A CIE adatai szerint Szerbia és Montenegró, illetve a balkáni térséghez tartozó Macedónia és Horvátország a korábbi években 200 ezer tonna cukrot exportálhatott kedvezményesen az EU-ba, amelyből a szerb kivitel 60-70 ezer tonnát tett ki. Az eladási távolságot alapvetően a szállítási költségek határozták meg, ezért a termékek zöme néhány közelebbi tagállamban, főként Olasz- és Görögországban talált vevőre. Új tagországként most Magyarország is számíthat a balkáni cukor fokozott megjelenésére. Ezért az egyesülés felkérte az agrártárcát, illetve a kormányt arra, hogy igazságosabb teherviselést érjen el Brüsszelben. Az ágazati elképzelések szerint az jelenthetne megoldást, ha a balkáni cukor nemcsak egy-két uniós országba áramlana, hanem azt a tagállamokban egyenlő mértékben kellene teríteni - mondta Koczka.
A minisztérium nem számít piaczavarásra
Az agrártárca tájékozódik az új helyzetről, és indokolt esetben megteszi a szükséges lépéseket - reagált a Világgazdaságnak Németh Imre agrárminiszter. Hozzátette: Magyarország szempontjából nem tartja kedvezőnek a szerb importlehetőséget, de az FVM előzetesen nem számít a romániaihoz hasonló, érdemi piaczavarásra. Szerbia ugyanis az általa előállított répacukor egy részét szállíthatja az EU-ba, míg Romániából máshonnan származó, olcsó nádcukor érkezett hozzánk a határ menti magánimporttal. (Mint ismert, a PM a magánimportban az eddigi akár 400 kilogrammról augusztus elsejétől évi 20 kilóra mérsékelte a fejenként behozható cukormennyiséget).
Fix vám
Az EU ma saját cukorpiacát tonnánként 419 eurós (kilónként több mint 100 forintnak megfelelő) fix vámmal, és szükség esetén változó mértékű vámpótlékkal is védi. E terhek megfizetése alól kap mentességet a szerb (illetve a macedóni és a horvát) cukor. Az unió a könnyítést a háború utáni segítségnyújtás részeként és a későbbi csatlakozás előkészítéséhez adja. A kedvezményezettek azonban csak azt a meny-nyiséget vihetik az egységes piacra, amelyet saját szükségletükön felül állítanak elő.
Az utóbbi időszakban mindhárom országgal kapcsolatban felmerült, hogy több cukrot szállított az EU-ba, mint amennyit árumérlege alapján exportálhatott volna. Egyértelműen azonban csak Szerbia és Montenegró esetében bizonyosodott be, hogy saját répacukortermékeként feltüntetett, olcsón importált és átcsomagolt nádcukrot is adott el. Az uniós cukorlobbi nyomása ellenére az EU politikai okokból egy éve úgy döntött, hogy a vámmentességet nem vonja meg, csupán felfüggeszti annak alkalmazását. A beviteli kedvezményt augusztus 7-től Szerbia és Montenegró azért kaphatja vissza, mert Brüsszel meggyőződött arról, hogy az ottani hatóságok időközben felkészültek az esetleges újabb visszaélések kiszűrésére.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen
A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.
március 20., 16:01
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők
A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.
március 20., 16:20
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Címlapon
Hepatitis A-járvány van Magyarországon, ezek a vármegyék érintettek leginkább
Figyelmeztetést adtak ki.
tegnap, 11:28
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit
Nem véletlenül aggódott az ügynökség.
tegnap, 20:50
- Címlapon
Zelenszkij már a feltétel nélküli tűzszünetet sem vetné el – jönnek a részletek a megállapodásról
Egy lépéssel közelebb lehet a béke.
tegnap, 18:19
- Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?
Igazi hungarikum áll a háttérben.
tegnap, 19:02
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
tegnap, 12:38
- Címlapon
Kétségbe vannak esve, a római-parti gát „befalazza” kétezer ember vagyonát a hullámtérbe
Ha jön az árvíz, se ki, se be.
tegnap, 15:07
- Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania
A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.
március 20., 06:26
- Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek
A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.
március 19., 20:31
- Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban
Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.
március 19., 13:04
- Mindeközben
Aureliót egy hajszál választotta el attól, hogy nekimenjen Fekete Pákónak a Farm VIP-ban: „Tudjad már, kivel beszélsz, te hajléktalan!”
tegnap, 10:27
- Mindeközben
Ritkán látott, 17 éves lányával érkezett Jennifer Lopez egy Boadway-premierre
tegnap, 09:10