Negyven forint fél év alatt

2005.08.04. 15:52
Egy hónap alatt öt és fél százalékkal, év eleje óta pedig majdnem 17 százalékkal drágult a 95-ös benzin Magyarországon. Bár ez nagyon soknak tűnik, van ország, ahol egy hónap alatt több mint nyolc százalékkal, máshol pedig év eleje óta majdnem 27 százalékkal emelkedett a benzin ára.
Az Index korábbi cikkében összehasonlította, a nagy áremelés előtt mennyire változott az üzemanyag ára Magyarországon és a többi EU-tagállamban. Mostani cikkünkben a júliusi árrobbanás utáni helyzetet vizsgáljuk meg. Az Európai Unióban Hollandiában kérnek a legtöbbet a 95-ös literjéért, forintba átszámolva (a júliusban érvényes középárfolyamon, 246,48 forinttal számolva) átlagosan 344 forintot kérnek az üzemanyagért. Belgiumban 318 forintot, Nagy-Britanniában 316, Dániában és Olaszországban 307 forintba kerül egy liter 95-ös.

Hol, mennyi?

A tagországok közül ezúttal is a balti államokban kell a legkevesebbet fizetni a benzinért. Lettországban 206, Észtországban 209 forintot, Litvániában pedig (mely egy hónappal ezelőtt a legolcsóbb országnak számított) 217 forintot. A legnagyobb drágulás is itt volt júniushoz képest, 8,37 százalékkal drágult az üzemanyag ára. Az országok nagy részében - főleg a régi tagállamokban - két-három százalékos áremelés történt. Két tagállamban pedig a világpiaci trenddel ellentétben, olcsóbb lett a 95-ös. Máltán 1,15 százalékkal, Finnországban 0,95 százalékkal kell kevesebbet fizetni a benzinért, mint egy hónappal ezelőtt.

Országok Júliusban (2005.07.18) Júniusban (2005.06.06) Változás egy hónap alatt Év elején (2005.01.03) Változás év eleje óta
Belgium 318,04 303,97 4,63 257,69 23,42
Ciprus 218,39 204,62 6,73 186,40 17,16
Csehország 242,37 230,28 5,25 203,33 19,20
Dánia 307,26 298,31 3,00 256,57 19,75
Németország 310,76 299,43 3,78 268,25 15,85
Görögország 231,69 214,20 8,17 183,94 25,96
Spanyolország 246,48 232,03 6,23 206,64 19,28
Észtország 208,25 193,41 7,67 165,59 25,77
Franciaország 295,61 282,91 4,49 249,29 18,58
Magyarország 272,35 258,27 5,45 233,07 16,85
írország 259,79 253,10 2,64 247,79 4,84
Olaszország 307,53 298,70 2,96 274,01 12,23
Lettország 205,72 192,42 6,91 175,97 16,91
Litvánia 217,10 200,33 8,37 171,69 26,45
Luxemburg 264,97 251,11 5,52 215,37 23,03
Málta 218,75 221,30 -1,15 212,05 3,16
Hollandia 343,84 335,39 2,52 292,98 17,36
Ausztria 272,88 254,10 7,39 224,95 21,31
Lengyelország 250,55 239,95 4,42 215,74 16,13
Portugália 294,59 272,72 8,02 247,54 19,01
Szlovákia 240,29 234,82 2,33 209,97 14,44
Szlovénia 230,75 223,25 3,36 201,46 14,54
Finnország 296,27 299,10 -0,95 273,08 8,49
Svédország 304,25 295,88 2,83 262,66 15,84
Nagy-Britannia 316,34 310,46 1,90 281,83 12,24
Forintárfolyam 246,48 249,36 245,58

A két csatlakozás előtt álló országban kevesebbet kell fizetni a benzinért: Bulgáriában 210 forintot, Romániában 222 forintot. Szerbia-Montenegróban 210 forintot, Horvátországban 270 forintot, Oroszországban 124 forintot kell fizetni a 95-ös benzinért. Igaz, ehhez hozzá kell tenni, hogy az átlagkereset igencsak eltérő a különböző országokban. Az Eurostat néhány hete kiadott jelentéséből kiderül, hogy az élen lévő britek, luxemburgiak és németek tízszer annyit keresnek, mint a lista végén kullogó észtek, litvánok és lettek. Az Eurostat szerint Magyarország hátulról az ötödik helyen áll.

5 és 17

Magyarországon átlagosan több mint öt százalékkal drágult az üzemanyag egy hónap alatt, az év elejéhez képest pedig majdnem 17 százalékkal fizetünk többet. Január elején 233 forintot kértek el a 95-ös benzin literjéért, július végén pedig 273 forintot. A Mol - Magyarország legnagyobb üzemanyagszállítója - július végéig bejelentette, ha változtatta árait. Azóta versenyjogi szabályokra hivatkozva, felhagyott ezzel a gyakorlattal, így csak a kútnál derül ki, mennyit kell fizetni a benzinért.

Vagy még ott sem, mert a legtöbb kútnál - illetve azoknál, ahol drágábban adják az üzemanyagot - már nem írják ki az árakat. A tankolni vágyó csak akkor tudja meg, mennyit kell fizetnie, ha már behajtott a benzinkútra. A Magyar Autóklub július végén kezdeményezte, jogi úton biztosítsák, hogy messziről láthatóak legyenek a benzinárak. Hétvégén Kóka János bejelentette, hogy rendelet készül arról, hogy láthatóak legyenek a benzinárak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.

tegnap, 18:23

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.

március 19., 20:31

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Címlapon
Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Kiderült, miért titkolta a CIA a Kennedy-gyilkosság aktáit

Nem véletlenül aggódott az ügynökség.

tegnap, 20:50

  • Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.

március 20., 06:26

  • Címlapon
Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Hogyan drágult meg ennyire a bankolás, és milyen trükkökkel lehet kivédeni?

Igazi hungarikum áll a háttérben.

tegnap, 19:02

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.

március 19., 13:04

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29