Hol drágult a legjobban a benzin?

2005.07.25. 15:51
Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el az Európai Unióban, a benzinárakat és az egy év alatt bekövetkezett változásokat nézve. Itthon év eleje óta több mint 11 százalékkal drágult a 95-ös benzin, az egy évvel ezelőttihez képest most három százalékkal fizetünk többet, az uniós csatlakozáshoz képest pedig közel hat százalékos az árnövekedés. Az év elejéhez képest Belgiumban drágult legjobban a benzin, és Írországban a legkevésbé.
Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el az Európai Unióban a benzin árát nézve, az adó pedig itt az egyik legmagasabb. Az Index most azt vizsgálta meg, hogy az utóbbi egy évben hogyan változott az üzemanyag ára itthon, és az unió tagországaiban. Bár sokan úgy érzik, ennél nagyobb drágulás sehol nem volt, az EU energetikai bizottságának adataiból kiderül, hogy itt is a középmezőnybe tartozunk. Magyarországon már 275 forint fölött jár a 95-ös literje, és szakértők szerint még tovább drágul. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a környező országok egy részében olcsóbb az üzemanyag. Romániában például 220 forint körül van a 95-ös benzin, Szerbia és Montenegróban még ennél is kevesebbet, 210-215 forintot kérnek. Szlovákiában és Horvátországban alig maradnak el az árak az itt megszokottól.

Év eleje

A fejlődés fokmérője?
A magyarországi üzemanyagárak a környező uniós országokhoz képest nem magasak, a jövedéki adó általi csökkentésük nem lehetséges - idézi az MTI Szanyi Tibort. A gazdasági tárca politikai államtitkára szerint a magas benzinár jól működő gazdaságra utal. Megemlítette Angliát és Észak-Olaszországot, ahol Európában a legmagasabb az üzemanyag ára, ugyanakkor a gazdaság nagyon jó eredményeket produkál. A Romániában és Ukrajnában érvényes alacsony árról úgy nyilatkozott: az említett két országban mindig is kevesebbet kellett fizetni az üzemanyagért, mint Magyarországon, és utalt a két ország gazdasági színvonalára is.
MTI
Összehasonlításunkhoz négy adatot vettünk, az idei júniusi árakat, a januári, az egy évvel ezelőtti (2004. június) és az uniós csatlakozáskor érvényes üzemanyagárakat. Az EU-ban Hollandiában, Belgiumban és Nagy-Britanniában a legdrágább a 95-ös benzin. A legolcsóbb pedig a balti államokban, itt még a kétszáz forintot is alig éri el az üzemanyag ára. Év elejéhez képest Belgiumban drágult a legjobban a benzin, forintra átszámítva 258 forintról (az akkor érvényes, 245,58 forintos középárfolyamon számolva) 304 forintra nőtt az ára, ez pedig majdnem 18 százalékos drágulást jelent. Majdnem 17 százalékos a drágulás Dániában, Észtországban, Görögországban, Litvániában és Luxemburgban. Hozzá kell tenni, hogy a balti államokban és Görögországban még így is sokkal kevesebbet kell fizetni egy liter 95-ösért, mint itthon. Magyarországon egyébként majdnem 11 százalékkal fizetünk többet.

Egy éve

Sokkal nagyobb a szórás, ha a júniusi adatokat az egy évvel korábban érvényes árakhoz hasonlítjuk. Az egy évvel korábbihoz képest a legnagyobb drágulás Lengyelországban tapasztalható, egy év alatt 13 százalékkal lett drágább a benzin. Belgium szorosan a követi az éllovast, ott több mint 11 százalékkal nőttek a benzinárak. Portugáliában és Litvániában szinte nem is változott az ár, Cipruson pedig egyenesen kevesebbet kell most fizetni, mint egy éve. Magyarország itt is a középmezőnyben van, alig három százalékos volt a drágulás.

Csatlakozás

Megvizsgáltuk azt is, hogy az EU-bővítés után hogyan változtak az árak. Ebben az esetben is Lengyelországban drágult a legjobban az ár, ötödével kell többet fizetni most a benzinért, mint tavaly májusban. Csehországban, Belgiumban, Cipruson és Írországban is tíz százalék feletti volt a drágulás. Németországban szinte ugyanannyit kell fizetni a 95-ös benzin literjéért, Magyarországon pedig több mint öt százalékkal drágább a benzin.

Magas adók

Az árak különbségének egyik oka, hogy a különböző országokban eltérő adók sújtják az üzemanyagárakat. Magyarországon magas a benzin adótartalma. A benzinárból literenként 103,5 forint jövedéki adót kell fizetni, és 3,06 forintot kap a Kőolaj és Kőolajtermékeket Készletező Szövetség. A fix árakon kívül 25 százalékos áfa terheli a benzint. A gázolaj árszerkezete hasonlóan épül fel, az árból 85 forint jövedéki adó, 3,01 forintot kap a készletező szövetség, a gázolajnál is 25 százalékos az áfa.

Az Európai Unió energetikai bizottságának adatai szerint Dánia és Svédország mellett itt a legmagasabb a benzin áfakulcsa. Legkevesebb áfát, 15 százalékot Cipruson és Luxemburgban kell fizetni. A környező országok közül Ausztriában 20, Szlovákiában 19, Szlovéniában 20 százalék áfát kell fizetni a benzin után.

Országok Júniusban (2005.06.06) Év elején (2005.01.03) Változás év elejéhez képest (%) Egy éve (2004.06.07) Változás egy év alatt (%) EU-csatlakozás (2004.05.03) Változás a csatlakozás óta (%)
Ausztria 254,10 224,95 12,96 248,23 2,37 236,39 7,49
Belgium 303,97 257,69 17,96 272,22 11,66 271,13 12,11
Ciprus 204,62 186,40 9,77 206,84 -1,07 183,71 11,38
Csehország 230,28 203,33 13,25 224,39 2,62 201,52 14,27
Dánia 298,31 256,57 16,27 285,84 4,37 283,84 5,10
Észtország 193,41 165,59 16,80 186,00 3,99 n.a. n.a.
Finnország 299,10 273,08 9,53 291,21 2,71 289,20 3,43
Franciaország 282,91 249,29 13,49 273,69 3,37 270,26 4,68
Görögország 214,20 183,94 16,45 211,22 1,41 203,92 5,04
Hollandia 335,39 292,98 14,48 318,46 5,31 320,23 4,74
ĺrország 253,10 247,79 2,14 236,14 7,18 226,58 11,71
Lengyelország 239,95 215,74 11,22 212,21 13,07 198,06 21,15
Lettország 192,42 175,97 9,35 179,77 7,04 n.a. n.a.
Litvánia 200,33 171,69 16,68 200,07 0,13 187,75 6,70
Luxemburg 251,11 215,37 16,59 235,39 6,68 231,86 8,30
Magyarország 258,27 233,07 10,81 250,81 2,97 244,47 5,64
Málta 221,30 212,05 4,37 214,22 3,31 n.a. n.a.
Nagy-Britannia 310,46 281,83 10,16 309,65 0,26 295,67 5,00
Németország 299,43 268,25 11,63 294,80 1,57 299,53 -0,03
Olaszország 298,70 274,01 9,01 290,28 2,90 280,31 6,56
Portugália 272,72 247,54 10,17 272,63 0,03 254,33 7,23
Spanyolország 232,03 206,64 12,29 226,38 2,50 220,75 5,11
Svédország 295,88 262,66 12,65 275,92 7,24 280,04 5,65
Szlovákia 234,82 209,97 11,83 229,51 2,32 n.a. n.a.
Szlovénia 223,25 201,46 10,82 218,13 2,35 206,11 8,32

Magyarországon a jövedéki adó majdnem 38 százaléka a teljes benzinárnak. Az EU honlapján lévő adatok szerint a benzin után Hollandiában és Németországban kell a legtöbb jövedéki adót fizetni. Magyarország a középmezőnyben helyezkedik el. Németországban a benzinár 57 százaléka a jövedéki adó, Hollandiában 52 százalék.

Titkos emelések

Magyarországon közvetve a Mol állapítja meg a benzin és dízelolaj árát, hiszen az itt jelenlévő cégek (az OMV kivételével), jellemzően a Moltól vásárolják a benzint. Az olajtársaság július elején jelentette be, felhagy azzal a gyakorlattal, hogy előre bejelenti az áremeléseket, így a jövőben csak a kútnál derül ki, hogy drágult az üzemanyag. Azóta két áremelés is volt, egyszer négy, egyszer pedig nyolc forinttal emelte a Mol a beszerzési árat, így 275 forint fölé csúszott a 95-ös ára, de szakértők szerint év végére nem elképzelhetetlen a 300 forintos ár sem.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.

tegnap, 18:23

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát

A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.

tegnap, 21:19

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

tegnap, 17:36

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek

A szociális partnerek megerősítése érdekében.

március 19., 09:43

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

tegnap, 15:44

  • Gazdaság
A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A multik ellen szerveződnek a helyi alkuszcégek

A digitalizáció a biztosítások terén is fontos, de az ügyfelek még igénylik a személyes tanácsadást.

március 19., 20:31

  • Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.

március 20., 06:26

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét

A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.

március 19., 12:05

  • Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.

március 19., 13:04

  • Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Kisgergely Kornél veszi át a terheket.

március 19., 12:40

  • Gazdaság
Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Újabb élelmiszerlánc jelezte: megüti őket az árrésstop, drasztikus változások jönnek

Veszteségekről tájékoztatta dolgozóit a SPAR.

március 19., 14:47