Előrehozott benzinár-csökkentés

2005.09.11. 10:14
A Pénzügyminisztérium a múlt héten még cáfolta, hogy bármilyen lépésre készülnének az üzemanyagok árának csökkentésére, a Kínából hazatérő Gyurcsány Ferenc vasárnap a repülőtéren bejelentette: az üzemanyagokra előrehozzák a tervezett öt százalékos áfa-csökkentést, így 10-12 forinttal csökkenhet benzin kiskereskedelmi ára.
Tíz-tizenkét forinttal csökkenhet a benzin ára a jelenlegi körülbelül 300 forintról, mivel a kormány úgy döntött, hogy előrehozza az általános forgalmi adó jövő januárra tervezett 25-ről 20 százalékra csökkentését - közölte a miniszterelnök vasárnap Budapesten.

"Az elmúlt napok konzultációi alapján úgy döntöttünk, hogy a kidolgozott forgatókönyvek közül azt választjuk, amely szerint a 2006. január 1-re már előre bejelentett öt százalékos áfacsökkentést egyes termékeknél például a benzinnél és a gázolajnál előrehozzuk" - mondta Gyurcsány Ferenc, aki hivatalos kínai és hongkongi látogatásáról hazaérkezve tartott sajtótájékoztatót a Ferihegyi repülőtéren. "Ahogy a törvénymódosítást a parlamenttel el tudjuk fogadtatni", és a jogszabályt kihirdetik, életbe lép az előrehozott áfacsökkentés" - mondta a kormányfő.

A koalíció üdvözli, az ellenzék kevesli a lépést
Az MSZP üdvözölte a bejelentést, a szocialisták a házszabálytól való eltérés támogatására szólította fel a pártokat, hogy az adócsökkentés mielőbb hatályba léphessen. Az SZDSZ egyetért az áfacsökkentés előrehozásával, hiszen itt egy korábban a két koalíciós partner által támogatott döntés előrehozásáról van szó - mondta Horn Gábor ügyvivő. "Ugyanakkor felhívjuk a figyelmet arra, hogy akik az ennél nagyobb mértékű benzinár-csökkentés érdekében további adócsökkentést ígérnek, mondják meg, annak milyen költségvetési következményei vannak, s milyen forrásból szeretnék a jövedéki adót csökkenteni" - mondta az ügyvivő. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezető-helyettese vasárnap azt mondta: az üzemanyag adótartalmát 20-25 forinttal kell csökkenteni, az áfa mellett a jövedéki adót is. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője pedig azt javasolta, hogy a jövedéki adó ne képezze az általános forgalmi adó alapját, így számításaik szerint 25 forinttal lenne csökkenthető a benzin ára.

Már szóltak a Mol-nak

Gyurcsány Ferenc a döntésről szombaton Hongkongból tájékoztatta Hernádi Zsoltot, a Mol Rt. elnök-vezérigazgatóját. A kormányfő azt kérte tőle, hogy az olajipari cég az áfacsökkentést változatlan mértékben érvényesítse áraiban. "Azt is kérem a Mol-tól, (...) tanúsítson mértékletességet, vegyen részt abban, hogy csillapítsuk a világpiaci áraknak a magyar árakban való megjelenését, ha kell, akkor nyereségessége rovására is. És működjön közre abban, nyilván nem veszélyeztetve hosszú távú, közös nemzetstratégiai célunkat, amelynek egyik része, hogy legjobb vállalataink a régióban is terjeszkedni tudjanak, ilyen típusú ársokkok az országot ne érhessék el" - fejtette ki Gyurcsány Ferenc, aki szerint a Mol vezetője megértette az igényt.

Szemben az EU-val

Kérdésre válaszolva Gyurcsány Ferenc megfontolásra érdemesnek nevezte az EU pénzügyminisztereinek pénteki állásfoglalását, amely szerint az adócsökkentés nem jó megoldás a magas üzemanyagárak elleni fellépésként. Kiemelte: ebben az esetben fontosabb a magyar gazdaság, az emberek érdeke, mint "a pénzügyminiszterek által felvetett aggodalom reális magva". "Ez különösen azért van így, mert egy már korábban eldöntött adócsökkentés előrehozataláról van szó" - mondta. Hozzáfűzte: vizsgálják, hogy van-e még olyan kapcsolódó termékkör, amely esetében szintén előre kellene hozni az áfacsökkentést.

Mennyit jelent az öt százalék?

A 95-ös benzin ára jelenleg kutaktól függően jellemzően 290-297 forint között van, a hipermarketek diszkont kútjainál pedig kb. tíz forinttal olcsóbban lehet tankolni. Mivel a hazai piacot lényegében egészében ellátó Mol jellemzően késleltetve viszi át az olajár nemzetközi emelkedésének hatásait a nagykereskedelmi árakba, még lehet arra számítani, hogy egy újabb emeléssel a 95-ös ára eléri a 300 forintot. Ez esetben pusztán az áfa-tartalom hatvan forintot tesz ki a 25 százalékos kulccsal számolva, a nettó ár 240 forint. Ha kulcs 20 százalékos lesz, az a 240 forintos nettó árral számolva 48 forintos áfaterhet von maga után, azaz 12 forinttal csökken a kiskereskedelmi ár.

Ha figyelembe vesszük, hogy egy évvel ezelőtt a kormány 250 forintos kiskereskedelmi (áfa nélkül 200 forintos) árnál döntött az akkor a jövedéki adó csökkentésére irányuló beavatkozás mellett, illetve hogy a költségvetés tervezésekor a jelenleginél lényegesen alacsonyabb olajárral kalkuláltak, akkor egyértelmű tűnik: a büdzsé még az előrehozott áfacsökkentés után is nagyobb adóbevételekhez jut az üzemanyagok forgalmi adójából, mint azt korábban tervezték.

A benzint jelenleg 103,50 forintos, a dízelt 85 forintos jövedéki adó terheli: az árban ezek is áfástul jelennek meg, azaz a jövedéki adót is terheli az áfa. A tavalyi benzináremelkedéseknél a kormány a jövedéki adó adó csökkentésével élt, a benzin esetében például 1,60 fillérrel csökkentették a jövedéki adót, mely így (áfával együtt) két forintos csökkenést eredményezett a kiskereskedelmi árban.

A miniszterelnök vasárnapi közlése szerint az idei költségvetés tervezésekor 250 forint körüli benzinárral számoltak. A mostani áfacsökkentés azt eredményezi, hogy a büdzsé áfabevételei ugyanakkorák lesznek, mintha 240-250 forintos üzemanyagárak mellett az adó 25 százalékos maradna. Kitért arra, hogy az előre hozott áfacsökkentéssel Magyarország a huszonötök Európájának átlaga alá szorítja üzemanyagárait. "Nagyságrendben a szlovák és a magyar benzinárak azonosak lesznek" - mondta a miniszterelnök, aki szerint megszűnik az a jelenség, hogy magyar állampolgárok a határon túlra járnak tankolni. Reményei szerint a mostani változtatás a közúti fuvarozókkal folytatott tárgyalás tartalmának és az ott meghatározott céloknak is meg fog felelni.

A jövő évi költségvetésre, a benzinár-kalkulációra vonatkozó kérdésre Gyurcsány Ferenc közölte: a kormány szeptember 30-án nyújtja be a parlamentnek a büdzsére vonatkozó törvényjavaslatot, addig a kormányon belül is tart a vita és az elemzés.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között

A kormányfő ismét a Kossuth Rádió vendége volt.

25 perce

  • Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, áll a bál az MTVA székházánál

Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, áll a bál az MTVA székházánál

A rendőrség folyamatosan emeli ki a tüntetőket.

22 perce

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar

Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.

tegnap, 21:02

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Meg is lett a jutalma.

március 25., 06:20

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.

március 25., 10:35

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Nagy Márton üzent a döntés után.

március 25., 07:21

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Címlapon
Meghalt Tolnai Ottó

Meghalt Tolnai Ottó

A Kossuth-díjas író, költő 84 éves volt.

tegnap, 23:20

  • Címlapon
Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat

A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.

2 órája

  • Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van

A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.

március 21., 18:42

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Címlapon
Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Vlagyimir Putyin: Komolyan kell venni a Grönlandra vonatkozó amerikai igényt

Az orosz elnök az együttműködés híve az Északi-sarkvidéken.

2 órája