Az eszközkezelő megkezdte az adósmentést

2012.05.23. 12:18
Megkötötte az első adásvételi és bérleti szerződéseket a Nemzeti Eszközkezelő (NET) Zrt. A folyamatban lévő ügyeknél a hitelező felfüggeszti a végrehajtási eljárást, így az érintetteket nem éri hátrány, közölte a társaság szerdán.

A bankok április 15-ig határozták meg a második negyedévben kényszerértékesítésre szánt ingatlanok körét. A NET tájékoztatása szerint a felajánlások a közeljövőben érkeznek be a hitelező pénzintézetektől.

Az eddig felajánlott ingatlanok forgalmi értéke 5,1-7,8 millió forint között szóródik, ennek megfelelően a kifizetendő vételár 2,5-3,9 millió forint közé esik, közölte az eszközkezelő. Az ingatlanok jellemzően az ország keleti régióiban helyezkednek el, budapesti ingatlant a hitelezők eddig nem ajánlottak fel. A két-, vagy többgyermekes ingatlantulajdonosok mindegyike megfelelt a törvényben foglalt szociális feltételeknek.

A közlemény kitér arra: a kormány és a bankszövetség megállapodása szerint az eszközkezelő az idén 8 ezer ingatlan átvételére készül. Ennek végrehajtásához szükséges az Országgyűlés előtt lévő törvénymódosítás, ami a jelenleginél szélesebb kör számára tenné elérhetővé a programot. A NET szerint a felajánlott ingatlanok száma folyamatosan nő, az Országgyűlés döntését követően pedig még inkább emelkedhet.

A most hatályos törvény szerint az az ingatlan kerülhet be a programba, amelyet a hitelező pénzintézet kényszerértékesítésre jelölt, ez a feltétel megszűnne. Változás várható a szociális rászorultsági feltételekben is.

A közlemény szerint az eszközkezelő eddig csaknem 30 pénzügyi intézménnyel kötött keretmegállapodást. A törvénymódosítással változni fog az eljárásrend, ezért a közreműködő pénzügyi intézményekkel új keretszerződéseket kötnek majd.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének kedden közzétett statisztikáiból kiderül: a pénzintézetek a második negyedévben 3185 hitelfedezetként szolgáló lakóingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre, 2011. október 1-je óta pedig összesen 8067-et.

A felügyelet honlapján ismertetett adatok szerint a második negyedévben 107 302 jelzáloggal terhelt lakóingatlannál tartoztak több mint 90 napos fizetési késedelem. Ezekből a 3 százalékos kvóta alapján 3792-t kényszerértékesíthettek volna, de csak a kvóta 84 százalékát használták ki a bankok, így 3185 lakóingatlan jut erre a sorsra.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Négy régió, kétezer vállalkozás: óriástámogatás indul májusban

Négy régió, kétezer vállalkozás: óriástámogatás indul májusban

Óriástámogatás indul májusban.

április 30., 05:55

  • Gazdaság
Döntött a jegybank, nem változnak a kamatok

Döntött a jegybank, nem változnak a kamatok

Bejött az Indexen tett jóslat.

április 29., 14:00

  • Gazdaság
Hiába drágulnak az ingatlanok, özönlenek a magyarok a lakáshitelekért

Hiába drágulnak az ingatlanok, özönlenek a magyarok a lakáshitelekért

A kérdés most az, hogy mikor jöhet a törés.

április 29., 15:09

  • Gazdaság
OKSZ: az árrésstop hosszú évekre tönkreteszi a hazai kiskereskedelem működését

OKSZ: az árrésstop hosszú évekre tönkreteszi a hazai kiskereskedelem működését

A szervezet szerint súlyos következményei lehetnek az intézkedésnek.

április 29., 13:42

  • Gazdaság
A magyar légiirányítás világelsővé vált, Nagy Márton nagy bejelentést tett

A magyar légiirányítás világelsővé vált, Nagy Márton nagy bejelentést tett

Mint egy videójáték – a világ bármely repterének forgalmát tudnák irányítani a HungaroControl szakemberei az új digitális központból.

április 29., 14:11

  • Gazdaság
Nemzetgazdasági Minisztérium: Valótlanok a híresztelések, a kormányzat nem rendelt gépjárműveket

Nemzetgazdasági Minisztérium: Valótlanok a híresztelések, a kormányzat nem rendelt gépjárműveket

Állításuk szerint jogszabályi kötelezettségnek tettek eleget.

április 29., 11:32

  • Gazdaság
Váratlan következménye lett a rossz időjárásnak

Váratlan következménye lett a rossz időjárásnak

Márciusban a turizmust még az ág is húzta.

április 29., 10:04

  • Gazdaság
Kiderült: ekkora osztalékot fizet részvényenként a Richter

Kiderült: ekkora osztalékot fizet részvényenként a Richter

A törzsrészvényekre 93 milliárd forint osztalék kifizetését hagyták jóvá.

április 29., 18:09

  • Gazdaság
Üzbegisztánban tárgyalt a 4iG elnöke

Üzbegisztánban tárgyalt a 4iG elnöke

A két ország közötti üzleti lehetőségekről tárgyalt.

2 órája

  • Gazdaság
Változatlanul milliárdos károkat okoznak a kibercsalók Magyarországon

Változatlanul milliárdos károkat okoznak a kibercsalók Magyarországon

A magyar lakosság csaknem 60 százaléka érintett.

április 28., 14:25

  • Gazdaság
Visszakozott Donald Trump, részleges vámvisszatérítésről döntött

Visszakozott Donald Trump, részleges vámvisszatérítésről döntött

Egy hónap után meghátrált az amerikai elnök.

április 30., 09:25

  • Gazdaság
Donald Trump enyhíteni fogja az amerikai autógyártókra nehezedő vámokat

Donald Trump enyhíteni fogja az amerikai autógyártókra nehezedő vámokat

Kedden jelentheti be hivatalosan a döntést.

április 29., 08:25

  • Gazdaság
Bejelentést tett a kormány, azonnal reagáltak a GDP-adatokra

Bejelentést tett a kormány, azonnal reagáltak a GDP-adatokra

A korábban meghirdetett 100 új gyár programot 150-re bővítik.

április 30., 09:05

  • Gazdaság
Az Amazon vámfeltüntetési terve kiverte a biztosítékot a Fehér Házban

Az Amazon vámfeltüntetési terve kiverte a biztosítékot a Fehér Házban

Nyomás alatt van a Trump-adminisztráció.

április 30., 08:54

  • Gazdaság
Több mint 200 ezer embert érint az a fejlesztés, amit a NAV elnöke ismertetett

Több mint 200 ezer embert érint az a fejlesztés, amit a NAV elnöke ismertetett

Az egyéb jövedelmet szerző magánszemélyek érdekében szükségessé vált a rendszer fejlesztése.

április 29., 07:26

  • Gazdaság
A gyerekek életre szóló tudást, szüleik egy autót nyerhetnek

A gyerekek életre szóló tudást, szüleik egy autót nyerhetnek

14. alkalommal rendezik meg a Közlekedik a család elnevezésű vetélkedőt.

április 28., 09:30

  • Gazdaság
Újabb gyomrost kapott Magyarország, egy helyben toporog a gazdaság

Újabb gyomrost kapott Magyarország, egy helyben toporog a gazdaság

Ismét bekopogtatott a technikai recesszió.

április 30., 08:30

  • Gazdaság
Európa kapott egy súlyos pofont, erre Magyarországnak is figyelnie kell

Európa kapott egy súlyos pofont, erre Magyarországnak is figyelnie kell

Van, amit többé nem lehet a szőnyeg alá söpörni.

április 29., 09:10

  • Címlapon
Orbán Viktor kemény választ adott és sajtópert ígért a fake news sajtónak

Orbán Viktor kemény választ adott és sajtópert ígért a fake news sajtónak

A miniszterelnök szerint ide Győzike már kevés lesz.

7 órája

  • Gazdaság
Kannibalizálja a babavárót és trollkodja a személyi kölcsönt a munkáshitel

Kannibalizálja a babavárót és trollkodja a személyi kölcsönt a munkáshitel

Soha nem vettünk fel még ennyi hitelt, de ez megtévesztő.

április 28., 17:51

  • Gazdaság
Nagy Márton elárulta, meddig maradhat az árrésstop

Nagy Márton elárulta, meddig maradhat az árrésstop

A miniszter azt is közölte, milyen élelmiszer-inflációt vár.

április 28., 16:06

  • Gazdaság
Kemény lépésre szánta el magát a Lufthansa, betiltja a parfümöt és a napszemüveget is a fedélzeten

Kemény lépésre szánta el magát a Lufthansa, betiltja a parfümöt és a napszemüveget is a fedélzeten

Szeptembertől a teljes hálózaton életbe lép a változtatás.

április 28., 18:13

  • Gazdaság
Érezteti hatását a vámháború, jelentősen emelték áraikat a nagy online áruházak az Egyesült Államokban

Érezteti hatását a vámháború, jelentősen emelték áraikat a nagy online áruházak az Egyesült Államokban

Volt olyan termék, aminél 377 százalék az áremelkedés mértéke.

április 28., 14:37

  • Címlapon
Különleges bélyeggel adhatnak fel képeslapot a Rómában járók

Különleges bélyeggel adhatnak fel képeslapot a Rómában járók

A következő pápa megválasztásáig lesz csak érvényes.

2 órája

  • Gazdaság
Közellenséggel néz szembe a kormány, most kiderül, legyőzi-e

Közellenséggel néz szembe a kormány, most kiderül, legyőzi-e

Sokat vártak a döntéshozók ettől az intézkedéstől, elérkezett az eredményhirdetés pillanata.

április 29., 05:57

  • Gazdaság
A magyar méhállomány fele elpusztult a télen

A magyar méhállomány fele elpusztult a télen

Az április eleji fagyok csak tetőzték a helyzetet.

április 28., 17:38

  • Gazdaság
Beszáll a Városmajor fejlesztésébe Tiborcz István ingatlanfejlesztő cége

Beszáll a Városmajor fejlesztésébe Tiborcz István ingatlanfejlesztő cége

A XII. és a II. kerületi önkormányzat által létrehozott alapnak tettek felajánlást.

április 28., 19:04