Lázárt megdöbbentette az Erste
Az Erste Bank a Hódmezővásárhely önkormányzatának adott válaszában egyértelműen elzárkózott az árfolyamveszteségből eredő kockázat megosztásától, közölte az Indexszel Hódmezővásárhely önkormányzata.
A közlemény szerint a pénzintézet a decemberben és a most hétfőn küldött leveleiben „ultimátumot adott”: 10 milliárd forint értékű, egyösszegű kötvényvisszaváltás megvalósítása esetén hajlandó változtatni a közte és Hódmezővásárhely önkormányzata között lévő szerződés feltételein. Ez a 2006-ban kibocsátott, akkor 12 milliárd forint értékű kötvény közel 10 éves törlesztésének felel meg.
Gyenge város, erős bank
Hódmezővásárhely szerint „az Erste Bank ultimátuma irreális, megvalósíthatatlan”, mondván: „nincs olyan magyar önkormányzat, amely 10 milliárd forint szabadon felhasználható készpénzzel rendelkezik”. A város szerint a „bank nyilvánvalóan visszaél erőfölényével a devizaárfolyam ingadozása miatt kiszolgáltatott helyzetben lévő, gyenge önkormányzattal szemben”, amivel „ugyanazt teszi, mint a lakáshiteleik megnövekvő törlesztőrészleteivel küzdő magyar polgárokkal tette”.
A közlemény felidézi: a város a hatályos szerződésnek megfelelően megkezdte a 2006-ban kibocsátott kötvény kamat és tőketörlesztését, sem elmaradása, sem tartozása nincs. „Mindezek ellenére a pénzintézet által adott ultimátum egyértelmű jelzés arra: a hódmezővásárhelyi polgárok közössége nem partner, hanem adós az Erste Bank számára, akit nem segíteni, hanem sarcolni kell”.
A Lázár János által aláírt közlemény szerint egy „egész Európát sújtó nemzetközi pénzügyi válság idején a bankoknak is részt kell venniük a kárenyhítésben, a terhek viselésében”, fokozottabban együtt kell működniük ügyfeleikkel annak érdekében, hogy a közöttük lévő üzleti viszony mielőbb és mindkét fél számára elfogadható mértékű veszteség mellett rendeződjön. Ausztriában minden bizonnyal ez így is történik. A polgármester kezdeményezi, hogy az önkormányzat a csütörtöki közgyűlésén „soron kívüli sürgősséggel tárgyalja meg a kialakult helyzetet, és alakítsa ki álláspontját”. Helyi politikusok azt beszélik, hogy a városvezető azt fontolgatja: az önkormányzat összes számláját elvigyék az Erstétől.
Ki adott ultimátumot kinek?
A történet előzménye, hogy Lázár János – aki nemcsak a város polgármestere, hanem a Fidesz parlamenti frakcióvezetője is – az önkormányzat adósságának tetemes részét jelentő kötvényeken keletkezett árfolyamveszteség megosztására kérte december végén egyik hitelezőjét, az Erste Bankot.
A hódmezővásárhelyi önkormányzat 2006-ban 694 darab 100 ezer svájci frank névértékű kötvényt bocsátott ki. A Jelasity Radovan elnök-vezérigazgatónak küldött levélben Lázár leszögezte, az önkormányzat eleget tesz kamat- és tőkefizetési kötelezettségének, az esedékes részleteket – 2,238 millió svájci frank tőkét, valamint 1,178 millió svájci frank kamatot – átutalta a banknak.
„A teljesítés azonban nem jelenti a tartozás teljes tartalmának elismerését, hiszen a 2006-os 173,41 forintos svájci frank árfolyamhoz képest a jelenlegi árfolyam meghaladja a 251 forintot."
Az önkormányzat korábban úgy érvelt: a hazai bírói gyakorlat rámutatott arra, hogy az ilyen jogviszonyokban számos esetben nem érvényesülnek a polgári jog szerződésekre vonatkozó rendkívül fontos alapelvei, ugyanis nem biztosított az alkufolyamat, ezáltal sérül a szerződő felek egyenjogúsága, hiszen az adós pozícióban lévő fél választási lehetősége csupán arra korlátozódik, hogy melyik pénzpiaci szereplővel szerződjön, a létrejövő jogviszony tartalmába már semmiféle beleszólása nincs. Nem érvényesül a jóhiszemű joggyakorlás elve, felmerül a jogalap nélküli gazdagodás, az együttműködési kötelezettség és a kárenyhítési kötelezettség teljesítésének hiánya", állt a levélben.
Bíróságon vagy a kormány erejével lépne fel
Az önkormányzat arra kérte a bankot, hogy harminc napon belül, legkésőbb 2012. január 30-ig nyilatkozzanak, hogy a közös kockázat vállalás jegyében a veszteséget eredményező többletből mekkora összeget vállal át a bank. „Amennyiben eddig a határidőig az önkormányzat nem kap érdemi választ, a város minden szükséges és lehetséges lépést megtesz a veszteség közös viselése érdekében, megfontolva a bírói út lehetőségét is."
Együttműködésük hiányában az önkormányzat vezetői az Országgyűlés jogalkotási és a kormány végrehajtási segítségét fogják kérni az ilyen és ehhez hasonló banki magatartás felülvizsgálatára és megszüntetésére, emellett az európai illetékességű és hatáskörű szervekhez fordulnak – állt a lázári ultimátumot tartalmazó levélben.
Amikor Lázár még lelkes volt
A Népszabadság 2006-os archívumában olvasható tudósítás szerint a városvezetőnek a kötvénykibocsátások idején még nem volt ellenvetése az eladósodással szemben.
„Hódmezővásárhely fideszes többségű önkormányzata már tavaly áprilisban [2006-ban] döntött a kötvénykibocsátásról. Két banknál összesen 12 milliárd forintos keretet nyitottak. A pénznek csupán egy részét kellett felhasználniuk, korábban felvett, kedvezőtlenebb kamatozású hiteleket váltottak ki vele. A többit befektették, és csak a forintnak a svájci frankhoz viszonyított árfolyamváltozásából több mint egymilliárd forint bevétele származott a városnak” – közölte akkor a Népszabadsággal Lázár.
A cikk Lázár szavait idézve így folytatódik „az eljárás minden pontja törvényes, könyvvizsgáló felügyelete alatt történik. A vásárhelyi polgármester úgy véli: nagyobb városokban nem jelent hosszú távú kockázatot a kötvénykibocsátás, mert jó esély van arra, hogy megtérülő beruházásokra költsék a pénzt – kisebb településeknek azonban kockázatos élniük ezzel az eszközzel."
Lázár korábbi nyilatkozatával kapcsolatban szerettünk volna kérdéseket feltenni az önkormányzatnak, ezt pénteken jeleztük is, de cikkünk megjelenéséig semmilyen visszajelzés nem érkezett.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
1 órája
- Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják
A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.
2 órája
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra
Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.
1 órája
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata
Nagy csata jöhet a bankokkal.
március 20., 09:05
- Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
2 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Gazdaság
Távozott az ügyvezető a debreceni akkugyár éléről, már az utódja is meg van
A CATL környezethasználati engedélyével kapcsolatban több hibára is fény derült.
március 21., 18:42
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország
Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.
március 20., 07:29
- Gazdaság
Ledobta a bombát a kormány, itt az újabb fordulat Orbán Viktor csatájában
Zuhannak az árak.
március 20., 08:51
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Címlapon
Döntött az ügyészség Orbán Viktor március 15-i beszédének ügyében
A kormányfő kijelentette: jön a húsvéti nagytakarítás, „átteleltek a poloskák”.
45 perce
- Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert
Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.
március 20., 16:35
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból
Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.
március 21., 09:29
- Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek
Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.
2 órája
- Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek
Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.
március 21., 08:02
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55