Diploma nélkül lehet miniszter Németh Lászlóné

2011.12.21. 17:37 Módosítva: 2011.12.21. 17:38
Diploma nélkül kerülhet az NFM élére a Fellegi Tamást váltó Németh Lászlóné, hacsak tavaly óta nem végzett el egy egyetemet. Az Index úgy tudja, hogy amikor Orbán Viktor miniszterjelöltje tavaly az MFB vezérigazgató-helyettesi székébe került, még a szabályokat is módosították.
Németh Lászlóné, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgató-helyettese irodájában, 2010. június 25-én.
Németh Lászlóné, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) vezérigazgató-helyettese irodájában, 2010. június 25-én.

Azzal egyidőben, hogy a kormányváltás után Németh Lászlóné a Magyar Fejlesztési Bankhoz került, úgy módosították a törvényt, hogy kimondták: a pénzügyi felügyelet engedélye nem szükséges az MFB vezető állású személyeinek, illetve ügyvezetőjének megválasztásához, azt elég utólag bejelenteni. Emellett rögzítették, hogy nem csak az nevezhető ki vezetőnek, akinek van szakirányú végzettsége, de az is, aki "rendelkezik hitelintézetnél, vagy szakosított hitelintézetnél szerzett legalább 10 éves szakirányú vezetői gyakorlattal."

Németh Lászlóné pedig, ha diplomával nem is, tapasztalattal rendelkezett: eddig összesen nyolc magyarországi vállalatban volt vezető beosztása, az első Orbán-kormány idején több állami cégnél megfordult. Igazgatósági tag volt 1999 februárjáról 2000 szeptemberéig a Corvinus Nemzetközi Befektetési Rt.-nél, szintén 1999 februárjától, de 2001 szeptemberéig a Magyar Követeléskezelőnél, 2000 májusától 2002 júniusáig az Első Magyar Infrastruktúra Befektetési (Elmib) Zrt.-nél, 2000 júniusától 2002 júliusáig az Állami Autópályakezelőnél, 2001 októberétől szintén 2002 júliusáig a Magyar Posta később megszüntetett Tetra cégénél.

Csaknem nyolc évig, 2002 decemberétől 2010 szeptemberéig az OTP-nél volt ügyvezető igazgatóhelyettes, tavaly július 30-a óta az MVM-nél is igazgatósági tag és vezető tisztségviselő, jelenleg pedig az MFB vezérigazgató-helyettese és a fejlesztési bank igazgatóságának a tagja.

Bár a hatályos jogszabályok szerint a felsőfokú végzettség a kormánytagoknál nem előírás, az ügy akkor is kínos lehet. Emlékezetes az első Orbán-kormányban Deutsch Tamás esete, aki csak az államvizsga letétele után lehetett ifjúsági és sportminiszter. Orbán Viktor akkor úgy vélte: "A kormány nem teheti meg, hogy államvizsga, diploma nélküli ember legyen bármely tárca élén".

Nagy port vert fel 2002-ben Gál J. Zoltán szocialista kormányszóvivő esete is, akiről kiderült, csupán középfokú papírral rendelkezik, és 2009-ben a távozó Ficsor Ádám titokminisztert váltó Juhász Gábor ügye, akiről kiderült: nincs diplomája, holott életrajzában ezt állította.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.

február 28., 11:06

  • Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.

február 27., 14:35

  • Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.

február 27., 19:02

  • Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.

február 27., 13:32

  • Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Mélyül a bérválság Ferihegyen.

február 27., 15:05

  • Gazdaság
Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Nagyon kell figyelni: új csalás terjed

Online vásárláskor rejtett előfizetéssel rövidítik meg az ügyfeleket.

február 27., 19:46

  • Gazdaság
Fontos döntést halasztott fel fél évvel a Ryanair

Fontos döntést halasztott fel fél évvel a Ryanair

Papírmentességre áll át a légi cég.

1 órája

  • Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.

2 órája

  • Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Fordulat történt az elektromosautó-piacon.

február 26., 06:24

  • Gazdaság
Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

Megszólalt az FBI: Észak-Korea állhat a legnagyobb kriptodeviza-lopás mögött

A másfél milliárd dollárnyi összeghez a „teljes átmosás” után készpénzként juthatnak hozzá.

február 27., 11:11

  • Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.

február 28., 13:09

  • Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.

február 27., 12:43

  • Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Adósságuk emiatt tovább emelkedik.

február 26., 07:28

  • Gazdaság
Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Örülhetnek az autósok, lefékeznek az árak a kutakon

Március első napján ismét kevesebbért tankolhatunk.

február 28., 12:24

  • Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.

2 órája

  • Gazdaság
Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Matolcsy György búcsúzóul borította az asztalt: Mondták is, hogy erről nem szabadna beszélni

Ez lehetett az utolsó beszéde jegybankelnökként, emlékezetesre sikerült.

február 27., 12:12

  • Gazdaság
Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Nagy Márton megmentené a falu lelkét, indul a kocsmaprogram

Több millió forinthoz juthatnak hozzá a „kulturális találkozási pontok”.

február 26., 09:15

  • Gazdaság
Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

A kormány még pörgetőt is ad a szektornak.

február 27., 09:52

  • Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti

Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti

A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.

5 órája

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

8 órája

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.

február 26., 10:33

  • Címlapon
Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Fontos határidőre figyelmeztet a NAV

Bírságot kockáztat, aki nem figyel.

3 órája

  • Címlapon
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.

1 órája

  • Címlapon
Erdő Péter bíboros nagyböjti üzenete: A böjt nem mutatvány, hanem diszkrét önfegyelem

Erdő Péter bíboros nagyböjti üzenete: A böjt nem mutatvány, hanem diszkrét önfegyelem

A bíboros az esztergomi bazilikában tartott szentbeszédet.

1 órája

  • Gazdaság
Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

Bejelentést tett a Magyar Telekom, nyilvánosságra hozták a számaikat

2024 egy jelentős év volt a Magyar Telekom számára.

február 26., 10:54

  • Gazdaság
Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak

Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak

Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.

február 26., 15:03