Tíz hetünk van megmagyarázni a végtörlesztést
További Magyar cikkek
„Ez jogaink otromba megsértése” – fogalmaztak a végtörlesztésről a múlt héten nyolc Magyarországon jelenlévő nemzetközi nagybank vezetői, amikor levélben kérték a végtörlesztés miatt az Európai Unió segítségét. A Michel Barnier belső piacért felelős biztoshoz küldött levél gyorsan célba ért. Barnier szóvivője az MTI tudósítása szerint kedden bejelentette: az Európai Bizottság tíz hetes határidőt adott Magyarországnak, hogy reagáljon a külföldi bankoknak a devizahitelek végtörlesztésével kapcsolatos aggályaira. (Közben már a parlament fekszik egy olyan alkotmánymódosítási javaslat, amely rögzítené: ha a Magyar Államnak kártérítési kötelezettsége keletkezik egy nemzetközi fórumon elbukó jogszabály miatt, az összeg biztosításához új adót lehet bevezetni. Részletek >>>)
Inkorrekt, követhetetlen
Nemcsak a pénzintézetek kérték az uniós eljárást: november elején jelentette ki Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter a Figyelőnek adott interjúban, hogy az osztrák kormány megtámadta a magyar végtörlesztést. „Ez a törvény inkorrekt, mert tisztességtelenül avatkozik be érvényes szerződésekbe, eleve [európai] közösségi jogot sért. Ausztria ezzel kapcsolatban felülvizsgálati kérelemmel fordult az Európai Bizottsághoz” – fogalmazott a pénzügyminiszter, aki „gazdaságilag követhetetlen, a populizmus jegyeit magukon viselő” magyarországi törvénymódosításokról is beszélt.
Panaszos bankok
A MKB-tulajdonosa a Bayerische Landesbank, az Erste Group, a CIB-tulajdonos Intesa Sanpaolo, a Raiffeisen Bank International, a Raiffeisen Zentralbank, az Österreichische Volksbanken és az UniCredit fordult közösen Brüsszelhez.A Brüsszelhez forduló nyolc pénzintézet pedig azt írta: a végtörlesztés hozzájárul az európai bankpiac jelenlegi instabilitásához, valamint azt is: a bankoknak újra kell értékelniük a magyar piac iránti elköteleződésüket.
A bankok közül többen korábban is kikeltek a magyar végtörlesztés ellen, a Bayerische szerint idei veszteségét a magyar leánybankja okozta a „politikailag motivált beavatkozás” miatt, míg az Erste 600 millió eurós feltőkésítési kényszerét magyarázta „a magyar bankszektor működésébe történő folytatólagos és egyre intenzívebbé váló kormányzati beavatkozással”.
Per lehet belőle
„A felszólítás értelmében Magyarországnak tisztáznia kell, hogy a végtörlesztési törvény összhangban van-e az uniós joggal. Ha ezt a bizottság nem találja kielégítőnek, akkor felszólítja az országot a törvény megváltoztatására" – mondta az Indexnek Balázs Péter, Magyarország volt uniós biztosa, aki szerint bár a mostani lépést a bankok levele váltotta ki, abban szerepe lehetett a korábbi osztrák tiltakozásnak is.
Az európai jegybankot is zavarja
Nagyon ártalmasnak tartja a magyar végtörlesztést az Európai Központi Bank, derül ki az EKB november eleji közleményéből. Ez a megoldás lerontja a bankrendszer stabilitását, végső soron a gazdasági növekedést gyengíti. Az EKB szerint a kormány a nemzetközi egyezményeket megszegve fogadta el a jogszabályt.
Ha ez az uniós felszólítás nem változtat a helyzeten – ahogy például történt ez a telekomadó ügyében –, akkor a Bizottság pert indíthat az Európai Bíróságon (ezt egyébként bármely tagállam, így például Ausztria is megteheti). Nem ez lenne az első ügy, amikor Magyarország uniós jogot sért: még egy 1999-es áfarendelkezés miatt idén buktuk el a költségvetést 270 milliárd forinttal terhelő áfapert.
Az, hogy az osztrák kormány és a bankok Brüsszelhez fordultak, nem meglepő a végtörlesztés szeptemberi bejelentése óta eltelt bő két hónap eseményeinek a fényében. Már az igazságügyi minisztérium szeptemberben lapunk birtokába került jogi szakvéleménye kimondta: a végtörlesztés olyan mértékű beavatkozás visszamenőleges hatállyal a polgári szerződésekbe, amit akár a magyar Alkotmánybíróság – még korlátozott jogkörével is –, akár az Európai Bíróság szinte biztosan elfogadhatatlannak minősít majd.
Ebben a minisztériumi szakvéleményben az is szerepel, hogy a jogsértő szabályozás nyomán elszenvedett káraik miatt könnyen kártérítést kaphatnak a bankok a magyar államtól. Ennek esetleges összegét még nehéz megbecsülni, amit tudni lehet: a magyar bankszektor a pénzügyi felügyelet október végi adatai szerint – addig nagyjából harmincezren végtörlesztettek – körülbelül 44 milliárdos veszteséget szenvedett el, a végleges veszteség a becslések szerint 120-150 milliárd forint is lehet.
Október elején a Magyar Bankszövetség elnöksége be is jelentette: Alkotmánybírósághoz fordul a végtörlesztés miatt. A bankszövetség szerint a jogszabály szektorszinten több százmilliárd forintos veszteséget is okozhat. A törvényt „mind a megalkotásának módjára, mind a tartalmi rendelkezéseire vonatkozóan” alkotmányellenesnek minősítette a hazai bankok szervezete.
Mozgalmas lesz a január
Az a hétfői brüsszeli bejelentés, miszerint Magyarországnak tíz hete van megmagyarázni, hogy a törvény megfelel az európai normáknak, azt jelenti, hogy az Orbán-kormány lényegében január végéig kapott haladékot. Ez időben nagyjából egybeesik az IMF-hitelmegállapodás aláírásával, ami a nemzetgazdasági tárca korábbi közleménye szerint jövő év elejére várható.
Így felmerülhet az a gondolat, hogy – miután a Washingtonba hétfőre beérkezett hitelkérelmet a kormány Brüsszelbe is eljuttatta, a tárgyalásokat párhuzamosan folytatjuk majd az EU-val és az IMF-fel – a mostani uniós lépés egy diszkrét utalás arra: függhet a hitelkérelmünk elbírálása attól, hogy megpróbálja-e a kormány uniós és nemzetközi jognak megfelelően rendezni a végtörlesztést. Balázs Péter szerint ugyanakkor nincs ilyen direkt kapcsolat, a felszólítás nem függ össze hazánk hitelkérelmével, mivel annak elbírása még csak az előkészületeknél tart, ráadásul külön csatornán is zajlik. „Így nem kell attól tartanunk, hogy csökkennének az esélyeink a készenléti hitelmegállapodásra a végtörlesztéssel kapcsolatban indított eljárás miatt” – mondta a volt uniós biztos.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban
Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.
március 19., 10:31
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
1 órája
- Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt
Azt is elmondjuk, hogy miért.
március 19., 10:01
- Mindeközben
Különleges meglepetéssel készült Balogh Petya számára a Cápák között vállalkozója
17 perce
- Gazdaság
Szívhatják a fogukat a németek, nem fest rózsásan a jövőjük
Nagyot csalódhattak, akik gyökeres fordulatban reménykedtek.
március 19., 06:10
- Gazdaság
Közelebb kerültünk a tragédiához, amit Orbán Viktor megjósolt
Nyomasztóan felfordult a világ, kijelölték Magyarország stratégiáját.
március 18., 12:01
- Gazdaság
Az egymillióhoz közelít a felújítandó lakások négyzetméterára a fővárosban
Tizenkét százalékkal drágultak az ingatlanok.
március 18., 15:26
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
3 órája
- Címlapon
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok
Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.
2 órája
- Címlapon
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson
Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.
tegnap, 19:59
- Címlapon
Újabb részletek derültek ki a Ráckeresztúron meggyilkolt nőről
Szomszédai már egy nappal korábban is összevert arccal látták az áldozatot.
3 órája
- Gazdaság
Többmilliárdos EU-s támogatást kaptak a magyar szakszervezetek
A szociális partnerek megerősítése érdekében.
március 19., 09:43
- Gazdaság
Csilingelt a kassza az Audi Hungariánál, bónuszt fizetnek a munkavállalóknak
Továbbra is kérdéses az autóipari jövője, de az Audi Hungaria minden igényt rugalmasan kezel.
március 19., 11:48
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04
- Gazdaság
Új vezetője van a fogyasztóvédelemnek
Nagy Márton is megfogalmazta az elvárásait vele szemben.
március 18., 10:43
- Gazdaság
Nagy Márton az árréskorlátozásról: Ha kell, akkor árstop is lesz
Válaszolt az Indexnek a nemzetgazdasági miniszter.
március 18., 10:16
- Gazdaság
Orbán Viktor bejelentése után indulnak az ellenőrzések, bírságot is kiszabhatnak
Célkeresztben az árak.
március 17., 09:53
- Mindeközben
Fejes Tamás újabb szerelemprojektbe kezd: Csak olyan dologba vágok, amit szeretek, ami vonz
tegnap, 18:36
- Gazdaság
Bánhegyi Zsófia az év európai marketingvezetője címért versenyez – így látja a szakma jövőjét
A Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója adott interjút.
március 19., 12:05
- Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt
Kisgergely Kornél veszi át a terheket.
március 19., 12:40
- Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész
Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.
tegnap, 19:43
- Gazdaság
Bénító bürokrácia és magas költségek: külföldre menekül a német ipar
Fordulóponthoz érkezett az ország.
március 17., 11:34
- Gazdaság
Fordul a világ: beindítanák a fejlesztési hengert, már „csak” egy korlátot kell ledönteni
A kamatcsökkenés élénkíti a kkv-k hitelkeresletét, ám van még hová előrelépni.
március 18., 10:57
- Gazdaság
Továbbra is 400 forint alatt van az euró
Az euró és a dollár jegyzése is emelkedett.
március 18., 08:07
- Címlapon
Tiszta vizet öntött a pohárba Trump különmegbízottja az európai orosz fenyegetéssel kapcsolatban
3 órája
- Gazdaság
Nagy Márton állítja, gyorsan érezhető lesz a boltokban az árrésszabályozás
A nemzetgazdasági miniszter új javaslatot vár a bankoktól az Alapszámlára.
március 17., 12:48
- Gazdaság
Történelmi fordulópont: Európa bejelentette, hogy harcra készül Amerikával
A tét a kontinens versenyképessége.
március 17., 16:44
- Gazdaság
Vizsgálatokat készít elő a GVH, lecsapnának a trükköző boltokra
Árrésstop-ellenőrzéseket indítanak.
március 17., 16:19
- Címlapon
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
3 órája
- Címlapon
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után
A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...
2 órája
- Címlapon
Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott
Az első fél órában négyszer is betalálhattak volna Szoboszlaiék, majd jött a végzetes három perc.
tegnap, 19:53
- Címlapon
A zombori lótenyésztőhöz képest a fasorban sincs az elmúlt húsz év legnagyobb világsztárja
Hát hogyha még a sajtója is egy kicsit jobb lenne...
47 perce