Amíg van Matolcsy, addig nincs IMF

2011.11.09. 10:53
A Nemzetközi Valutaalap stábja mától november 21-ig tartózkodik Magyarországon. De csak a 2008-as hitelmegállapodás felülvizsgálata miatt jöttek, esetleges újabb hitelmegállapodásról nincs szó. A kormány nem kért ilyesmit, épp ellenkezőleg: a nemzetgazdasági miniszter szerint ez a gyengeség jele lenne. Csakhogy tényleg gyengék vagyunk, mondják elemzők, és egyre többen – köztük a Matolcsy által kedvelt OECD is – azt mondják, jobb lenne az országnak, ha lenne egy óvatossági hitelmegállapodás. Ez azonban Matolcsy Györggyel nehezen elképzelhető.

A 2008-as hitelmegállapodás felülvizsgálata miatt érkeztek az IMF szakértői Budapestre. A Valutaalap ügyeiben járatos, névtelenül nyilatkozó forrásunk szerint a szakértőket most főként a jövő évi költségvetés, illetve Magyarország növekedési kilátásai foglalkoztatják. Újabb hitelmegállapodásról még elvi szinten sem lesz szó, aminek főként politikai okai vannak.

A jelenlegi kormányoldalon közkeletű, és főként ellenzékben hangoztatott vélemény volt az, hogy az IMF a megszorítással egyenlő, a nemzetközi szervezet olyan követelményeket támaszt, amelyek visszavágják a magyar növekedési kilátásokat. Mostanra azonban, miután a 2012-es költségvetés az elmúlt évek egyik legkomolyabb megszorításait vetíti előre, gazdaságpolitikai indokai nemigen maradtak a Valutaalap elutasításának.

Csakhogy a kormány részben a korábbi politikai kommunikációjának folyományaként közvetlenül a tavalyi kormányalakítás után elkötelezte magát az IMF-től való eltávolodás mellett. Nemrég pedig Matolcsy György fogalmazott úgy, hogy a gyengeség jele lenne az IMF-hez fordulni.

A gyengeség itt van

„A gyengeség az árfolyamban mutatkozik meg, a gyengeség itt van” – reagált egyik beszélgetőtársunk Matolcsy kijelentésére. Ennek ékes jele, hogy ma újabb két és féléves csúcsra, 311 forintra drágult az euró, és ismét 251 forint fölött van a frank. A forint gyengélkedése nem újkeletű: már az elmúlt negyedévben Európa legrosszabbul teljesítő devizája volt, a dolláral szemben például több mint tíz százalékot veszített az értékéből. Ezzel összefüggésben hónapok óta drágul a magyar államadósság finanszírozása is az állampapírhozamok emelkedése miatt (és volt olyan kötvényaukció is, amit le kellett fújnia az ÁKK-nak).

Az eurózóna recseg, ropog, és kérdéses, hogy egyáltalán megmenthető-e. Ez megsokszorozza a leminősítési pletykáktól sújtott Magyarország sérülékenységét, és „oda vezethet, hogy képtelenek vagyunk magunktól rendet tenni a saját házunk táján. Ezért a gazdasági miniszter elzárkózása nem túl diplomatikus” – fogalmazott forrásunk.

Egy másik, a gazdaságpolitika alakítására rálátó szakértő szintén neve elhallgatását kérve azt mondta: „Az IMF-hez az megy, aki gazdaságpolitikából megbukott. Ha visszamegyünk, miután tavaly kirúgtuk őket, ennek a beismerését jelentené, ami nagyon drasztikus gazdaságpolitikai váltás lenne, ezért egy ilyen lépéssel nyilván az utolsó pillanatig várunk”. Szerinte nyilvánvaló, hogy egy ilyen fordulat Matolcsy nélkül könnyebb lenne, nem az IMF esetleges tartózkodása, sértettsége miatt, hanem azért, mert egy ilyen horderejű váltás nehéz lenne egy olyan embernek, aki „nem szívesen vesz tudomást a sajátjától távol eső dogmákról”.

Másik forrásunk szerint a Valutaalap olyan, mint egy régi szerető, akihez bármikor vissza lehet menni, ha szükség van rá. „Lehet, hogy kicsit majd többet kell ülni az előszobában, de az IMF biztosan segít, mert rengeteg pénze van itt, tehát ez a saját jól felfogott érdeke is.”

Az OECD szerint is kellene a védőháló

Jövőre közel 2400 milliárd forintnyi államadósság jár le, aminek a nagyobbik részét devizában vettük fel. Ha a tartozás törlesztéséhez sikerül újabb kötvénykibocsátásokkal pénzt bevonni, akkor elkerülhető az IMF, igaz, a piacra így is nyugtatóan hatna legalább egy olyan elővigyázatossági hitelmegállapodás aláírása, amilyen például Lengyelországnak is van – vélekedett több megkérdezett.

Névtelenséget kérő banki forrásunk szerint ha szerencsésen alakulnak a dolgok, nem lesz szükségünk semmilyen segítségre, Ehhez az kellene, hogy az eurózóna válsága csillapodjon. Ebben az esetben a pozitív magyar mutatók kerülhetnének reflektorfénybe, főként a csökkenő költségvetési hiány és a rekordtöbbleteket produkáló fizetési mérleg.

Ha viszont ellenkező forgatókönyv valósul meg, akkor komoly bajba kerülhetünk. Ezt tükrözi a magyar államcsőd elleni ötéves biztosítás díja is: a mutató 1,75 százalékkal nőtt az elmúlt három hónapban, ami Görögországot leszámítva minden más EU-államnál gyorsabb növekedést jelent. Ezzel Magyarország a világ nyolcadik legkockázatosabb ország lett a világon.

Eközben elemzőházak, köztük a Morgan Stanley, a Bank of America és az UniCredit is arra hívta fel a figyelmet az elmúlt hetekben, hogy Magyarország jelentősen tudná növelni a finanszírozási képességét, ha IMF-pénzekhez jutna.

Úgy tudjuk, a nemzetgazdasági miniszter kedvenc nemzetközi szervezete, az OECD – ahogy korábban egy forrásunk fogalmazott, „Matolcsy szinte bele van szerelmesedbe az OECD-be” – is hasonló következtetésre jut legközelebbi országjelentésében. A szervezet egy háttéranyaga szerint a magyar kormány jól tenné, ha óvatossági hitelmegállapodást kötne egy nagy nemzetközi szervezettel, bár ebben név szerint az IMF nincs megemlítve.

Fordulat jöhet?

A növekedési kilátások rohamos leromlása mellett a két legfontosabb országspecifikus kockázat most a hitelbesorolásunk leminősítése, illetve a végtörlesztéssel kapcsolatos várakozások alakulása. Előbbi kapcsán a nemzetgazdasági miniszter is elismerte, hogy az reális veszély, ráadásul jelenleg kettő hitelminősítőnél is napirenden van a magyar adósbesorolás felülvizsgálata.

Több forrásunk szerint a leminősítés kapcsán, illetve az IMF-felülvizsálat kimenetelének alakulásában is jelentős a végtörlesztés megítélése. „Ezt a kormány is felismerte, ezért most elképzelhető, hogy egy ügyes kommunikációs húzással megpróbálnak kihátrálni a végtörlesztés kiszélesítéséből. Az, hogy a probléma megoldására a kormány a bankoktól vár javaslatokat, mindenképpen ebbe az irányba mutat”. Az egyik kereskedelmi bank elemzője szerint a bankellenes kommunikáció enyhülésében fontos szerepe lehet annak is, hogy a kormány azt reméli, így talán megúszható a leminősítés.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.

34 perce

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

1 órája

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”

tegnap, 20:35

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

1 órája

  • Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.

1 órája

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49