Jövőre csúnyán lelassul a gyorsnaszád

2011.11.08. 14:11
A kormány szerdán megvitatja a jövő évi 1,5 százalékos GDP-növekedési prognózis lefelé módosítását – írja a Reuters kormányzati források alapján. Az Index úgy tudja, az új kormányzati előrejelzés 1 százalék alatti, várhatóan 0,9 százalékos GDP-növekedés lesz. A költségvetés egyenlegét 50 milliárddal ronthatja az eddig mondottnál 0,6 százalékkal kisebb növekedés.

A gazdasági növekedési prognózis lefelé módosítása napirenden van a magyar kormányban azután, hogy Magyarország legfontosabb exportpartnereinél az utóbbi időszakban több ilyen lépés is bekövetkezett (például Németországban, illetve a napokban Franciaországban), idézi a hírügynökség tudósítását a Portfolio.hu.

Lapunk szintén kormányzati körökből úgy tudja, hogy a szerdai kormányülésen a mostani 1,5 százalékos 2012-es előrejelzést várhatóan 0,9 százalékra csökkentik. A Népszabadság mai száma szintén foglalkozott azzal, hogy a csütörtöki brüsszeli előrejelzés jócskán megvágja a magyar növekedési prognózist, a lap 1 százalékra módosuló GDP-kilátásról írt.

A magyar gazdaság alapvetően exportvezérelt, tehát a külkereskedelem, a külkereskedelmi partnerek gazdaságának alakulása döntően befolyásolja fejlődési kilátásati (ezen a Matolcsy-program által tervezett, az egykulcsos szja-tól elvárt belső fogyasztásélénkítés sem tudott változtatni, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem nőtt a belső fogyasztás). A tíz legjelentősebb exportpiacra, közte Német- és Franciaországba irányul a magyar kivitel kétharmada – ha ott visszaesés van, az alapjaiban rázza meg a magyar gazdaságot is.

Milyen hatása lesz?

Egy névtelenséget kérő költségvetési szakértő szerint a 0,6 százalékponttal kisebb növekedés miatt a költségvetés egyenlege nagyjából 50 milliárd forinttal lehet rosszabb. Ebből a megcélzott 2,5 százalékos GDP-arányos hiány helyett 2,7 százalékos deficit következne. A kormány azonban a kitűzött célt minden áron tartani akarja – ebből feltehetőleg a rohamosan zuhanó növekedési kilátások ellenére sem enged –, így az elcsúszást a 250 milliárdos tartalék megcsapolásával tüntetheti el.

Vannak azonban ettől eltérő számítások is, amelyek súlyosabb költségvetési hatással kalkulálnak. Az Állami Számvevőszék kutatóinak október végén elkészített elemzése (pdf) azt írta, hogy egy, a 1,5 százalékosnál csak kicsivel rosszabb gazdasági növekedésnek is 100 milliárdos költségvetési hatása lehet. A KSH adatai és az Eco-Line modellszámítása alapján úgy kalkuláltak, hogy már egy 1,3 százalékos GDP-bővülés is 2,8 százalékos államháztartási deficitet eredményezne (77. oldal).

Nem készültek vészforgatókönyvek

A tartalékok lassú felélésével, illetve egy-két látszatintézkedéssel (költségstoppal) egy 0 százalék körüli, nagyon csekély növekedés, vagy egy enyhe recesszió még kezelhető. Azonban egy jelentősebb visszaesés alapvetően írná át a kormányzati terveket, mondta a szakértő. Szerinte az nem vethető a kormány szemére, hogy hivatalból túlságosan optimista, ezért csak az események után megy, az viszont már baj, hogy nem igazán készültek el olyan asztalfiókból előrántható forgatókönyvek, hogy mit kell tenni akkor, ha a baj lényegesen nagyobb lesz.

A Portfolio.hu arra hívta fel a figyelmet:„a kormány úgy vág neki a 2012-es évnek, hogy a költségvetés eddig jelentősnek hitt tartalékai már le is vannak kötve, így nem marad fegyvere az újabb váratlan események kivédésére”. Laptársunk szerint „nem véletlen, hogy Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a közelmúltban arra hívta fel a figyelmet: változhat még a 2012-es büdzsé”, ami az adómódosítások mellett a makrogazdasági pályára és a költségvetés fő tételeinek az újradolgozására is vonatkozhatott.

A legutóbbi eurózóna-konjunktúra-indexek, illetve ipari termelési adatok a gazdasági aktivitás jelentős lassulását, illetve a recesszió jelentős esélyét jelezték a kulcsországokban is. Az Európai Központi Bank is a recesszió felé csúszó európai gazdasági kilátásokkal indokolta a piacokat meglepő múlt heti kamatvágását.

A kormány fél éven belül másodszor írja át a 2012-es növekedési kilátásokat. Idén nyár elején még a Széll-tervben és a konvergenciaprogramban is szereplő 3 százalékos GDP-növekedési előrejelzés szerepelt a kormányzati kommunikációban. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tavasszal még konzervatív pályaként beszélt a 3-4 százalékos növekedésről, és akár 4-6 százalékos GDP-bővülést is elképzelhetőnek mondott –, és 3 százalékkal számoltak a költségvetési törvény nyári készítésekor is.

A kormány még mindig optimista

Amikor aztán a törvényt benyújtották, Matolcsy György azt mondta: „szeretnénk 2 százalékos vagy a feletti növekedést látni, de 1,5 százalékra, mint nagyon óvatos, de reális sarokszámra épül a költségvetés”. A költségvetési törvényhez készített 2013-2015-ös gazdasági kitekintésben a következő évek prognózisait is megvágták: 3,2, 3,3, illetve 3,5 százalékok helyett 2,9, 3,1, illetve 3 százalékra.

A kormányzati óvatosságot indokolja, hogy az idei gazdasági növekedés sem a kormány által várt tempóban alakult. A második negyedévben csak 1,5 százalékos, az első félévben 1,9 százalékos volt a GDP-bővülése – sőt, negyedéves szinten le is állt a gazdasági növekedés –, miközben az eredeti növekedési cél, még a tavaszi Széll-tervben is, 3,1 százalék volt (ezt visszavették 1,9 százalékra). A harmadik negyedéves előzetes GDP-adat a jövő héten jelenik meg.

A kormányzati előrejelzés ezzel együtt továbbra is optimistább marad akár a jegybanki prognózisnál, akár számos elemző várakozásainál. A Magyar Nemzeti Bank ugyanis 2012-re csak 0,6 százalékos gazdasági bővülést jelzett előre, míg számos elemző és londoni bankház kifejezett recesszióval számol a jövő évre. Igaz ugyanakkor az is, hogy az épp kedden publikált iparstatisztika a vártnál jobb lett, szeptemberben az ipari termelés 3 százalékkal nőtt éves szinten.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

Vizsgálatot indított az Európai Bizottság a BYD ellen

A szegedi gyár építkezésével kapcsolatban keres szabálytalanságokat.

március 20., 16:01

  • Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait

A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.

március 21., 11:51

  • Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt

A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.

március 21., 11:49

  • Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla

Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.

március 21., 12:33

  • Gazdaság
Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Ingatlanvásárlás 3 százalékos kamattal? Lehetséges, de nem mindenkinek

Van azonban buktató, ami súlyos milliókba fájhat.

március 21., 08:02

  • Gazdaság
Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Újabb bank merített hatalmasat a húsosfazékból

Kiemelkedő, sikeres, milliárdokban gazdag 2024-et tudhat maga mögött az MBH Bank.

március 21., 09:29

  • Gazdaság
Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

Hullámzó árak, tömött medencék: drágulnak a fürdőbelépők

A fürdőgyógyászati kezelések tb-támogatásának újragondolása is terítéken van.

március 20., 16:20

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

3 órája

  • Gazdaság
Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Felkorbácsolt indulatok Szolnokon, mindenki üti-vágja a polgármestert

Olyat tett Györfi Mihály polgármester, amit nehezen emésztenek meg a szolnokiak.

március 20., 16:35

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

2 órája

  • Gazdaság
Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Diákként is kevesebbet keresnek a nők, de nem a megkülönböztetés miatt

Azt is elmondjuk, hogy miért.

március 19., 10:01

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amelyre egyelőre nincs megoldás.

39 perce

  • Gazdaság
Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Sejtelmes bejegyzést tett közzé Varga Mihály

Újabb front nyílhat az infláció elleni küzdelemben.

március 20., 12:20

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Stratégiai együttműködés kezdődik Magyarország és Vietnám között a nukleáris iparban

Százával fognak érkezni Magyarországra a jövőbeli nukleáris szakemberek.

március 19., 10:31

  • Gazdaság
Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Újabb változás jön az üzemanyagárakban

Drágul a benzin, a gázolaj azonban olcsóbb lesz.

március 19., 13:04

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

8 órája

  • Gazdaság
A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

A szuverenitásvédelmi törvény miatt újabb uniós forrásoktól eshet el Magyarország

Az Európai Bizottság már vizsgálja, hogy a magyar kormány sértett-e uniós jogokat.

március 20., 07:29

  • Gazdaság
Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

Az egyik legrégebbi Tesla-befektető szerint Elon Musknak le kéne mondania

A Tesla piaci értéke december óta több mint 800 milliárd dollárral zuhant.

március 20., 06:26

  • Gazdaság
Visszatér a Traubisoda

Visszatér a Traubisoda

Az ikonikus üdítőital három ízben lesz kapható.

március 19., 14:35

  • Gazdaság
Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Varga Mihály köszöntötte az új államháztartásért felelős államtitkárt

Kisgergely Kornél veszi át a terheket.

március 19., 12:40

  • Címlapon
Tarjányi Péter: Túl nagy a kabát az amerikai adminisztrációra

Tarjányi Péter: Túl nagy a kabát az amerikai adminisztrációra

A biztonságpolitikai szakértő kapkodást és zavart lát Donald Trumpék cselekedetei mögött.

39 perce